2013. szeptember 23., hétfő

Plafonmanó és pónidiszkó

Nem, nem egy újabb kretén mese címe.
Mindössze utaztunk pár órát (10-et) a gyerekekkel. Kocsival.
Voltak jó részek (=aludtak mindketten. vagy legalább az egyik) és katasztrofálisak is (mindkettő ordított a maga műfajában. ki szavakkal. ki anélkül.)
Aki végigcsinált már ilyet, az megért. 
A gyerekeknek szar, mert be vannak kötözve az ülésükbe.
A szülőknek szar, mert állandóan szórakoztató dolgokat kell kitalálniuk.
Pl. számolós feladatokat rajzolni a Nagynak. Különböző érdekes tárgyakat mutatni a Kicsinek az út szélén (nem érdekli). Gyerekzenéket hallgatni. Gyerekzenéket énekelni. Ha akarjuk, ha nem. Fülbemászóak.
Gyerekzene cédéket kidobni az ablakon hirtelen felindulásból.
Aztán eltelik kb. 6 óra az utazásból és már nagyon nehéz tolerálni egymást és újabb érdekességet kitalálni.
Egy nyomorult kocsiban ennyi idő után már semmi nem érdekes.
Ekkor kapcsoltam be a "felnőttzenét" (=rádiót.). Kis időre csend lett. Aztán nagy röhögés. Hátranéztem. A két gyerek egy-egy műanyag lovat táncoltatott. A Nagy ordított is: PÓNIDISZKÓÓÓÓÓ!!!
Ez is érdekes volt. 
47 másodpercig.
Az utolsó órában már semmi sem jutott eszembe.
Nem maradt más, mint a plafonmanó.
Ez annak a teljesen ergya "játéknak" a továbbfejlesztett, autóra aktualizálását jelenti, ami valószínűleg mindenki ismer.
A gyerek végtagjain "lépkedünk" az ujjainkkal "megy-a-manó" címszóval és megcsikizzük.
Ezt csípik.
Csak a kocsiban a Nagyot például nem is értem el.
Ezért a mi manónk a kocsi plafonján lépked, aztán ráugrik a gyerekekre.
Ez aztán a fejlesztő játék.

Mindegy. 
Megérkeztünk. 
Gyerekeket leadtuk a Nagyszülőknek. 
Nem utazunk velük soha többet egy teljes hétig.


2013. szeptember 20., péntek

Sütögetek

Fonott kalácsot sütöttem.
Nem először.
Nem szokott vele gond lenni.
Most is csak annyi baki történt, hogy "kelesztés" címén totál elterült a tepsiben.
Egyneművé vált és a "fonott" jelző megszűnt.
Nem hívtam fel rá a család figyelmét.
Gondoltam, majd szétvágom nekik úgy, hogy ne legyen feltűnő.
Csak a Nagy kezdett el ordítani:
-Anya! De jó! Sütöttél pizzát? Ehetek belőle egy szeletet?
-...

Fényképpel nem égetem magam.

De van, akik igen.
Ők.


Magányos lúzernek lenni rossz.

2013. szeptember 18., szerda

Mit csinál a gyerek az oviban?

Ki tudja?

Pénteken együtt mentünk el családilag a Nagyért az oviba.

(Ilyenkor egyébként a két gyerek botrányosan viselkedik: a Kicsi, amint meglátja a Nagyot, rohan felé mosolyogva és ujjongva, aztán amikor amaz is észleli emezt, rohan ő is. Találkoznak, ölelgetik és puszilgatják egymást. Az egy gyerekesek nézők az udvaron eztán hazamennek és ráesnek a párjukra, hogy elkészüljön a második gyerek, mert az aztán a giccses idill:)

Szóval, mondja az óvó néni németül, hogy ma mit csinált a Nagy (valamilyen kreatív tevékenység). Nem értem a szót, de mivel Férj ott van, nekem nem is kell, ilyenkor átadom a lehetőséget a németül jobban tudónak. Szokatlan dolog történik: Férj se érti (nincs túl nagy szókincse a nők által végzett kreatív tevékenységek körében. semmilyen nyelven.). 
Óvó néni mutogat, hullámzik a kezével, nekem már eszembe jut pár dolog: szörfözés vagy gilisztázás. Hiába, én vagyok a kreatív a családban. Persze igaziból nem értem. Férj se érti.
Jön a segítőkész német apuka. "Do you speak english?" Ja, natürlich, mondjad, komám. Mondja. Nem értjük. 
Ekkor mindnyájunknak leesik, hogy OTT A GYEREKÜNK, kérdezzük hát meg az anyanyelvén!
-Mit csináltatok ma?
Kár, hogy nem fényképeztem le az arcát. 
Kb. az volt rajta, hogy "miért anya, ma oviban voltam"? 
(A gyerek egyébként németül tudta, de magyarul nem ismerte a tevékenységet.)

Mivel a kör bezárult, óvó néni feladta, legyintett és mondta, hogy hétfőn majd kiteszik a gyerekek által készített izéket és akkor megnézhetjük.
Még nem láttuk, de kíváncsian várjuk.

(Hazaérve persze Férjjel mindketten elégettük a nyelvvizsga bizonyítványainkat.)

2013. szeptember 17., kedd

Túladagolás

A Kicsivel sétálunk haza az oviból, ahová a Nagyot leadtuk.
Szép az idő, vegytiszta az idill.
Beszélgetünk.
-És mit mond a cica?
-Nyáúúúú, nyáúúúú.
-Ügyes vagy! És a kutya?
-Vaúúúúú.
-És a bagoly?
-Uhúúú-uhúúú.
-És a Tigris?
-HA-HÓÓÓÓ!!HA-HÓÓÓÓ!!!

(diagnózis: túladagolás,
teendők: azonnali Micimackó megvonás)

2013. szeptember 14., szombat

Térkép

A térkép nem barát.
Tájékozódási képességem térkép alapján (vagy anélkül) nem létezik.
Családi legendák zengenek rólam ez ügyben.
Vállalom.

Csak egy lányt ismerek, aki rajong a térképért. 
(Sajnos mindössze egy videót találtam róla a youtube-on, amit valószínűleg még a normandiai partraszállás előtt készítettek.)

Dora, a felfedező.
De mivel ő teljesen elmebeteg, nem számít.

Férj szerint, aki Budapesten (4 évi ott-lakás után) nem tudja minden pillanatban megmondani, hogy merre van a Duna, az szerencsétlen. Ezt most nem kommentálnám a magam vonatozásában.

Az autós tájékozódásban segítséget nyújthatna a GPS, de sajnos nem teszi.
Maradjunk annyiban, hogy a "következő lehetőség a lekanyarodáshoz" nekem és a GPS-nek nem ugyanott van (nekem 8 km-rel távolabb).

Nekem a vezetésnél Anyukám segít, ő az én házi GPS-em:
"Itt sorolj át, mert 7 km múlva abból a sávból kell lekanyarodni."
"Á, már nem érdemes megelőzni azt a traktort, ami 4 km/h-val megy előttünk. 10 km múlva úgyis lekanyarodunk."
"Nyugodtan parkolj le itt, ahol tudsz. Majd gyalogolunk 5 km-t az üzlet bejáratáig."

Végül Apukámnak csak annyit üzennék, hogy "Nem, ha valahova EGYSZER elmegyek, nem találok haza segítség nélkül." 
Szerintem az a fura, aki igen.

2013. szeptember 12., csütörtök

Még mindig a Zenész..

Arról, hogy milyen az élet a Zenésszel, már írtam itt.

Egy fontos momentum azonban kimaradt.

Sokat költöztünk már. 
A felújítás, festés stb. munkálatok után az én Zenészem sorrendje a lakberendezésnél a következő:
1. Nehezebb bútorokat a helyükre teszi, polcokat felfúrja.
2. Az 1. pontban felsoroltakra a ZENEI cuccokat felhelyezi: hangfalak, erősítők, mittudoménmik, minden összekötve mindennel. Ezt követően a felépített rendszerek kipróbálása, kezdetben tánc a gyerekekkel, majd egy kiürített fotelból a kupleráj békés szemlélése (=minden rendben, működnek a cuccok, kész is)
3. "Ezeket a kis bizb*szokat pakold el, oké? Mégiscsak te vagy a nő."  (kis bizb*szok: ágykeretek, matracok, ágyneműk, ruhás zsákok, könyvek, kisebb-nagyobb használati tárgyak...stb.)
(kösz szépen.)

Jelenlegi lakásunkban az oroszlánrészt magára vállalta, de a zenei cuccok most is a helyükön vannak. 
A hálószobánkban például nincs tévé (dicséretes). 
Csak projektor valahány pontos hangfalakkal. 
Mert mi nem nézzük esténként a béna tévét. 
Csakis jó filmeket. 
Lenémítva, felirattal. 
Mert ha a legapróbb hangot is rátekerjük, 10 házzal arrébb is felriadnak a szomszédok
(nemhogy a lakásunkban lakó gyerekeink)

A gyerekek szobájában erősítő van hangfalakkal a bakelit lemezjátszóra rákötve. Ott ugye vagy bakelitről szól a muzsika, vagy pedig az erősítőből kilógó zsinórra dugjuk valamelyikünk telefonját. Akkor aztán van nagy buli! 
Az eddigi többes szám csak költői túlzás: én persze igaziból nem dugok semmit sehová, mert nem értek hozzá és valószínűleg a Zenész nem is engedné...
Tegnap viszont nem volt itthon. 
A gyerekeknek pedig zene kellett.
Gondoltam, hallgassunk valami újat, ne ugyanazokat, mint eddig.
No medör, anya mindent megold.
Szép sorban mindent, persze.

1. Zenéket teszek a telefonomra.
2. Mivel egyáltalán nem sikerül (igen, én vagyok az egyetlen ember a földkerekségen, aki nem tud a SAJÁT telefonjára zenéket tenni..), más megoldást kell kitalálnom.
3. A számítógép mellett ülve beúszik a látóterembe a vadiúj, sokgigás pendrive.
4. Tökéletes.
5. Egy csomó zeneszám ráfér. Zseniális!!!Hogy ez Apátoknak eddig nem jutott eszébe!!Pedig zenész!! Ha-ha, mekkora király vagyok!!!Már alig várom, hogy az orra  alá dörgöljem elmondhassam neki!
6. Telerakom a pendrive-ot jobbnál jobb zenékkel. A gyerekek már húzzák a pörgős szoknyákat. Itt mekkora buli lesz!!! Anya a császár!!!
7. Diadalittas mosollyal meyek a gyerekszobába, kezemben a kincset érő pendrive-val.
8. Megpróbálom összedugni.
Ezt látom:




Itt ma nem lesz diszkó.

A gyerekek sírnak, ezért bedugom a DVD-lejátszóba a pendrive-ot.
A Kicsi eztán is sír, mert nincs kép.



(Utóirat:
Amikor a Zenész hazaér, elmesélem neki a történetet.
Semmi kárörvendezés, csak szerényen és szerencsétlenül.
Férj nem is érti, mit akartam.
Valamit magyaráz arról, hogy hiányzik a kompozíciómból a lejátszó.
Nem figyelek sajnos.
Nagyon el vagyok keseredve, úgyhogy vigasztalgat.)


2013. szeptember 11., szerda

Divat

A lányos anyák között szerintem létezik egy ki nem mondott szabály: ne vitatkozz a gyerekkel ruházkodásról!

Annyi stresszfaktor van egy napban, ez tényleg nem az a terület, amin érdemes veszekedni.

Pörgős ruhát húzol a gondosan összeállított szettedre? Húzzál! Szoknyát akarsz felvenni? Vegyél, itt van hozzá a harisnya! A pink, cicás pólódat akarod felhúzni? Akkor kivasalom. Nem túlzás ez a tiara? Nem? Akkor jó. Szerintem nem kell mindig komplett particuccba vágnod magad, mikor bekapcsolom a zenét...Ja, szerinted igen? Akkor csináld!

Arra azért odafigyelek, hogy az évszaknak megfeleljen a ruha (vagy az alatta/felette lévő), de egyébként azt gondolom, hogy ha lányosan akar öltözködni, tegye.

A tegnapi eset azonban még engem is megdöbbentett.
A Nagy (minden előzmény nélkül) sírva jött oda hozzám. 
(Úristen!!Talán rájött, hogy Micimackó agyát kiműtötték egy autóbalesetben szerzett sérülés miatt!!!)
- Mi a baj, Kicsim?
- Anya.....hüpp-hüpp.... a kopogós cipő, amit vettél nekem...hüpp-hüpp..
- Igen, mi van vele? Szorítja a lábadat?
- Nem...hüpp-hüpp...csak nem tetszik a színe...
- Ó, miért, neked milyen színben tetszene?
- Pinkben vagy rózsaszínben....hüpp
- Hát, ez tényleg fekete, de olyan szép masni van rajta és külön pánt van a bokádon. Igazi nagylányos! Nagyon szép!
- .....de, Anya!...hüpp....Rá se bírok nézni...

A Nagynak megígértem, hogy feltesszük a fekete kopogóst az ebay-re és ha sikerül eladnunk, akkor helyette kaphat egy pinket vagy rózsaszínt.
Férjnek pedig könyörögtem, hogy mostantól legyünk alkoholisták, vagy legalább szedjünk valami kedély-javító gyógyszert, mert szerintem ez időről-időre csak rosszabb lesz...

2013. szeptember 9., hétfő

A német rudi

Tudvalevő, hogy a külföldön élő magyarok top háromban említik a Túró Rudit, mint otthonról leginkább hiányzó dolgot. (Azok is, akik otthon egyáltalán nem ettek.)
Mivel a termék hűtést igényel és szavatossági ideje van, több havi adagot mégsem hozhatunk magunkkal.
Így heyettesítő után kellett néznünk.

Meg is leltük a helyi boltban "Quarki"-t, amivel semmi gond nincs, ízre, állagra, színre, formára megfelelt.
Be is tömték a gyerekek, én pedig épp az üres csomagolást vittem a (megfelelő) kukába, mikor rápillantottam.
Egy mesét reklámoznak.
Először csak a kép sokkolt:













(A képen látható élőlényekre kell fókuszálni.)

Majd elolvastam a címet is:
KEINOHRHASE UND ZWEIOHRKÜKEN

Aki még nálam is gyengébb németből, annak lefordítanám:
A FÜL NÉLKÜLI NYÚL ÉS A KÉTFÜLŰ CSIRKE

Csak amit látsz. Se több, se kevesebb.

Annyira sz*r, hogy már jó.

(Kép forrása: http://images.kino.de/flbilder/max13/mbiz13/mbiz13/z1313506/w964.jpg)

2013. szeptember 6., péntek

A Legeslegjobb Barátnőm

A Legeslegjobb Barátnőm babát vár. Nem az elsőt. Sajnos többnyire csak írásban tudjuk tartani a kapcsolatot, mert különböző országokban élünk és ha mi elkezdünk telefonálni, annak nagyon súlyos anyagi következményei vannak. (Persze ő beszél, én csak hallgatom:D

Nos, megkérdeztem tőle, hogy van.
Ez a válasz érkezett:
"Ez már olyan bálna-időszaka a terhességnek. Sajnos én nem tartozom azok közé, akik csakis hasra híznak, és marad kis derekuk is (hátulról meg sem látszik a terhesség). Rájöttem, hogy hátra hízok. Végül is rajtam sem látszik hátulról a terhesség, csak az látszik, hogy előtted megy Növényi Norbert ."

(zsák a foltját:)

2013. szeptember 5., csütörtök

Élet a Zenésszel

Figyelem, ismeretterjesztő írás következik!

Már több, mint 10 éve élek együtt egy Zenésszel. Korábban fogalmam sem volt róla, hogy mit takar ez a kifejezés. Mindig is szerettem a zenét, de sosem aléltam el a (tábortüzes) gitáros fiúktól, nem aludtam a betonon, hogy egy zenekar koncertjére biztosan legyen jegyem és nem dobáltam bugyit se a kedvenc sztárzenészemnek. Szóval, nem vagyok egy beteg rajongó alkat.

Férjjel se a zene hozott össze, viszont ennyi idő alatt "civilként" is sokat tanultam erről az embertípusról. Tapasztalataimat azért osztom meg, mert sokan vannak, köztünk járnak és elegendő információ birtokában könnyebb kezelni őket.

Szabályok, törvényszerűségek:

- A gitároknak nyakuk van. (Nem nyelük. Az a lapátoknak van. Volt egy kis félreértésünk ebből, de mára már megjegyeztem.)

- Koncertből csak élőzenésre megyünk. Férj nem ugrál, nem tapsol, nem lelkesedik közben, mert ZENÉT HALLGAT. Nem nyomulunk az első sorban, mert a keverőpult előtt (a pontos távolságról és szögről szívesen írok privátban, ha érdekel valakit) kell állnunk, ugyanis onnan szól a legjobban.

(Annyit sikerült elérnem, hogy már nem megyünk olyan helyre, ahol nincs ének. Volt egy-két balul sikerült "buli", ahol csak a zenészek és hangszereik voltak és virtuózkodtak. Futva menekültem. Középről. Egy kis teremből.)

- A mi háztartásunkban a Férfi mértékegysége nem az erőizom vagy a szerelőzsúl. Férfi az, aki fel tud húrozni egy gitárt. (Szerencsére azért Férj erős is és szerel is, de ez csak a véletlen műve. Nem elvárható.)

- Hiába lelkesednék bármilyen együttesért vagy zeneszámért, amit a rádióban hallok, ha nincs "alja" a zenének, az csak egy f*s vagy egy sz*r lehet (ez azért jelentősen rombolja az ember lelkesedését).

- Vannak azok a mulatságok, ahol élő zene van, de nem koncertek, pl. lakodalom vagy bál. Nagyon veszélyes terep. Amikor beérünk abba a terembe, ahol a zenészek vannak, Férj már csak annyit lát, mint a Terminátor: pirosan villog a színpad, a célpont belőve. Két sörrel később a színpadon van. Gitárt is szerzett. Könnyes szemű nagyon irigy lányok jönnek felém elismerően, hogy "dejónekem", mert Férj mikrofont is "talált" és épp rám nézve énekli az "Az, aki szép, az reggel is szép.." kezdetű számot. Cuki, tényleg. A következő 5 (7/9/több) órában Férjet csak a színpadon látom, illetve akkor találkozunk, amikor itallal csillapítja kiszáradt szája fájdalmát és közben fogadja az emberek elismerését. A buli legvégén, a legutolsó számnál még bemászik a dobok mögé, de akkor már nem zavar senkit. Csendesen elalszik. Láthatóan nem fog tudni egyedül hazamenni. A korábban könnyes szemű irigy lányok most is odajönnek, de már kárörvendeznek sajnálnak. 

- Ha épp senki hozzáértőt nem tud elérni, de szeretne hangszerekről beszélni, mert nagyon lelkes, velem próbálkozik. Hiába. Csak a szín érdekel. Ha az szép, részemről rendben.

- Férj fontossági sorrendjében azt rendben levőnek találom, hogy a lányaink beelőztek, de Fender basszusgitárokkal nem vagyok  hajlandó versenyezni. (Más márkákkal sem.)

Végül:
Van egy terület, amihez Férjnek, a tanult Zenésznek semmi érzéke: ez pedig a gyerekdalok csodás világa. Nem sikerült még megértenie (pedig folyamatosan tanítom), hogy itt nem számít a dallam. Vagyis egyet jó megjegyezni és akkor kb. az összes gyerekdalt rá lehet énekelni. Legalábbis én rá tudom. Aztán nem fontos a tempó sem. Ő mindig eredeti tempójában énekli a dalokat, ami tök uncsi és szomorú, de én figyelembe veszem, hogy a gyerek a "Csigabigára" is bulizni akar és kicsit felpörgetem.
Azt hiszi, fontos, hogy egy gyerekdalban a hangok a helyén legyenek.
Nagyot téved.
Zenész..

2013. szeptember 4., szerda

Szerény

A Naggyal beszélgetek.
Két napja jár oviba.

- Szerinted Te vagy a legmagasabb a csoportban?
- Azt nem tudom, Anya. De az biztos, hogy én vagyok a legokosabb az egész oviban...

(apja lánya:)