2014. november 20., csütörtök

Életünk három gyerekkel- 5 hét tapasztalatai

Októberben megszületett a Harmadik Gyermek. 

Igen, ő is kislány. 

Nagycsalád lettünk, három gyermekkel. 

Név szerint a Nagy (5,5 éves), a Kicsi (majdnem három éves) és a Legkisebb (5 hetes). 

Nem is tudom, hol kezdjem. 

Elsőként talán üzennék annak az ismerősömnek, aki szerint 3 gyerekkel könnyebb, mint kettővel. Az üzenetnek az a szövege, hogy "Szerintem ütődött vagy és nem gondolkozol. És ha egyszer elkezdek emlékezni rá, hogy ki vagy, megtalállak. " 

Nos, megváltozott az életünk rendesen. 
A következőkben betekinthettek a háromgyerekes lét rejtelmeibe. 

Szubjektíven, persze.

 TEMPÓ 
Soha ne állj meg, arra itt nincs idő! 
Ne ülj le! 
(Ha még nem tudsz járás közben szoptatni, gyakorolj.) 
A fekvés neked többé nem opció. 
Akkor sem, ha beteg vagy. (De nem lehetsz beteg.) 

GYERMEKÁGY 
A szüléstől számítva 6 hét, amely eredetileg arra való, hogy az anyuka és gyermeke megszokják kicsit egymást, az anya feldolgozza a szülést, a barátok és rokonok pedig felváltva hozzák az elemózsiát (komatál intézménye). 

Az első gyermek születésénél még volt 6 hetünk egymásra. A komám mondjuk a Teletál volt, ők hoztak kaját.
 A másodiknál a regeneráció 2 hétre rövidült, itt az állva fogyasztott szendvicsekkel kerültem komasági viszonyba. 
A harmadik gyereknél nem igazán volt gyermekágy. (Komaság sem.) 

Kórházból való hazatérésem harmadik  napján már én vittem a gyerekeket oviba-bölcsibe. Úgy éreztem, jó formában vagyok: bár még nem nyertem vissza az eredeti alakomat (1 hete szültem!), a meglévő adottságokból kihoztam a legjobbat: felöltöztem szépen, megcsináltam a hajam és még egy kicsit sminkeltem is. A Nap sütött, minden kerek volt, mígnem az oviban megszólított egy anyuka: - Nem azt mondtad, hogy egy héttel ezelőttre voltál kiírva? És már olyan nagy a hasad! Nem baj, jó helyen van ott bent az a kisbaba! 
Gyermekágyi önbizalom-növelés: pipa. 
(Ovis anyukával kapcsolat megszakítása örökre: pipa.) 

KAPCSOLAT A KÜLVILÁGGAL 
Nincs. 
Nagy erőfeszítéseket igényel, hogy az ímélezés terén 1 hónapnál régebbi elmaradásom ne legyen. (Van.) 
Telefonon csak azokkal tudok beszélni, akiket nem zavar, ha nem kapnak osztatlan figyelmet és tisztában vannak vele, hogy a beszélgetés közben elhangzó töröldkiafeneked-másszleonnanazonnal-nemfestünkmakörmöt stb. nem nekik szól. 

PIHENÉS 
Még mindig a budiban pihenek. (Mint a kisgyermekes szülők nagy része.) Ilyenkor nem használom rendeltetésének megfelelően a helyet, csak jól esik csendben üldögélni 4-5 percet. 

ALVÁS 
Nincs okom panaszkodni: 4-5 órákat alszom egyben, ami csecsemős anyukák közt nem olyan vészes. 
Persze estére már fáradtabb vagyok egy szénbányásznál, ezért széken ülve is alszom. 
Egyszer még nagyot fogok esni. 
Férjjel együtt a kanapén ülve is szoktunk aludni este 10-től (csak elalvás előtt még szólok neki, hogy "20 perc múlva ébressz fel, jó? ""jó."). 
Éjjel háromig. 
Most ez a romantikus. 

HÁZIMUNKA 
Mosogatógép. 
Kell. 
Örömmel vasaló rokon. 
Kell. 
Nem baj, ha nem csinálja örömmel. 

FELNŐTT PROGRAMOK 
Együtt:
 - Megnézünk este egy filmet? 
 - Ha-ha-ha. És az győz aki a 7. percet még ébren látja? 

Külön: 
- Kicsim, hetente kétszer van délután fél 6-tól Pilates.  Itthon maradsz a három gyerekkel? Elmehetnék? 
- Nem. Vagyis igen. Ha délelőtt van. 
- De mondtam, hogy délután van!! 
- Jó, akkor menj el, amikor délelőtt a gyerekek oviban-bölcsiben vannak. 
- De  DÉLUTÁN VAN!!!! 
- Akkor nem.  

 Külön2: 
- Szóltak a fiúk, hogy holnap próbálhatunk. Elmegyek, jó? 
- Jó, ha délelőtt 9-től 10-ig van. 
- De a próbák mindig este vannak!!! 
- Ja, akkor nem.  

 AZ EMBEREK 
Gondolom, mindenki olvasott már legalább egy olyan listát, amin összegyűjtik a hülye kérdéseket, amiket gyermek születése esetén fel lehet tenni egy anyukának.   



 A kedvencem (többször elhangzott már): 
(A gyereknek MINDEN PORCIKÁJA RÓZSASZÍNBE VAN ÖLTÖZTETVE!!) 
- Kislány? 
- Nem, kismalac. Azért van rózsaszínben.   

Próbálok konstruktív lenni és összegyűjtöttem pár kérdést, mondatot, amit lehet mondani és még jól is esik: 
- Milyen formás kisgyerek! (Jolly joker mondat. Nem kell azon elmélkedni, hogy vannak-e szép és csúnya gyerekek. És a gömb is egy forma.) 
- De nagy már ez a baba! (Mindegy, hogy a te 60-70-80-90 kilódhoz képest egy törpe az a 3-5 kilós gyerek és szinte elveszik a babakocsiban. Az anyja felelős a táplálásáért, akit a védőnő különböző percentilisekkel üldöz, hogy százalékosan megfelelőek-e méretei. Örülnek ennek a mondatnak, hidd el.) 
-Most szültél? De jól nézel ki! (Nem kell mindig igazat mondani. Azt kell nézni, hogy egy ártatlan füllentéssel mekkora örömöt szerezhetünk.) 
- Segíthetek valamiben? (Valószínűleg "nem" lesz a válasz, de a gesztus aranyat ér.) 
- Szoptatsz? 
a) nem. Ó, az enyémek is tápszeresek voltak és majd kicsattannak az egészségtől! (Senkit nem érdekel, hogy valójában 5 éves korukig szoptattad őket. Legyél kedves! A tápszeres anyákat szét-terrorizálja a világ.) 
b) igen. Látszik is! Hatalmasak a melleid! (jó, ezt talán nem kell vadidegeneknek odalökni. De talán még nekik is jól esik :) 

(Ha valakinek van még ötlete, írja meg kommentben)   

Rohannom kell etetni-itatni-öltöztetni-pisiltetni-hazahozni. 

Szép napot mindenkinek!            

2014. november 8., szombat

Költözés

Férjjel 12 éve ismerkedtünk meg. Azóta végtelen számút költöztünk együtt és gyanítom, jelenlegi lakhelyünk még nem a végállomás. 

Költöztünk már nagyvárosból fővárosba, fővárosból nagyvárosba, nagyvárosból kisvárosba, kisvárosból külföldre, külföldről kisvárosba. 

Éltünk kollégiumban, albérletben, ismerős lakásában (pénzért persze), rokon lakásában rezsiért, méregdrága albérletben külföldön (a  rezsielszámolás alapján nagyon gyanús, hogy már arannyal is fűtöttünk), és saját lakásban felnőttesen.

Laktunk már szuterénben (=föld alatt),  földszinten, elsőn, másodikon, negyediken,  hatodikon. Legtöbbször másodikon. (Férj hajón is lakott időközben. De nem velem. És nem is másik nővel. Legalábbis nekem azt mondta.) 

Volt már csendes szomszédunk, osztoztunk a Néma Lánnyal a kolesz szobán, Férj kopogott már be éjjelbentkosarazó felső szomszédokhoz, kopogtak már fel hozzánk külföldiül beszélő alsó szomszédok, voltak imádni való szomszédaink és voltunk mi is nagyon szerethetőek. 

Vándoroltunk még gy.e. (=gyerekek előtt), várandósan, egy gyerekkel, két gyerekkel (többször is), két gyerekkel plusz a harmadikkal várandósan és szerintem fogunk még három gyerekkel is. (A gyerekek nagy segítségek közben: a játékok pakolásánál leállnak játszani, és kortól függően a dobozokat kirágják vagy kipakolják...) 

Egy táskával indultunk neki 12 éve, majd vettünk cuccokat, kaptunk cuccokat, átalakítottunk cuccokat, gyűjtögettünk cuccokat (főleg én). Legutóbb már egy teherautóval költöztünk, amire nem fért rá mindenünk. (A lakásunkban sem fér el mindenünk.) 

Voltak könnyű dobozaink, nehéz dobozaink, banános dobozaink  ingyen, kikás dobozaink pénzért és voltak még zsákok is.  Zsákok mindenütt.

Férj összesen mintegy 24.762.913 darab lyukat fúrt a falba. Kiköltözésekkor eddig 24.762.874 darab lyukat glettelt, majd festett le. 

A napokban egyedül kezdtem el költözni. Semmi doboz, semmi cucc. "Csak" a blog. Mivel informatikai antitálentum vagyok, egy idő után szimpatikus lett volna dobozokba pakolni a számítógépet és elvinni mindent valakinek, aki ért hozzá és megcsinálja. De nem tettem, aminek főleg az az oka, hogy az általam ismert informatikai tálentumok többnyire nem is értik, hogy mit nem értek. Egy szó, mint száz: a napihurka mostantól cafeblogos. 

Átköltöztem Köszi, hogy itt vagytok és olvastok :) Nincs nap röhögés nélkül.   

2014. szeptember 22., hétfő

Első napok

Gyermekeim megkezdték a közösségbe való integrálódást.
Rengeteg parám ellenére, egyelőre jól veszik az akadályokat, mindketten lelkesek.
Bízom benne, hogy minden kedves olvasómnak van/volt/lesz lehetősége legalább egy rövid beszoktatásra, mert kihagyhatatlan élményekkel gazdagodhat.

A bölcsi

A Kicsi gyakorlatilag beszoktatta magát, én csendesen figyeltem és nagyon büszke voltam rá.
Az udvarra is kimentünk.
A Kicsi nagyon jól érezte magát, rám se hederített.
Én csak bámultam őt, ezért nem vettem észre, hogy 1 méteres magasságban megállt valaki mellettem.
Egyből kérdezett:
-Neked mért olyan nagy a hasad?
(Mert megettem a nagymamát.)
- Kisbabám lesz. Neki (itt a Kicsire mutattam) lesz tesója.
(Kattogtak a kislány kerekei, látszott, hogy ezt most nem érti. Próbáltam segíteni.)
- Neked van testvéred?
Bámult rám értetlenül.
Majd meghúzta a vállát és így szólt:
- Nem tudom. Szerintem nincs. Nekem csak delfinem van...
(Ennyiben maradtunk.)

Az ovi

A Nagy megkezdte a nagycsoportot.
Hogy ne érezze magát hátrányos helyzetben, vele is maradtam egy kicsit.
20 perc csendes üldögélés után társaságom érkezett.
- Szia, XY vagyok (fiú) és van egy iPhone-om kint a kabátomban.
(Pénzes csávó. Szuper.)
(Persze lehet, hogy hazudós is.)
Miközben beszélt, simogatta a vállam.
Próbáltam elhúzódni.(Férjem van és gyerekeim!!).
- Megpuszilhatlak?
(Így, a terhesség 9. hónapjában, egy talpmasszázst most többre értékelnék.)
Sokkot kaptam, ezért zavartam mosolyogtam.
Bátorításnak vette, úgyhogy arcon puszilt.
Majd a végén vallomást tett:
- Szerelmes vagyok beléd.
Egy pillanatra mérlegelnem kellett (mégiscsak ájfonos!!), de túl sok minden szól Férj mellett.
Fel is hívtam, hogy azonnal menekítsen ki az oviból, különben lehet, hogy lecserélem.
Megosztottam vele a riválisa nyomulásának történetét, de nem tűnt ijedtnek.
Hangosan röhögött.
(Ezen megsértődtem.)
Holnap szerintem csak belököm a Nagyot az oviajtón.
Most még nem vagyok kész egy új kapcsolatra...

2014. augusztus 26., kedd

Két verzió

1. A valóság

Kopogtattak.
(Német anyanyelvű) nem kedves szomszédasszony állt az ajtóban.
Panaszkodott.
Németül.
Hangosak a gyerekek.Mármint a mieink.
(Ezzel a résszel nem vitatkozom. Tény, hogy nem csendesek.)
Futkároznak a lakásban és ezzel dübörögnek nagyon.
Ha nem hiszem, menjek le és hallgassam meg.
Hebegtem-habogtam, szabadkoztam, elnézést kértem.
Ígértem.
Becsuktam az ajtót.
Sebzetten.
A rá következő napokban veszekedtem, gyerekeket csitítottam.
Nem jó hangulatban.

2. Ahogy történnie kellett volna

Kopogtattak.
(Német anyanyelvű) nem kedves szomszédasszony állt az ajtóban.
Panaszkodott.
Németül.
Hangosak a gyerekek.Mármint a mieink.
(Ezzel a résszel nem vitatkozom. Tény, hogy nem csendesek.)
Futkároznak a lakásban és ezzel dübörögnek nagyon.
Ha nem hiszem, menjek le és hallgassam meg.
Felderült az arcom.
Mondtam neki, hogy örülök, hogy el tudnak utazni nyaralni.
Igen, szívesen kivisszük helyettük a kukákat.
És biztos nagyon jó lesz, hogy tudnak majd futkározni a tengerparton.
Jó utat kívántam.
És mosolyogva becsuktam az ajtót döbbent arca előtt.


Azért van különbség a két verzió között, mert
1. Lépcsőházi szónok vagyok. Szinte mindig utólag jutnak eszembe a sziporkák.
2. Egyre több mindent értek németül (amit ő mondott, abból sajnos mindent), viszont egyáltalán nem tudok normális mondatokkal "visszavágni". (Viszont a szomszédék nem tudják, hogy egyre több mindent értek. Simán benyelték volna a 2., kicsit félreértett verziót.)




2014. augusztus 20., szerda

Üzenet az olvasóknak

Kedves Blogolvasók!

Először is, köszönöm a gratulációkat a harmadik kislányhoz.
Igazán nagyon kedvesek vagytok.

Másodszor:
Theának üzenem, hogy köszönöm az aggódást, de szerencsére nincs semmi gond. Csak azért nem írtam, mert egy igazán vérszívó költözés kellős közepén vagyunk. A célállomásról majd egy későbbi bejegyzésben írok. Mindenki segít, a szüleim gyerekeznek, apósom tiszta erőből lakást felújít, Férj már az utolsó energiatartalékait használja, én meg szimplán terhes vagyok. Nem tudok emelni, sokat hajolni se és gyakran polcolom fel a megdagadt lábam. (Nem is tudom, nélkülem hogy működhetne ez a költözés :) Tegnap éjszaka érkezett el a mélypont: látni véltem, hogy apósom kimegy WC-re. Akkor kezdtem gyanakodni magamra, amikor azt is látni véltem, hogy mellette ugrándozik egy fekete kiskutya és úgy kíséri. Nincs kutyánk. A tüneteim közé a hallucinációt is felvehetjük.

Harmadszor:
Smallflowernek üzenem, hogy nem ér azon kárörvendezni, hogy milyen lehet nekem a német nyelvű terhesgondozás. És különben is rágalom, hogy esetleg nem értem, amit mondanak. Mindent értettem. vagyis Férj, aki minden alkalommal elkísért. Vagyis egyszer közölte a doktornő, hogy a vérképem alapján alacsony az "Eisen" szintem, ezért "Eisen" tablettát kell szednem. Ei=tojás. Gondoltam, hogy nem tojástablettáról van szó, inkább valami fehérje lehet. Az jó, olvastam fitnesz oldalakat, a fehérje egészséges, kell. Szép szálkás lesz tőle a testem (ami most nagyon fontos... mi van????). Kérdezte a doktornő, hogy korábban szedtem-e már ilyet. Mondtam, hogy soha. Elkerekedett a szeme, teljesen elképedt, harmadik terhességnél ez ugyanis nagyon ritka. Itt kezdtem gyanút fogni. Ugyanazzal a mosollyal Férj felé fordultam és megkérdeztem tőle, hogy szerinte mi az az "Eisen". Mintha mi sem lenne természetesebb, közölte, hogy vas. fuck  Ekkor közöltem a doktornővel, hogy jaaa, ha értem mit jelent a dolog, akkor meg tudom mondani, hogy már szedtem ilyet több alkalommal. Egyáltalán nem nézett hülyének. Szerintem.
A nyelvi félreértések között szerepel egy másik apróság, ami szinte említésre sem méltó. Babakocsit akartam venni a harmadszülöttnek és bőszen nézegettem a német nyelvű e-bayt. Már zsongott a fejem a márkáktól, leírásoktól és az áraktól. Egyszer gyöngyszemre akadtam: minden stimmelt, új is volt a jármű és nagyon olcsó. Épp tájékoztattam Férjet, hogy milyen sokat spóroltam a családi kasszának, de mielőtt megnyomnám a véglegesítő gombot, azért nézze meg ő is. Jött, megnézte, elolvasta. Sírva röhögött, amikor közölte, hogy nagyon szép, de egy szó elkerülte a figyelmemet: a "Puppen". Nem újszülötteknek való. Hanem játékbabáknak. Max. 30 centiseknek. A tolókarja pedig 50 centis magasságban van. Kár, hogy nem rendeltem meg. Az egy szép, képes blogbejegyzés lehetett volna...

Negyedszer:
Sajtosbrokkoli, szívesen cserélek veled gyerekeket 1 napra. Ha lúd, legyen kövér: cseréljünk három fiút három lányra. Tényleg nem tudom, hogy a fiúk miket csinálnak. A lányok lehajtott fejjel, drámai pózban sírnak a semmin, vagy éppen a szemedbe néznek és csak megtelik a szemük könnyel, az őket ért igazságtalanság miatt. Rendszeres a hiszti, ha nem kapnak parfümöt vagy szemspirált. Ki vannak akadva, ha nem szoknyát készítek ki, hanem nadrágot. Átlag 40 perc megy el a hajfonással, a fonat díszítésével valamint azzal, hogy idegösszeomlásom van amiatt, hogy valamelyik szobanövényemről (pl. az egyetlen orchideámról) tépnek le virágokat, hogy a hajukba tegyük őket. Tényleg, a fiúk mit csinálnak????

Kedves hurka-olvasók!
Remélem, hamarosan helyreáll a rend a háztartásunkban és újra tudok rendszeresen írni. 
Mert minden napra jut egy (tíz. száz.) történet.

2014. július 19., szombat

Férj és az őrület

Elsőként szolgálati közlemény következik.
A történet egy pontján még fontos lesz.
Szóval, érkezik a harmadik gyerekünk. Október közepén.
Amikor az ismeretségi körünkben közhírré tettük az infót, mindenki örült.
Persze volt, aki azt hitte, begolyóztunk.
És volt, aki hősnek nevezett (szerintem ez a "begolyózott" szinonimája).
Vagy épp cinkosan kacsintott, hogy "becsúszott, ugye"? (SKH KM*)
Azt is elújságoltuk, hogy a harmadik is lány.
Mindenki örült.
Mondjuk volt olyan, aki azt mondta, hogy "nem baj".
És olyan is, aki szerint majd a negyedik fiú lesz. (Ezt most nem kommentálnám.)
Amikor a születendő gyermekünk nevét is megosztottuk...
..az is nagyon tetszett mindenkinek.
Persze olyan is volt, aki szerint "nem baj, október közepéig még meggondolhatjátok magatokat".

Mindezeket csak azért írtam le, mert valószínűleg a történetekbe is belekerül a harmadik poronty.
Akinek még blogneve sincs.
Majd lesz :)

A tárgyra térek.
Férj aggasztó tüneteket produkál mostanában.
Meg vagyok riadva rendesen.
Szóval, ő az a fajta, aki szereti, ha bevásárlás közben nem térünk el a listától. 
És szereti, ha takarékoskodunk. És emiatt esetleg van megtakarításunk.
Szeretné, ha ezt a mentalitást én is a magaménak tudnám. (Egyelőre nem megy. Később sem.)

Szóval, valamelyik este elugrott a boltba pár alapvető élelmiszerért.
Megjegyzem, én is mentem volna, de csak a gyerekek nélkül, mert ők akkor épp csajos estét tartottak: felváltva hisztiztek valami kolosszálisan nagy sérelmükön...

Ahhoz képest, hogy Férj csak "elugrott" a helyi boltba és ráadásul kocsival is, fura volt, hogy csak egy óra múlva tért haza.
Fura volt, viszont nem teljesen érthetetlen, hiszen a hisztéria tetőfokából ment el "lazítani".
Boldogan jött haza.
Megsúgta, hogy vett egy pár apróságot a gyerekeknek.
Főként írószereket.
Valami halványan derengett, hogy az iskolakezdési akciók tavaly is elég mélyen érintették...
Miután a gyerekek elaludtak, megnézhettem a zsákmányt.
Vett 3 (!!) tolltartót.
(Gyermekeink 5 és 2,5 évesek. Még nem mindenki iskoláskorú...)
Kérdeztem, hogy miért 3?
Hát mert neki három gyereke van.
(A HARMADIK MÉG NEM SZÜLETETT MEG!!! Én arra gondoltam, hogy veszünk neki babakocsit, bodykat, pici zoknikat meg egyéb cukiságokat. De így is jó, hogy születésekor odatehetjük mellé a kiságyba a jól felszerelt tolltartóját.)
Vett ugrálókötelet.
Azt csak kettőt.
Egyik gyerekünk sem tud ugrálókötelezni.
Majd megtanulnak.
Ezek mellett vásárolt még egy egész nagy készlet csillogós filcet (amit nem használhatnak, mióta a Kicsi új mintázatot adott a szüleim kanapéjának), pár ceruzahegyezőt és ilyesmiket.
Majd elfelejtettem: egy csúzlis repülőt.
Olcsó volt.
Magának vette.
Rá is pirítottam, hogy milyen apa az ilyen, aki nem hagyja a gyerekeit egy játékkal játszani.
Másnap a kezükbe adta.
3 perc múlva kapta vissza, két törött szárnnyal és egy "Apa, ez nem működik!"-felkiáltással.
Nem sírt.

Másnap orvoshoz kellett mennem.
Ez alatt az idő alatt Apa sétált egyet a gyerekekkel.
Kértem, hogy ha megoldható akkor hozzanak a közeli drogériából nekem 2 dolgot.
Férj közölte, hogy "ha marad pénze", akkor hoz (de nem szívesen).
Másfél-két órát töltöttem az orvosnál, mikor értem jöttek.
A gyerekek már messziről kiabáltak:
KÉPZELD, AZ APA VETT NEKÜNK 5 CSOMAG VILÁGÍTÓS KARKÖTŐT!!!
MEG VILÁGÍTÓS POSZTEREKET!!!
ÉS EGY IGAZI DISZKÓGÖMBÖT A SZOBÁNKBA!!!!
Ezen még túltettem magam, de amikor próbáltam beülni a kocsiba a helyemre, meglepetés ért.
Az ülésemen osztoznom kellett egy kb. 2 méter nyélhosszúságú horgászhálóval.
Kérdőn néztem Férjre.
Közölte, hogy gyerekkora óta ilyet szeretett volna.
Nem kérdeztem semmit.
Felesleges lett volna.
A lényeg az, hogy hoztak nekem a drogériából 2 SZÜKSÉGES dolgot.
A gyerekek meg boldogok voltak.
Apa is.
És ha a család boldog, akkor Anya is az.

(* SKH KM= Semmi Közöd Hozzá.Különben is Magánügy. Általánosban tanultam. Nem órán.)



2014. június 29., vasárnap

Tájékozódás utazás közben. Emelt szint.

Írtam már hasonló bejegyzést, de úgy látom, a téma nálunk kifogyhatatlan.

Nincs GPS-ünk.
Nekem mondjuk felesleges is, rajtam aztán nem tud segíteni.
Férj szerint elszoktatja az ember agyát a gondolkozástól (mondjuk ebben látok némi igazságot).

Mostanság nálunk általában Férj vezeti az autót.
Ő általában tudja az utat.
Ha nem tudja, otthon megnézni a neten a Google map-et.
Én már jeleztem neki, hogy ki is lehet nyomtatni a kívánt útvonalat.
De nagyon ritkán él ezzel a lehetőséggel.
Inkább megjegyzi.

Ez alkalommal hosszabb útra mentünk.
Reggel még gyorsan ránézett a térképre.
A kocsiban megtudtam, hogy most sem nyomtatta ki.
Helyette a kezembe nyomta ezt:


Egyedül rajzolta.
Egy kis jegyzetlap 2 oldalára.
Azt mondta, hogy ha elakadnánk, akkor EZ ALAPJÁN segítsek.
Emberek!! Nő vagyok! A rendes, színes nyomtatott térképet is nehezen értelmezem! Ezzel mit kezdjek???

Az út során egyszer kellett volna, hogy segítsen a "térképünk", akkor nem tudott.
(Nem értem, miért. Lehet, hogy kevés információ volt rajta? Nem, azt nem hiszem.)
Így megálltunk egy benzinkútnál, hogy rájöjjünk hol vagyunk és merre legyen a tovább.
Férj kiszállt, hogy információt szerezzen, mi a gyerekekkel a kocsiban maradtunk.
Az egyszerű (normális) ember azt hihetné, hogy ez azt jelenti, hogy odamegy a benzinkutashoz például, megkérdezi, amit tudni szeretne, majd másfél perc múlva újra a volán mögött ül és folytatjuk az utat.
Persze nem így történik.
Férj nem kérdez ugyanis.
Hogy miért nem?
A) Esetleg azt a látszatot keltené, hogy nem biztos abban, merre kell mennünk...
B) Túl sokat nézte a Fűrész filmeket és amint megkérdezné, hogy "Merre kell menni?", egyből "elkezdődne a játék", amiből csak akkor tudna szabadulni, hogy ha lefűrészelné valamelyik végtagját. 
Szerintem a B).

Férj negyed óra múlva tért vissza.
Nem, nem kérdezett meg senkit.
Az tartott ennyi ideig, hogy találjon egy olyan térképet, ami nincs lefóliázva.
Hogy önerőből rájöjjön, hol vagyunk és merre kell indulnunk.

Végül elértük az úti célunkat szerencsésen.

Övé a dicsőség, miénk a kaland, amit Indiana Jones mellett átélhetünk.

A következő, hosszabb utazás előtt majd én készülök.
Rajzoltatok egy útvonaltervet a Kicsivel...


2014. június 1., vasárnap

Gasztro-ügyek

1.

Tegnap megkértem Férjet, hogy menjen el a boltba. Listával, puszival indult el. Felírtam a  zabpelyhet is. Nagyon szeretjük. Van aki úgy, hogy nem tudja, hogy az van az ételében (pl. fasírt), van aki édességként (zabpelyhes keksz), van aki pedig "előjátékként" (Kicsi: Anya, megettem a zabkását! Kérem a nokedlit!).
A listára azt is ráírtam, hogy a tésztákkal szemben található a boltban.

Férj hazaértekor diadalmasan mutatta a szerzeményét, fején önelégült vigyorral, az alábbi kérdéssel: 
"Na, ekkora zabpehely elég lesz?"





Persze, elég lesz.
Szép, nagy doboz.
Csak ez kukoricapehely.
El is kezdtem volna a különbségeket ecsetelni, de Férj nem nyitott a kritikára.
Akkor következőleg majd menj te a boltba, jó??!!

2.

Limara azt írta, hogy a tésztát osszuk 9 EGYFORMA részre.
Szép kis zsemléink lesznek.




Remélem, erre gondolt ő is.
Szerintem megalapítom a Szemmérték Klubot.
Lehet csatlakozni.




2014. május 25., vasárnap

Mindenféle

Nagyon meleg van. A strandszezon megkezdődött az erkélyen. Két gyermekem napozik: szemükön napszemüveg, kezükben "koktél" (=műanyag pohárban víz. de az szívószállal.) és beszélgetnek:
(2 éves): - Képzeld, holnap jön a Télepó!
(5 éves): - Komolyan, és Neked mit fog hozni?
(2 éves): - Öööö...nem tudom.
(5 éves): - Persze, mert listát (!) kell írni. Onnan tudja, mit kell hoznia. Menj és írj, listát!
(2 éves): - Jó, rendben. (és elvonul listát "írni")

 *

Honnan tudhatom biztosan, hogy a Nagy pedáns édesapja lánya?
Onnan, hogy mielőtt kimegy, hogy segítsen Apukájának, ezt kérdezi:
- Anya, leviszem a vonalzót a fűnyíráshoz, jó?

*

Az 5 éves Nagy komoly arccal jön ki hozzám a konyhába.
- Anya, olyan gyorsan elröppent ez az 5 év...

*

Társalgásom a Kicsivel:
- Anya, mit csinálsz?
- Leszedem a pókhálót.
- Az mi?
- Hát, azt a pók szövi magának, hogy megfogja vele a legyeket.
- Igen? A kutyusnak nincs pókhálója.
(ez mondjuk igaz)

*

Ma vidám gyereknapot tartottunk. A gyerekek kérésére takarítás (!) volt a program. Nagyon tetszett nekik. Nekem eléggé rojtosak lettek az idegeim, de ma ugye gyereknap van, nem számít. A Nagy újabb zseniális képességét csillogtatta meg: porszívózás közben nagy lendülettel kihúzta a csövet a porszívóból, de ez az apró részlet nem zavarta meg abban, hogy folytassa a munkát. A porszívózást. A gép nélküli csővel. (Igen. Nagy tisztaság lett nálunk.)

*

A Kicsi az erkélyen kakil (pelusba).
Közben szólongatja a Nagyot:
"Gyere ide! Gyere! Én kakilok! Gyere, Füles, öreg barátom!"

2014. május 9., péntek

Ma már röhögünk rajta. De csak kicsit.

A tegnapi napban sok sz@r volt.
Tényleg. 
Igaziból és átvitt értelemben.

Férj szerint én egész reggel morogtam a gyerekekkel és sürgettem a Nagyot, hogy végre elkészüljön az oviba indulásra.
Szerintem ha ezt nem tenném, akkor még sose jutott volna el az intézménybe.
Vagy pizsamában. Kócosan. Esetleg éhesen.
De nem is csak ez volt a gond.
Minden a Kicsi egészségmániája miatt van. 
Fogat akart mosni ugyanis.
Szépen felállt a csap elé a sámlira.
Adtam a kezébe fogkrémes fogkefét és mondtam neki, hogy sikálhatja a fogait.
Ekkor elfordultam, hogy felvegyek egy nadrágot.
Tudom én is, hiba volt. Nagy hiba.
Mentségemre szóljon, hogy nem az a típusú felöltözés volt, amikor bemegyek a Szex és New York-os gardróbszobámba, ahol 2 órán keresztül válogatok, majd magamra öltöm a tökéletes szettet, amiben istenien érzem magam, aztán még másfél órán keresztül sminkelem magam, azért, hogy teljesen természetes legyen a sminkem és összességében úgy nézzek ki, mint Gisele Bündchen.
Ó, nem. 
Ez az a fajta funkcionális öltözés, hogy vegyük fel az első kezünkbe akadó, méretileg nagyjából passzoló nadrágot azért, hogy ne legyünk meztelenek.
(Minimálisan sminkelni csak azért szoktam, hogy ne legyek ijesztő...)
Szóval, kb. 27 másodpercre fordultam el a szájhigiénéjére nagyon adó Kicsitől.
Amikor ismét vele foglalkoztam, a következőket láttam:
A dugót (ami ilyen modern dugó, tudjátok, amit ha kiszedsz, nincs alatta semmi, csak a lefolyó), szóval annak az alját nyalogatta (fúúúúúúúúúúúúj).
A fogkeféje nem volt a kezében.
Máshol sem. 
Hát persze, hogy a csap lefolyójában volt.
Sokat beszél,de annyira még nem gazdag a szókincse, hogy elmondja, direkt tuszkolta-e be oda vagy egyszerűen csak ott volt hely tárolni..
Férj ekkor érkezett.
Kiderült, hogy ezt innen nem fogjuk csak úgy kivenni.
Ő több dologgal próbálkozott, és a felfokozott idegállapota miatt nem sérelmeztem hangosan, hogy az ünneplős, ívelt, strassz-köves csatommal talán nem kellene. (Az is rövid volt.)

Szóval, kezdődött a csütörtök reggeli vízvezeték-szerelés.
(Mindenkinek javaslom, aki esetleg időben elkészül és unatkozna, bontsa csak le a csap alól azt az U-alakú csövet. Jó móka, ígérem!)
A Nagyot közben elvittem az oviba.
A Kicsi az apja mellett segített szerelni.
Meglett a fogkefe. 
(Kidobtam. 
Bár megérdemelte volna, hogy azzal mossa a fogát egy darabig, ha úgyis ez az ízvilág jön be neki.)
Működik a csap is.
Az egész mindössze 1 óra volt mindennel együtt.

A nap tanulsága: én csesztetem reggel a gyerekeket, hogy siessenek, Apa pedig káromkodik vízvezeték-szerelés közben.
Mintaszülők vagyunk,na.



2014. április 27., vasárnap

Az Igazi Vasárnapi Családi Idill

Együtt a család vasárnap, ez nagyon jó!
Bár az eső sajnos esik, ez a mi kedvünket nem szegte, mentünk kifelé a gyerekekkel egy kis sétára.
Mosolyogtunk, örültünk egymásnak. 
A gyerekek pocsolyákba ugráltak és alkalmanként hasra estek a sárba.
Minden tökéletes volt.
Aztán hazajöttünk.
Úgy ítéltük meg, hogy a gyerekeket nem kellene végigengedni a lépcsőházon, hanem egyből az alagsori mosókonyhába vittük őket, hogy a külső réteg ruházatuk a mosógépbe kerüljön.
(Alagsori mosókonyha. Wow! Mint az amerikai filmekben. Főleg a thrillerekben...)

Nem szaporítom a szót.
Amikor felmentünk a lakásunk ajtaja elé, Férj nem túl vidám (mondhatnám: dühödt) arccal közölte, hogy mivel bent felejtettem a zárban a kulcsot (belülről), ezt az ajtót most nem fogjuk tudni kinyitni (kívülről).
(Nem hiszem, hogy hibáztatott. Nem is úgy nézett rám...)

Ezt követően ő próbálta megoldani a problémát különböző szerszámokkal (nem ment), mi pedig üldögéltünk a gyerekekkel egy lépcsőre terített szőnyegen.
Amikor épp nem tartózkodott fent  velünk, én titokban kivettem egy hullámcsattot a hajamból és fontoskodva buzeráltam vele a zárat.
(Magamban elképzeltem, hogy diadalittasan közlöm vele, hogy ez tényleg úgy megy, mint a filmeken...)
Természetesen nem sikerült.

Közben megérkezett hozzánk vendégségbe a sógorom is. 
Mondtam neki, hogy bátran válasszon magának lépcsőfokot és érezze otthon magát.
Mert lehet, hogy a külső dekorációból származó csokitojás lesz az ebéd.

Szerencsére a lakásban egy ablakot tárva nyitva hagytam. 
Már csak létrát kellett szerezni.
Egy baj volt: délre harangoztak. 
Az itteni emberek tényleg ilyenkor ülnek le a damaszttal terített asztalhoz, és elkezdik kiszedni a tányérjukba a gőzölgő levest.
Egyáltalán nem kínos átmenni egy létráért.
Végül is a nyelvtudás miatt Férjé lett a nemes feladat.
Én is szívesen mentem volna, de ki tudja, mivel jövök haza...

Lényeg, a lényeg.
Szuperhős Férj szerzett létrát és bemászott az első emeleti ablakunkon.
Majd belülről kinyitotta az ajtót.
(Azt, hogy ez hogy történhetett, a gyerekek még most sem értik. Apa egy varázsló!)

Hát, nálunk így telt...


2014. április 19., szombat

Húsvéti gasztrocsúcs

Nagy erőkkel elkezdődött a húsvéti ünnepkör.
Volt itt már zöldcsütörtök ("fúúúj, ez zöld? ezt nem eszem meg!"),
nagypéntek (Ma nem eszünk húst. -Jó, akkor kérek pici soneszt.), 
ma  pedig megkezdődött a "lényegi rész": a tojáskeresés és a sonkafőzés.

Nem is tudom, hol kezdjem.

Tegnap fészket készítettek a gyerekek az apukájukkal. 
10 percre mentek ki az udvarra, ugyanis egész nap zuhogott, de így legalább szedtek egy kis (vizes) füvet.
A Kicsi is csak egyszer esett el ebben az időintervallumban, de a betonon. Arcra. Már jól van.

A Húsvéti Nyúl tegnap este minden bizonnyal megdöbbenéssel vette tudomásul a gyerekek kéréseit ajándék-ügyben. 
Lerajzolták ugyanis, amit szeretnének.
A Kicsi szivárványt kért.
Ezen nincs mit magyarázni, ez egyértelmű.
A Nagy pacis újságot.
A Húsvéti Nyúl- tudvalevőleg hímnemű-, logikusan arra gondolt, hogy a pacis újságban ilyenek vannak:

   Forrás: http://lo.legszebbkepek.com/kep/vagtato-kanca-es-csiko-kep.html

Aztán nehezen vette tudomásul a felvilágosításomat. 
A pacis újságban IGAZÁBÓL ilyen lények (pacik???) vannak:

Forrás: http://www.io-home.org/portfolios/q-r/showBild?k_User=1577&k_BildDB=42022

Szerencsére, még idejében tisztáztuk a részleteket, így senki nem csalódott.

A mi Húsvéti Nyulunk - a hímnemű - egyébként nagyon kreatív volt: leveleket írogatott a gyerekeknek, több helyszínes tojásvadászatra vitte őket, amit ők nagyon élveztek. 
( A Kicsi szerintem a lényeget nem értette, inkább csak sodródott a Naggyal és nagyon örült minden kis tojásnak :)

Férj elvállalta a húsvéti menü elkészítését.
Mondhatnám, hogy önzetlenül, de a b) verzió a gyurmázás volt, az meg nem az ő sportja.
("Gyerekek, apa nem szeret gyurmázni."- IGEN???ILYET LEHET MONDANI???)

Szóval, minden haladt a maga útján és el is jött az ebédidő.
Szépen megterítettünk.
(Semmi tradícionális fehér abrosz. Kiskorúakkal eszünk.)
Hozta is Apa a finomságokat, gyönyörűen tálalva.
(Nem kell kommentben fényezni, fényezte ő magát eleget. Pl. "tökéletes lett ez a húsvéti ebéd", vagy "hiába, ha valami szakszerűen van elkészítve, az finom"...stb.)

A Kicsi hamar felmérte a lehetőségeket.
Az isteni házi sonkát kipróbálta, de kiköpködte, "fúj, ezt nem szeretem" megjegyzéssel.
Zöldséget elvből nem eszik. Semmilyet.
Főtt tojást, "köszönöm, nem kérek. nem szeretem."
Spenótot?? Na, arra rá se néz.
Kicsipkedte egy kenyér "puháját".
Kérdeztem, hogy akkor mégis mit szeretne enni?
Közölte, hogy levest. Mert azt nagyon szereti. És kanala is van! (Az a spenóthoz volt...)
Mondtam, hogy ma nincs leves.
Ekkor illedelmesen megköszönte az ebédet.
Közölte, hogy akkor ő megy aludni.
És jó éjszakát kívánt mindenkinek.
Ez pontosan 74 másodperccel azután történt, hogy megkezdtük az étkezést.
Nálunk ez ilyen.

Mindenkinek Kellemes, Békés, Nyugis, Finomságokkal teli és persze 
Röhögésben Gazdag Húsvéti Ünnepeket kívánok!
:)







2014. április 16., szerda

Megmondom, miért...

Rájöttem, hogy miért írják rá a folyékony ragasztóra (is), hogy "szembe ne kerüljön".

Valószínűleg a gyártók találkoztak már a Naggyal.

Ma békésen dekorkodtam velük (igen, megint nekiálltam a két kiskorúval. De már nincsenek nagyszabású terveim, hogy alkossunk valami gyönyörűt és maradandót. Inkább mindenki érezze jól magát a saját szintjén és utána ne csak felgyújtással lehessen rendbe hozni a helyszínt. Mióta így lejjebb adtam az igényeimet, azóta sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok.).
Aztán egyszer csak kiabál a Nagy, hogy menjek oda gyorsan.
Karnyújtásnyira ültem, így "odarohantam".
Nem szépítem, kreatívkodás közben az egyik szemén a fél szempillasorát felragasztotta a szemhéjára.
Eddig soha nem láttam ilyet.
Szóval, a bajt elhárítottuk, nem lett semmi gond.
Majd feldolgozom, hogy ilyen tényleg van.


2014. április 1., kedd

Ebéd a bolondok házában. Nálunk.

Ma hármasban ebédeltünk a kislányaimmal.
Idillien hangzik, ugye?
A gyakorlatban ez úgy zajlott, hogy folyamatosan ugráltattak valamiért/leették magukat/innivalót kértek/oda kellett vinnem valami plüssállatot, hogy nézze miközben esznek...szóval az én ebédem érintetlenül hűlt ki.
Mikor kimosdattam mindenkit, közöltem, hogy akkor most én is megebédelnék.
Szépen megmelegítettem az ételt és leültem enni. 
A Kicsi úgy érezte, hogy ő a továbbiakban kizárólag az ebédlőasztal alatt érezheti jól magát.
Be is mászott kis barátaival (a Cicával és a Babával) és eljátszott.
Közben hatalmasakat pukizott és a kedve is megjött a kakiláshoz.
Ez még mindig az alatt az asztal alatt történt, ahol ebédeltem.
Semmi gond,előfordul.
Ennyi azért nem tud eltántorítani a nyugodt kajálástól.
A Nagy közben átöltözött.
Napközben többször is megteszi, szokásos.
Közben vadul fényezte magát a tükör előtt:
 "Olyan gyönyörű vagyok, mint egy hercegnő! Nem, én vagyok a hercegnő! Hívjatok csak hercegnőnek! Ugye milyen szép vagyok?"
(A Kicsi - amikor épp nem az asztal alatt kakil - mindig "segít" testvérének az öltözésben: ő az élő szobainas, akire remekül rá lehet aggatni tárolás céljából a ruhákat.)
A Nagynak ekkor beugrott, hogy ha már ilyen jól néz ki (az önbizalmát kizárólag az apjától örökölte. Nekem egész eddigi életemben összesen nem volt annyi, mint neki másfél perc alatt.), kapcsoljak be zenét és akkor tud táncolni.
Megtagadtam. 
Az asztal alól feltörő budiszag ellenére folytattam az étkezést.
Mindenesetre hozott egy csörgőt és egy mikrofont.
Erre a hírre a Kicsi is kimászott az asztal alól és elkezdett csörgőzni.
A mikrofont én kaptam.
A Nagy hozott magának gitárt (ez egy fa, gitár alakú képkeret,amin BASSZUSGITÁROZNI  szokott. és sokat szleppel. ha ez mond valakinek valamit.).
Nos, mivel végeztem az ebéddel, szívesen elénekeltem a mikrofonba az ABBÁ-tól a Mamma Miát.
Mindenki tette a dolgát: a Kicsi csörgőzött, a Nagy basszusgitározott.
Aztán véget ért az ebéd.

Ha valaki ezek után azon gondolkodik, hogy mért nem élek még tudatmódosító szereken...
...annak csak annyit mondanék,hogy azért, mert én vagyok a Királynő.



100 Folk Celsius: Az ebéd


2014. március 24., hétfő

A csiga és a szőlő

Nem, ez nem egy La Fontaine mese címe, csak egy szimpla kis farsangi bejegyzés.

I.
A csiga

A Kicsi még nem látogat közintézményt rendszeresen, egyetlen szórakozása hogy állandóan velem van a szerdánkénti baba-mama klub.
A klub vezetője kedden szólt Férjnek (akivel véletlenül találkozott), hogy holnap akkor lesz farsang a foglalkozáson.
Be lehet öltözni.
De nem muszáj. 
Süti viszont kell.
Tettetett felháborodással vettem tudomásul a tényt, de igazából volt tervem.
Hónapok óta nézegettem ezt a jelmezt.
Egyszerű, gyors, látványos, bűbájos.
Gyorsan el is készítettem és próbáltam feladni a Kicsire.
A "szemeket" tartalmazó hajpántot még felvette.
A "házának" felvételét megtagadta, azt mondta, hogy majd a baba-mama klubban.
Szuper.
Sütöttem csiga alakú sütit is.
Szuperanya vagyok, na.
Másnap előre düledező mellel érkeztem a foglalkozásra.
Ekkor a Kicsi megtagadta a "szemek" felvételét ("szojíííít, anya, szojííííít!").
A "házzal" üldöztem egy darabig, aztán lesújtottan vettem tudomásul, hogy ezt csak akkor fogom rátuszkolni, ha véletlenül elájul.
A Kicsi nem lógott ki a sorból: a gyerekek nagy része nem tűrt meg jelmezt a testén. Az egyik kisfiú "kalóz" lett volna, de sajnos mindig letépte a fejéről a kendőjét. Egy másik kisfiú anyukája pedig hozott magával egy kis arcfestéket, hogy ha muszáj, "kikeni valaminek" a gyereket, de inkább nem.
(Volt egy kivétel gyerek, aki vidáman feszített a bohóc ruhában. Mint megtudtuk, ő a másik véglet: nem akarja levenni, ebben is alszik.)
Csalódottan ültem, fejemen a szemeket tartalmazó fejpánttal, amikor arra lettem figyelmes, hogy a csoportvezetőnk elkezd öltözködni.
Annyit mondanék, hogy nem egy kispályás bohóc született a szemünk előtt, hanem igazi: piros parókával, bohócorral, kalappal és nagy, színes ruhával.
A gyerekek ezen a ponton sokkot kaptak.
Pedig még csak ekkor kezdődött a diszkó.
Az elképzelés az volt, hogy zenére körtáncolunk együtt, a gyerekekkel.
Mivel azonban a gyerekek tátott szájjal bámulták az óriási bohócot, nem igazán mozdultak.
Így az egyszeri járókelők, akik aznap bepillantottak a (földszinti) terem ablakán, azt látták, hogy 7 anyuka vidám körtáncot jár egy bohóccal.

II.
A szőlő
Az oviban hetekkel korábban tájékoztattak a farsang időpontjáról.
Sajnos a jelmezt így sem tudtuk sokkal korábban elkészíteni, mert a Nagy napról napra változtatta az igényeit.
Fogtündértől indultunk.
Végül szőlő lett.
(Köszönjük az ötletet, Bartos Erika :)
A Nagy türelmetlenül várta, hogy elkészítsem a filcruhát, amire majd a lufikat rögzítjük.
Annyira türelmetlenül, hogy mellettem állva sikerült "kipróbálásiból" ollóval belevágnia a felsőjébe és a harisnyájába.
(tudom, tudom, "kés, villa, olló...", de mostanában már ügyesen vágott papírt, ezért nem feltételeztem, hogy kreatív lesz...)
A rendezvény előtt nekem voltak kételyem amiatt, hogy a farsang témája a "Tanya" és úgy láttam, hogy inkább állatokra gondolnak, mint növényzetre...
Anyatársaim nyugtattak.
Egyikük gyereke az eggyel korábbi évben pillangó volt. Ekkor "Afrika" volt a téma.
Másikuk azt mondta, hogy az ő lánya 3 ovis éve alatt mindig hercegnő volt. Témától függetlenül.
A farsangi reggelen vonultunk az oviba családilag, Férj ekkor hívta fel a figyelmemet arra, hogy a "Tanya" témakörbe viszonylag sok kalóz és dinoszaurusz érkezett, úgyhogy megnyugodhatok.
A Nagy igazi látványosság volt a soklufis szőlő jelmezével (kár, hogy a lufiktól nem igazán látott előre és kétszer is elesett).
Még az óvodavezető is kijött minket köszönteni.
Középkorú, molett nő.
Óriási malac jelmezben, rózsaszín rúzzsal.
Férjjel döbbenten álltunk.

Néha, amikor becsukom a szemem, még magam előtt látom.
Körtáncot járnak az óriásbohóccal...



2014. március 10., hétfő

Korai tavasz

Helyszín: Németország

Időpont: február 12.
Hőmérséklet: 13 fok (Celsiusban)
(Napsütés)

A németek megérzik a nyár illatát, ezért levetkőznek. Póló, rövid gatya. Előkerülnek a kábrió autók, a motorok (persze utóbbi is csak pólóban, ki akar megizzadni??).

A magyar család: komplett téli öltözetben, sapka, sál, kesztyű, anyán dupla zokni, gyerekeken dzsekinadrág.


Időpont: február 17.
Hőmérséklet: 14 fok
(Napsütés)

Kinyit a fagyizó. Kígyózó sor.

Párbeszéd:
-Anya, fagyizhatunk?
-DEHOGYIS! TÉL VAN!!!
-De annyi gyerek fagyizik!
-Jó, akkor Te leveheted a kesztyűdet...

Időpont: február 25.
Hőmérséklet: 17 fok
(Napsütés)

Német középkorú férfi meztelen felsőtesttel rendezi a kertet.

Gyerekek kérdőn néznek, szemmel utalnak rá, hogy levehetik-e a sapkát.
Nem.

Időpont: március 9.
Hőmérséklet: 16 fok
(Napsütés)

- Anya, képzeld, láttam egy bácsit, aki fürdőnadrágban napozott! És semmi más nem volt rajta! 
- Tényleg? Észre se vettem.
(de igen. a bácsi ütődött.)

A környezet nyomására a magyar család fagyizni indul. Az öltözet némileg könnyített, de a sapka marad. Kalandos odajutás után (egyszer vissza kell fordulni, mert "anya otthon felejtette a pénztárcáját", azaz hascsikarása van és nem akarja lef*sni a bokáját nyilvánosan), fagyizunk, 150 másik emberrel együtt. A Nagy eztán már csak azért sír, mert ő igazából 2 gombócot akart, de ettől az egytől is feldagadt a szája (megoldatlan rejtély). A Kicsi komplett ruházata bánja az eperfagyit, hiszen normális emberek lenge ruhákban, NYÁRON fagyiznak. Nem sapka-sál-kabátban.

Remélem, március 15-én 20 fok is lesz.
És végre kinyitnak a strandok.

2014. február 9., vasárnap

Napi Apa

Tegnap megkérdeztem Apától, altatna-e.
Azt mondta, szívesen.
Újra rákérdeztem, mire megnyugtatott, hogy a válaszban nem volt irónia, tényleg örömmel megy olvasni és altatni.
Az olvasást még hallottam a másik szobából, aztán elcsendesedtek.
Apa 10 perc múlva jött át hozzám.
Ámulattal néztem rá.
Meg is dicsértem, hogy milyen ügyes, milyen gyorsan elaltatta őket.
Közölte, hogy egyik gyerek SEM alszik.
Viszont ő elaludt, de mivel horkolt, kizavarták a lányaink.
Úgyhogy ő elmegy fürdeni.
A későbbi "ANYAAAAA" kiabálásra még egyszer visszament és mondta nekik, hogy fogják meg egymás kezét és aludjanak szépen.
(Hogy ez nekem eddig nem jutott eszembe!)
Persze nem aludtak, úgyhogy mehettem altatni.
Köszi, Apa.

2014. február 2., vasárnap

Társas

Komolyan mondom, én szerettem társasozni.
A lánykori családommal sokat játszottunk, volt ott minden: Ki nevet a végén?, Monopoly, Tabu, Activity és a többiek.
Azóta is bárhová sodort az élet, elő-előfordult, hogy játszottam és nagyon szerettem.

A "szeretem" múlt idejű alakja nem véletlen.

A Nagy ugyanis kapott ajándékba egy Bogyó és Babócás társasjátékot.
Ennek későbbi következménye nyilván nem a gyártó és nem az ajándékozó hibája.
Ők csak elfelejtették, hogy hogyan társasozik egy 4,5 éves gyerek.
Főleg ha segít neki a 2 éves testvére...

A játék maga egy téboly volt.

Az alábbiak szerint.
Három játékos.
Olvasni csak egy tud (én).
Utóbbinál van az "írás" amin meg kell nézni a jelek jelentését.
Oké, menni fog.
A Nagy választ először bábut.
Olyan színűt, ami a ruhájához illik.
Nekünk is választ.
A Kicsi ezt rosszul tűri.
(Kis verekedés.)
Elkezdődik a játék.
(Beveszek 2 magnézium-tablettát.)
Egész jól megy, ha elfogadod a Nagy elképzeléseit: őt nem lehet megelőzni.
Drukkolsz, hogy csak egyeseket dobj. 
Ha nem megy, csalsz (mindent a boldog gyermekkorért).
A Kicsi nem lát összefüggést a dobás és a bábu mozgatása között.
Ezért a játéktáblát nagyjából le is sz@rja, tőlünk 3 méterről, erőből dob.
A gyerekek röhögnek.
Rohadt vicces.
A Kicsi a felénél feladja, inkább főz valamit a játékkonyhában.
(Remélem, magnézium-főzeléket.)
A Nagy hősiesen "segít" a Kicsinek: dob helyette.
(Emberek, még csak 4,5 éves!!! Nyilván nem fog 2 ember helyett játszani!!)
Csak 2 helyett dob és a saját bábujával lépked.
Beér a célba, azaz az oviba.
Nagyon boldog és lesajnál.
Szánalomból megvár, amíg én is bekullogok.
(Csak előtte még párszor visszalépek, mert kiderül, hogy egy gesztenyehéjból készült babakocsiban ülök és így nem lehet elmenni az oviba! Azaz a célba. Ejnye én.)
Sajnos vége a játéknak.

Este Férjnek elmesélem az élményeimet.
Megkínálom nasiként egy kis diákcsemegével.
Boldog, de azért gyanakszik: hogyhogy ő is ehet ilyet, mikor ez a gyerekek kedvence (=neki tabu).
Megnyugtatom, hogy ne aggódjon emiatt.
Ezt az adagot már az ő cipőjéből szedtem ki, ahová valaki (nem én) beborította.
Nem kér.
Nem értem.
Ja, de:)