2015. november 18., szerda

A Barkács-nap

Hetekkel ezelőtt szóltak, hogy menni "kell" az iskolába termet díszíteni és készülni az adventi vásárra portékákkal. 
Itthon azonnal jeleztem a házon kívüli programot, és azóta többször is, nehogy véletlenül elfelejtődjön és rászerveződjön valami esemény a legbecsesebb gyerekcsősznek, aki bármikor helyettesíthet, nevezetesen Férjnek. 

Ma eljött a Nagy Nap. 
Sütöttem sütit, összekészítettem egy jó nagy adag dekor-cuccot és nagyon lelkes voltam. 
Férj felvont szemöldökkel méregette túlpörgöttségemet és megadóan majszolta a sütiszéleket. 

Úgy viselkedtem, mintha házibuliba lettem volna hivatalos. 
(Nem a simába, hanem a Nagybetűs, Sophie Marceau-félébe.) 
Alkoholt mondjuk nem vittem. 
(De csak azért, mert arról egy másik anyuka gondoskodott.

Ha még nem említettem volna, a rendezvény kedd délután 4-től 7-ig tartott egy általános iskolában. 

Szóval, elbúcsúztam a családtól, igyekeztem nem viháncolni a kis kimenő miatt és belevetettem magam a dekorkodásba. Nagyon jól éreztem magam, beszélgettünk, sütizgettünk és készítettük a kis karácsonyi bizgentyűket. 
Hamar elrepült az idő.

 A hazafelé vezető, 10 perces úton 3 barátnőmet is felhívtam,  hogy "Na, tessék,most úgy is tudok telefonálni, hogy hallom, amit mondasz", mert nem ordibálnak mellettem a gyerekek. 2 barátnőm hamar letette, mert mellettük pont ordibáltak a gyerekeik. 

Itthon béke fogadott és rend, aminek nagyon örültem. 

Ekkor Apa félrerángatott a fürdőszobába. (Nem, nem azért..) 
Közölte, hogy akkor most mesélni fog az Őrület Három Órájáról. 
Együtt indultunk el otthonról, addig ismertem az eseményeket. 

Miután besasszéztam az isibe, a cipész felé vették az irányt, a kocsiban a a Kicsivel és a Legkisebbel. Mire bekanyarodtak a garázs-cipészet elé, mindkettő elaludt. Szerencsére közvetlen a bolt előtt meg tudott állni, berohant a cuccokért és indultak is tovább. 

A programot- szupermarketes bevásárlás - újra kellett tervezni a két alvó gyermekkel. 

Elment tehát ahhoz a zöldségeshez, amelyik előtt közvetlenül le lehet parkolni és járó motorral, kitartott mérlegállással (lábak a kocsinál-karok a zöldségesnél) vett pár szem hagymát. 

A bébiétel-vásárlás nem volt kis feladat. 
Annál a drogériánál kötött ki, amelyik előtt van közvetlen parkoló, de forgalmasabb hely lévén, bevárta a távolból közeledő, unokájával békésen sétáló szomszéd nénit és közölte vele, hogy PONTOSAN rá várt, úgyhogy lesz szíves itt dekkolni a kocsi mellett abban a 71 másodpercben, amelyben ő berohan és vesz egy bébiételt. 
Pipa ez is.

 Ezt követően össze kellett szedni az edzésen lévő Nagyot. Nagy épület, nagy parkoló, nagy forgalom, nagy dilemma. (A két kicsi még mindig békésen szunyókált.) 
Ekkor az az ötlete támadt, hogy felhívja az edzőt és megkéri, hogy ha végeztek, küldje ki az épület elé évszaknak megfelelő ruházatban Elsőszülöttünket.  
Kicsöngött, fel is vették. 
Már javában magyarázta a megoldandó feladatot, mire a női hang közölte, hogy ne neki mondja, mert ez a telefon nem az övé, ő csak felvette, mert ez egy elveszett telefon, most találta. 
Férj kezdte türelmét veszteni, közölte, hogy szépen vigye oda az edzőnek a telefont, akkor már nem lesz elveszett és akkor majd újrahívja. 
Az újrahívásnál már az edző vette fel, így át tudták beszélni a teendőket. 
Kis idő múlva a Nagy megérkezett felöltözve és beszállt a kocsiba. 

Pipa. 

Ám a Kicsi az ajtócsapódásra felkelt. 
Felmérte a szituációt, amire is éktelen bömbölésbe kezdett, mivel ő nem mehetett be a tesójáért és nem rohangálhatott az edzés végeztével a tornateremben (ahogy szokott). 
Férj és a Nagy együttes erővel próbálták meggyőzni, hogy ma senki nem ment be az edzés végére a Nagyért, de ezt nem hitte el, ezért nehezen nyugodott le. 

A béke beálltával Férj konstatálta, hogy a Legkisebb (a durva hanghatások ellenére) még mindig alszik. 
Ezen állapot fenntartására találták ki a céltalan városi autókázást, úgyhogy ez lett a program.

 Amikor mindenki felébredt, szépen felcihelődtek a második emeletre, örültek annak, hogy végre itthon vannak és megcsinálták a Nagy leckéjét. 
Természetesen úgy, hogy közben szórakoztatta a két kicsit. 
Férj közölte, hogy ez egy igen durva műszak volt és szerencsére neki le is járt. 

Megdicsértem, hogy milyen derekasan helyt állt, megölelgettem és mindenki ment a dolgára. 

(Azt már nem meséltem el neki, hogy pár nappal korábban én úgy oldottam meg a bevásárlást ugyanebben a szituációban, hogy hagytam őket aludni a kocsiban 1 órát a szupermarket parkolójában. Eközben a volánnál ülve játszottam a telefonomon, hívogattam az ismerőseimet és néha beindítottam a motort, hogy ne fázzunk meg...) 
20151030_160524    

2015. november 15., vasárnap

A hierarchia csúcsán

Mindenkinek van egy kép a fejében arról, hogy mely szakmák képviselői állnak a képzeletbeli hierarchia csúcsán.

A mi kisvárosunkban jól hangzik, ha valakinek menő vállalkozása van, vagy ügyvéd, orvos, esetleg rendőr vagy tűzoltó (a teljesség igénye nélkül).

Nyáron vettünk egy tanyát. Fura dolog, tudom. Pláne, hogy ott is akarunk élni. Anélkül, hogy teljesen elvonulnánk a világtól. Lesz net, kábeltévé és wifi.

Most nem ez a lényeg.

Hanem a házfelújítás.

Merthogy ilyenben vagyunk benne most.
Adott egy aprócska ház, egy ezermester após és egy nagyon ügyes kezű férj.
Mégis szükség van néha szakemberekre, szakikra, vagy ahogy a papám hívja őket, "mesteremberekre".
Vízvezeték-szerelőt azonban korábbi rossz tapasztalaton alapuló elvből nem hívunk. Apósom is ért hozzá. Egyszer meg akartuk kímélni, hívtunk szakit. Aki rossz helyen bontotta ki a falat (???) majd közölte, hogy "Ezt majd falazzátok vissza, jó?".
perszebazmeg

A hierarchia úgy kapcsolódik ehhez a témához, hogy elkezdtünk kőművest keresni.
Igen, keresni kellett.
Ekkor jöttünk rá, hogy ő egy nagyon fontos és megbecsült személyiség. 
(Mert ugye fontos az orvos szakmája például, de mit ér, ha ki akarunk betonoztatni valamit..)
Először arra gondoltunk, hogy több személytől/cégtől kérünk árajánlatot.
Jó gondolat volt.
Jó naiv.
Ötből három nem jelent meg a helyszínen, a maradék kettőből egy nem küldött árajánlatot.
Igazából hamar nyertest hirdettünk - ártól függetlenül.
Az árat ugyanis nem tudtuk, mert a győztes sem küldött ajánlatot, de háromszori telefonhívásra szóban bediktálta. Nagyjából.
Mentségére szóljon, hogy amikor 7 telefonhívással és 3 elhalasztott időponttal később megjelent a helyszínen két emberével, a munkát tisztességesen elvégezték.
Normális emberei voltak: nem káromkodtak, nem voltak alkoholisták, viszont a kocsi csomagtartóján fogyasztották el a háztáji, kenyér és kolbász alapú ebédjüket.

No, de ez is kész lett, kifizettük, boldogok voltunk.

A következő kikerülhetetlen lépcső a villanyszerelő volt.
Egy céggel vettük fel a kapcsolatot, egyenesen a főnökkel.
Minden rendben lesz, ígérte.
Aztán nem vette fel a telefont egy jó darabig.
Nem olyan nagy város ez, Férj gyakran megjelent nála az irodában.
Hatott a pszichoterror: 70 telefonhívással és 13 elhalasztott időponttal később megígérte, hogy ma reggel fél 7-kor megjelenik nálunk az embereivel.
Szuper.
Férj reggel pontosan megérkezett a helyszínre.
(Ő mindig pontos. Én is. Kivéve, ha gyerekkel vagyok. Vagyis sosem.)
Villanyosok sehol. 
Hajnali fagyban hamar elrepül az az egy óra késés. (De legalább megérkeztek.)
És ha már késtek egy órát és a vércukruk is leesett, fél óra alatt megreggeliztek a fűtött kocsijukban.

Eközben én a hajnali fagyban igyekeztem a gyermekeimet pontos időre eljuttatni az intézményeikbe.
(Nem volt könnyű feladat, maradjunk annyiban, hogy ha az 1 fokos belső hőmérsékletű kocsiban egy 200 forintosnyi területen lehet kilátni a szélvédőn, az még nem olyan akadályozó tényező, hogy elkéssünk az iskolából.)

Mire én odaértem a tanyára Férjhez  bevásárlás (és 2 feszültséglevezető Snickers elfogyasztása ) után, a szerelők már szereltek, a nap fényesen sütött, minden ment a maga útján.
Egyszer csak az alábbi mondat ütötte meg a fülemet: "Siessünk, Feri, mert mindjárt jönnek az eonosok!".

Kezdtem kapisgálni, hogy kik vannak a hierarchia csúcsán..
1 óra múlva meg is érkeztek két csillogó-villogó autóval az "eonosok".
Odavonultunk a Legkisebbel megnézni a Csodát.
(A 3 fiúgyermekkel rendelkező barátnőm azt állítja, hogy bármilyen munkagép hosszú tízpercekre köti le utódai figyelmét. Az én lányom pontosan 0,0004 másodperc figyelmet szentelt a kosárban felfelé emelkedő "eonos" fiatalembernek és az összes többi, működésben lévő gépezetnek. )

Az egyik "eonos" férfi maga volt a kábelbarát, személyesen.
kábelbarát
Kép forrása itt.
Tetovált volt, nagyon laza, aki úgy vágott át a magasban kábeleket, hogy közben lelógott a szájából egy cigi.
(Később az is kiderült, hogy cigit szív levegő helyett is.)
Látszott rajta, hogy tisztában van az őt körülölelő sztárkultusszal, ennek ellenére lelkiismeretesen és jól dolgozott.
Távozásukkor a "sima" villanyszerelők irigykedve néztek utánuk és bánatukban rágyújtottak.

Az elmúlt időszak gazdag tapasztalatai alapján felállítottam a magam társadalmi hierarchiáját.

Eonosok
Szuperhősök
A Villanyszerelő
Villanyszerelő emberei
A Kőműves
Kőművesek emberei
Sikeres vállalkozók, ügyvédek, orvosok, informatikusok, közgazdászok, rendőrök, tűzoltók
Halandók, átlagemberek