2016. február 4., csütörtök

Házastársi konfliktus. Klasszikus.

Tizennegyedik éve "járunk" együtt Férjjel, a házasságunk is már 8 éves (halmaz a halmazban).

Bevallom, előfordul, hogy veszekszünk.

Nekem is van facebook-profilom: tudom, hogy más, párkapcsolatban élő emberek soha nem szoktak. (Múlt héten ugyan egy kicsit elbizonytalanodtam, mikor kiderült, hogy az egyik férfi ismerősöm kizárólagosan kezeli a saját és a felesége profilját is. Ennek fényében, utólag visszagondolva már kicsit bizarr a férjtől a feleség felé irányuló szülinapi/névnapi/egyéb köszöntés, amiket a feleség - oldalát kezelő férj - mindig kedvesen megköszön...) 

Szóval, verőfényes novemberi hétvége volt. A két nagyobb gyermekem nem látogatott azon a héten intézményt, mivel betegek voltak, a Legkisebb pedig korából adódóan otthon dekkolt.
Csütörtök reggelre senkinek semmi baja nem volt, innen már csak erősödött az immunrendszerük. Az idegrendszerem rovására.

Szombat reggelre virradóra kezdtem nagyon bezárva érezni magamat. Korán keltem (nem magamtól) és mire Férj is felkelt, már eléggé felhúztam magam a bezártságon, a szabadságjogaim korlátozásán (a Legkisebb épp azon a héten kezdett el minden alkalommal sírva dörömbölni a WC-ajtón, amikor bent tartózkodtam), az alváshiányon.. stb., úgyhogy félig nyitott szeme felé, éhgyomorra zúdítottam a mondandómat, miszerint nem is tudja, hogy mekkora császára az életnek, mivel egyedül kiteheti a lábát itthonról, és márpedig ma délelőtt itthon fog maradni, mert én lépek ki az ajtón egyedül. 

Nem tudom, miért, de Férj rosszul reagált. Szerintem rosszul. Máskor ilyenkor elkezd édizni, hogy nyugodjak meg, mert szuperanyu vagyok és szuperfeleség, csak ez egy nehéz időszak...bla-bla-bla. Ehelyett dühödt arccal kipattant az ágyból, elővett egy papírt és még dühödtebb arccal írni kezdett valamit. Lövésem se volt, hogy mi lehet az, de valamiért éreztem, hogy nem fog bekerülni a világirodalom legszebb szerelmes versei közé.

Pár perc után megkaptam ezt:

20160124_102138

Nem baj, ha nem tudjátok elolvasni, elsőre én sem tudtam.
Amikor elkezdtem kisilabizálni a dolgokat, már az elején rájöttem, hogy nagyon félreértettük egymást.
A papíron ugyanis azok a teendők voltak, amiket Férj aznapra tervezett magának a jövendőbeli lakhelyünkön elvégezni. Az az érzésem, arra gondolt, hogy valamiféle versenyt hirdettem a női és a férfi feladatok között, megspékelve azzal, hogy ki tudja a másikét elvégezni és ki sül fel.
Ezt támasztotta alá az a tény is, hogy üres lapot és tollat is hozott, felszólítva, hogy diktáljam be az aznap délelőttre tervezett teendőimet.
Nos, így utólag azt hiszem, ez volt az a pont, ahol szólnom kellett volna, hogy nem ezt akartam.
Aki ismer, tudja, aki nem, annak mondom, hogy nem olyan fából faragtak.
(Nem hibázok, ezért nem kérek elnézést :)
Nem is táncolok vissza.
Akkor se, ha kellene.

Szóval, rezzenéstelen arccal diktáltam az elvégzendő feladatokat.
Mivel nem volt időm kidolgozni a részleteket, ezért kb. ilyeneket diktáltam: ruhaszárító lepakolása (mindent a helyére), egy mosás-teregetés, ebédfőzés, ágyak elpakolása..stb. átlag otthoni teendők.

Felvettem tehát a kesztyűt, amit Férj elém dobott.

Újra nekiláttam a listája bogarászásának, ő ezalatt bevonult a ruhaszárítóhoz.
"1. Ajtón lefesteni a hibát. (zománcfesték. ecsetek a hígítóban)"
ha-ha-ha. ez gyerekjáték
"2. Sarokban lefesteni a lyuk körül, ahol bejön a kábel (HÉRA, ecset rajta, utána kimosni)"
apukám, ez egy feladat? ha-ha
"3. Konyhaszekrényt festeni, ahol hibás, utána lakkozni (KÖBER vizes lakk), ugyanazzal az ecsettel lehet, mosd ki közben (vizes)"
újabb 8 perc munka.kacagok
"4. Túlsó szobában összerakni a kockás polcot (csillagcsavarhúzó, imbusz és a csavarok a csavarosban, többi cucc (vasak) a dobozban)"
Bevallom, ennél a pontnál megszaglásztam a papírt.
Ugyanis kezdett erősen szivatás-szag lenni.
A könyvespolcot ugyan elméletben röhögve összeraktam volna, de fogalmam sem volt arról, mihez kellhet csillagcsavarhúzó, imbusz, csavarok és vasak.
Nagy részükről azt sem tudtam, micsoda.
(Arra gondoltam, hogy majd megkeresem az alsó, hosszú részt és a polcokból kis háromszög házikókat építek rá, mint a kártyavárnál. Ugyan max. 8 zsebkönyv férne bele, és csak 1 emeletes lenne, de ezt eszközök nélkül meg tudnám oldani.)
2 pont volt már csak hátra.
"Burkolatváltót (MI AZ?????EGY GOMB??)lerakni, szilikonnal valamit csinálni."
fonal elvesztve
"Küszöböt a fürdőnél lerakni. opciós. ráér."
TÉNYLEG???EZ RÁÉR???KÖSZI A NAGY ENGEDMÉNYT!!!

Az első gondolatom az volt, hogy túl egyszerű listát diktáltam le neki.
Az lesz a vége, hogy ő komoly feladatokat végez, az én dolgaimat meg egy törött lábú bolha is csukott szemmel meg tudja csinálni.
Arra gondoltam, hogy belopózok a szobába, ellopom az én teendőim listáját és kiegészítem pár dologgal.
pl.:
"Dekorkodás a három lánnyal. Csak csillámos holmikat kell készíteni, mert azt szeretik."
"Mindhárom gyereknek hajmosás, hajszárítás, körömvágás. Tudom, hogy vasárnap este együtt szoktuk, de most szombat délelőttre terveztem."
"Az ebédhez lagzis, kelt nagykalácsot sütni. opciós. ráér.délután 3-ig."

Már osontam be, hogy ellopjam a listát, amikor az alábbi párbeszéd simogatta meg a fülem:
"- Lányok, kié ez a harisnya?
- Csillogós?
- Nem.
- Ha csillogós, a Kicsié, ha nem akkor a Legkisebbé. De Apa, úgy látom, az csillogós! Rossz helyre tetted!"
és
"-Kié ez a bugyi?
-Milyen színű?
-Rózsaszín.
-Akkor a Kicsié. De Apa, ez nem rózsaszín, hanem pink. Az enyém."
Jól van.Nem kell itt listát lopni. Elég lesz ez neki.

Felöltöztem, elköszöntem a családtól és elindultam a Nagy Barkács délelőttömre.
(Igen, én vagyok az a lány, aki általános iskolában, mikor bicskával kellett fából kulcstartót faragni, az első mozdulatnál az összes ujját elvágta, így lett a projektből házi feladat, mivel nevezett egész technika órán az orvosi szobában kötöztette a kezét. A házit a lány apukája oldotta meg. )  Az évek múlásával nem lettem ügyesebb.

Miközben látszólag nekikezdtem a teendőknek, titkon vártam, hogy melyikünk törik meg hamarabb, és reméltem, hogy Férj lesz az, mert semmi kedvem nem volt a feladataihoz, még azokhoz se amiket meg tudtam volna csinálni. Most már sokkal szívesebben főztem volna ebédet úgy, hogy a gyerekek ott zsonganak körülöttem.

10 perc múlva telefonált.
Könyörgött, hogy inkább ne nyúljak semmihez. Menjek, kiránduljak, shoppingoljak vagy bármi, csak ne tegyek kárt magamban és semmilyen eszközben.

Hála.a.jó.égnek.
Nagyvonalúan beleegyeztem ("ha ezt szeretnéd..").

És hogy mi a történet tanulsága?
Nem igazán tudom.
Vagyis talán az, hogy konfliktusok a kapcsolatunkban voltak, vannak és lesznek, de mindezektől függetlenül a legnagyobb drámák közepén is szeretjük egymás, tudunk röhögni magunkon (vagy egymáson) és közös megráncosodást tervezünk.

Nem is a Hurka blog lenne, ha ilyen patetikus véget érne a bejegyzés, ezért folytatom.
Hiszen nem is kívántam még a kedves Olvasóknak Boldog Új Évet.
Mivel is lehetne ezt jól szemléltetni, ha nem egy kártyanaptárral, amit a Nagy kapott az iskolában egy Mikulás csomagban.

20160204_105135[1] 
Igen, egy ez 2016-os (!!!) kártyanaptár.
A Nagy szerint tévesen, hiszen amikor kapta, még csak 2015. volt. (Vitathatatlan.)
Ezért mire hazaért az iskolából, kijavította az évszámot, lehúzogatta az eltelt napokat.
Év végén ki is dobta a kukába.

Boldog Új Évet Mindenkinek!