Az engedetlen Kicsi

Kiderült, hogy a Kisebbik nem fogad szót. Főleg a Nagynak nem. Pedig holnap lesz 14 hónapos.

A vádpontok

1. Nem adogatja az állatokat az Állatkórházas játéknál. Ez egyébként nagyon komoly eü. intézmény, mindenki nagyon beteg. Legrosszabb állapotban a cica van, neki hasmenése van és lázas. Megnézhettem az állatokat, de nem nyúlhattam hozzájuk, mert fertőző betegek.

2. Nem főz gyógyszereket az állatoknak. (Nem értem, mért nem csinálja. Pedig a nővére teljesen világosan elmondta neki a feladatot.)

3. A királylányos játékban minden alkalommal letépi magáról a koronát és a palástot (ejnye.).

4. A 3. pontban felvázolt probléma miatt új szerepet kapott a királyi udvarban: bohóc lett. De a bohócsapkát is letépi a fejéről. (ejnye-bejnye)

Megyek, elbeszélgetek vele. De csak a szobai futóverseny után. Most mindketten szurkolók vagyunk ugyanis. Kaptunk karkötőt és azt kell üvöltenem, hogy HAJRÁ, MAGYAROK!. A Kicsinek csak tapsolnia kell (szerencsére, azt csinálja engedelmesen).  

17 másodperc

A tegnapi napban nem sok jó volt, sőt. 

Volt is egy kis ihlethiány és kicsit szánalmas az eredmény, de van!

Ezen azért röhögtem: 

2:23-2:40

Titok

Képzeld, Anya! A papa vett mogyorós csokit. A kocsiban megettük. Azt mondta, hogy ez titok.

*

Hát, amikor jöttünk hazafelé a pékségből, ettem egy kakaós csigát. A papa sokkal többet evett.

*

Apaaaa! Az anya azt mondta, hogy csinálunk neked meglepetést!!! De vigyázz, mert ez titok!!!

*

Magazin varázslat

Imádom a női magazinokat. Függök rendesen. Leginkább a színes, vastagpapírosokat szeretem, de megveszem a gasztro magazinokat és ínségesebb időkben (amikor nem jelenik meg semmi frissen) a gagyikat is.

Férj már rákérdezett párszor, hogy biztos kell-e ez (igen) és, hogy mennyit költünk havi szinten a hobbimra (valós osztva nyolccal:). Aztán, mint az igazi vásárlás-mániások, igyekszem nem előtérbe pakolni őket, ha pedig igen, akkor gondosan letakarom őket egy régebbi számmal, így gyanú elaltatva. 

Most nem a saját magazinomból szedtem elő egy tuti tippet, hanem a húgoméból. Nagyon egyszerű. Vizesen fel kell csavarni a hajat kis hurkákba, megszárítani és lágyan omló, természetes hullámaink lesznek. Ilyenre terveztem:

Emma Stone
forrás: http://popkult.blog.hu/2013/01/28/emma_stone_a_hollywood-i_voros_csillag

Ennyi. Szimpla. Semmi fakszni. Bárki meg tudja csinálni. Csodaszép leszek és a környezetemnek leesik az álla. Megmostam a hajam, megcsináltam a kis hurkákat, alaposan megszárítottam, aztán szétszedtem, hogy fixálhassam egy kis hajlakkal (az útmutató szerint). Nos, maradjunk annyiban, hogy erre a látványra nem voltam felkészülve (erre senki nem lehet felkészülve). Igazi afro-amerikai csaj lettem melegítőben, afro-amerikai bőrszín nélkül. Döbbenetesen szar lett a végeredmény.

Gondoltam, ez már rosszabb nem lesz, így hosszas unszolás hatására hagytam, hogy az kisovisom fodrászkodjon rajtam. Itt jegyezném meg, hogy szerintem kétféle ember van: aki szereti, ha piszkálják a haját és van, aki nem. Már többször kiderült, hogy egyértelműen az utóbbiak közé tartozom. Nekem extra kínzás az az 1 óra (!!!) amíg a gyerek az összes fellelhető csattot és hajgumit belepakolja a hajamba. Ezen is túlestünk, még a mű megkoronázásaként a fejemre kötött egy citromsárga, apró vadászrepülőkkel (családi ártalom) tarkított kendőt. Kiadta az utasítást: ezt most pár napig tartsam a fejemen, akkor lesz tökéletes a frizurám. A fürdőszobai tükörnél picit meghökkentem az eredménytől, de hadd legyen boldog az a gyerek, így hagyom, majd ha ebéd után elmegy a gyerek aludni,rendbe szedem magam. Ezt követően próbáltam a két kiskorút az étkező irányába terelni, hogy végre ebédelhessünk.

Ennél a résznél csöngettek. Konkrétan a postás. Ha nekiállok kiszedni a hajamból minden dekorelemet, bedobja az értesítőt és 5 utcával arrébb jár, mire kiérek. Gyorsan kellett döntenem. Felkaptam egy sapkát a kompozícióra és fogadtam azt a szerencsétlen embert. Nem adott hangot a megdöbbenésének. Majd otthon feldolgozza...

Új élet

Próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy minden évben az az újévi fogadalmam, hogy most aztán lefogyok, durván ráállok a sportra és szuperül fogok kinézni. Idén (is) ez volt.

Az egyik barátnőmmel kezdtünk el életmódot váltani, online kapcsolattartással, mert nagyon messze vagyunk egymástól.

Tapasztalatok.

1. Étkezés

Nagy szerencse, hogy annyira jó arcok vagyunk mindketten, hogy zokszó nélkül fogyasztunk el hányás kinézetű ételeket (pl. zabkása, tenger gyümölcsei teljes kiőrlésű spagettivel vagy épp tejbegríz teljes kiőrlésű búzadarából). Az már nem nagy szerencse, hogy az ilyen életmódváltás eleje (közepe és vége) a cifrafosásról tisztulásról szól és ezt minden, lakáson kívül eső programba bele kell kalkulálnunk. De legalább az eredmény mindenért kárpótol: 2 hét után találkoztam anyukámmal, aki csak ennyit kérdezett: "Te most szedtél magadra, ugye?"

Az étkezésre vonatkozó részt tehát a Hányásszerű Kaja fogyasztása és a gyakran ránk törő Fosás jellemzi.

2. Mozgás

Kénytelenek voltunk ezt is valamilyen formában beiktatni. Amikor Lustanyu még blogolt, nála olvastam (és mélyen egyetértek vele), hogy a tornát ne halasszuk arra a minimális időre napközben, amikor isteni csoda folytán mindkét gyermekünk együtt alszik. Olyankor feltett lábbal kell női magazint lapozgatni. Okés. Indulhat a torna, 2 gyerekkel, húggal (utóbbi csak létszámnövelés miatt volt jelen, gyakran előfordult, hogy hasazás közben simán feküdt és a tévében nézte a kedvenc sorozatát). Újságból tornáztunk. Az ovisom próbálta velünk csinálni a gyakorlatokat, de azt mondta, hogy hamar elfárad és pihenése közben engem is megszánt, úgyhogy segített lábat emelgetni. A Kicsi sokkal aktívabb volt: gyakran ült a hasamra, több alkalommal átmászott rajtam és - tudom, hogy csak 19-es a lába és csak 9 kiló a súlya, de - a kis szandijával gyakran taposott az arcomba. Nem kellemes érzés. Amikor már nagyon unta, akkor egyszerűen megevett egy darabot az újságból.

A mozgás tehát a Túlélésről szól.

Az életem tehát most ilyen.

Hajrá, Jónők!

De jó lenne...

Amikor az ovisom kisbaba volt, nem akartam siettetni soha az időt, de azt az egyet nagyon szerettem volna, ha néha tud beszélni és akkor a betegségek esetén el tudja mondani, hogy mi baja van. Nem kellett volna egész nap nehezített activityt játszanom, ahol a "mutogató" fél kizárólag éles hangon sír.

Megtanult beszélni. Szuper. Csak azt nem vettem észre, hogy időközben a kis szivacs elég sok infót magába szívott és még egy drámai színésznő képzést is elvégzett. 

A legutóbbi betegségnél ilyen mondatok hangzottak el (leszögezném, hogy soha nem röhögtem ki a gyereket és ide csak azokat a mondatokat írom le, amik vitán felül nem függtek össze szorosan az állapotával): 

(A testvérének, szomorú arccal, elhaló hangon) "Ne haragudj, sajnálom, de most nem tudok játszani veled, mert nagyon beteg vagyok."

(Nekem, szomorú arccal, elhaló hangon) "Anya, annyira fáj a fejem, hogy mindjárt szétrobban."

Törvényszerűségek is megfigyelhetők: 

ha nem ízlik az étel: nagyon fáj a foga, nem bír többet enni, 

ha azt akarja, hogy etessék, nagyon fáj a karja,

ha pedig egyszerűen megunja az étkezést, nagyon fájnak a lábai.

A mama is mondta, hogy szegény gyereknek fáj a lába, majd ez a társalgás szűrődött ki a gyerekszobából:

kisovis: "- Jaj, mama, nagyon fáj a lábam! Fájnak az ízületeim."

mama:  "- Tényleg, és pontosan hol fáj?"

kisovis: "- Hát, itt. De képzeld, tegnap is fájt, de amikor kinyújtottam elmúlt." 

Milyen jó, hogy el tudja mondani, mi baja van...

Segítséget kérnék. Nem tudom egy fontos kérdésre a választ:

"Aki megeszi a pókhálót, az fehéret fog hányni?"

("Igen"-re gyanakszom, de kevés a tapasztalatom a témában.)

Szűrizmus

Megszületett az elhatározás: 2013. a szűrővizsgálatok éve lesz. Na, ebben aztán tényleg semmi vidám nincs, főleg ha emelem a szintet azzal, hogy nem puccos magánrendelőben, egy napot (és nem kis összeget) rászánva történtek az események, hanem a jó, öreg állami rendelőkben. 

A dolog sötét oldalától most megkímélnék mindenkit, egyrészt mert biztos vagyok benne, hogy vannak mindenhol saját "élmények" is, másrészt nem szeretném szem elől téveszteni, hogy a blog célja kifejezetten tiltja a kesergést, panaszkodást. Kizárólag az ájulásra hajlamos, gyengébb idegzetű egyéneket (pl. Húgom) szoktam riogatni azzal a történettel, ami a sebészet előtti várónál zajlott. Balomon ült a középkorú hölgy (sérves), akihez hamar megérkezett a szintén sérves ismerős. Beszélgettek, a szintén-sérves férfi előttünk állt, hassal kb. szemmagasságban, amikor hirtelen késztetést érzett arra, hogy illusztrálja mondandóját és egy mozdulattal felrántotta a ruháját, hogy meg tudjuk csodálni a kitüremkedett sérvét. Biztos láttam volna, ha nem csukom be a szemem. Nem sokkal később a jobbomon helyet foglaló fiatal lánytól kérdezte meg a pasija, hogy "-Mit csinálsz?" (rosszat sejtettem, így nem is néztem oda), a csaj szerencsére teljesen higgadtan közölte, hogy -"Tépkedem a sebeket a kezemről.".( A Húgom itt nagyon lesápadt.)

A minap eljutottam  tüdőszűrőre is. Kicsit szorongva üldögéltem a váróban, mert 5 éve nem jártam ezen a helyen (terhesség-szoptatás-nemvoltkedvemelmenni-terhesség-szoptatás). Miután kiderült, hogy egyik oldalamon a "10 éve nem járt itt", a másik oldalamon pedig a "15 éve nem járt itt" páciens ült, kicsit megnyugodtam. Szólítottak, bementem, és bevallom kicsit meglepődtem, mikor kiderült, hogy a szűrést egy fiatalember fogja egyedül végezni, akinek a magasságát talán legjobban a "mellemszemben" kifejezéssel jellemezhetném. Közölte, hogy elég a melltartót levennem, a felsőmet nem kell. Akaratom ellenére kiült az arcomra az értelmi fogyatékos nézésem, ezért kénytelen volt újra megismételni az utasítást, csak kissé tagoltabban. Miután végrehajtottam a feladatot, megmutatta a gépet és próbált szavakkal irányítani (pl. előre, oldalra, felemelni...stb.), de mivel látta, hogy ez itt nem fog menni, odajött és bemutatta, hogy kell odaállnom. Köszönöm utólag is. Szerencsére negatív lett az eredmény.

Nem csak én vagyok fura a tüdőszűrésen. Apukám egyszer a munkatársaival volt (kötelező programként). Az egyik kolléga (szintén nem volt jártas a helyen) egyből fordítva állt a gépbe, a másik rutinos pedig arra a felszólításra, hogy vegye a fémet (=láncát) a szájába, ráharapott a gépre...

micimackó, csupa kis betűvel

Szeretem a könyvtárakat. Emiatt általában úgy néznek rám, mint az ufóra. Ritkaságnak számítok a korosztályomban, de engem megnyugtatnak és feltöltenek a könyvek.

Több könyvtárban jártam már, de a kedvencem a kecskeméti. Hatalmas, tágas, igényes és a könyvek is jelen vannak a polcokon, nem úgy kell mindent felhozatni a raktárból. Diákoknak ingyenes, úgyhogy volt egy időszak, hogy megkértem a húgomat, hogy hadd hozzak ki pár könyvet az ő olvasójegyével. Aztán egyszer kaptak a szüleim egy levelet, hogy a gondozásuk alatt álló kiskorú (a Húgom) már hónapok óta nem vitt vissza egy könyvet, ezért legyenek szívesek gondoskodni a visszajuttatásáról. A mű címe: A tökéletes menyasszony. (Ezzel a levéllel lezárult egy korszak: többször nem hozhattam ki könyvet a húgom olvasójegyével.)

Na, de a könyvek szeretetével megfertőztem a kis ovisomat is: ő is be van iratkozva a könyvtárba és hoztuk is ki szorgosan a szakirodalmat neki. Ez egy modern könyvtár, én pedig kicsit fel akartam vágni azzal, hogy eztistudomésmajdmegmutatomnekimekkorakirályazanyja, úgyhogy nem a könyvtáros hölgynek adtuk át a könyveket, hanem nekiálltunk önállóan kölcsönözni egy gép segítségével. A gép működése a következő:  ki kellett nyitni a könyveket az első oldalon, rátenni egy pultra a vonalkód-olvasó alá és betolni, így a gép érzékeli őket cím szerint  és leveszi róluk a riasztást is. 2 könyv beolvasása után jött az üzenet a monitorra: "Fel, előre és egyből le". Mit mondjak, vagy nyolcszor megcsináltam ezt a műveletet a könyvvel, már a könyvtáros csajt is odahívtam, hogy mi lehet a hiba, de ő se értette. Ilyen hibaüzenetet még ő sem látott soha.  És miközben - az utasításnak megfelelően - vadul köröztem a könyvvel a gépnél, ránéztem a kezemben lévő nagy sikerű mű borítójára:

Forrás: http://bookline.hu/product/home.action?id=23933&type=22&_v=Fel,%20el%C5%91re%20%C3%A9s%20egyb%C5%91l%20le!

köszi szépen, micimackó.

Üdvözlet!

Átlagos, hétköznapi ember vagyok. Csak velem mindig történik valami. Vagyis mindig találok valamit a napban, amitől jobb kedvem lesz. Vékony a mezsgye azok között a dolgok között, amiktől menten felrobbanunk/agyvérzést kapunk és azok között amin muszáj röhögni. Az is lehet, hogy a két kategória azonos, csak más szemszögből.

Voltam kollégista. Hárman laktunk egy szobában. 3 szobához (=9 fő) tartozott egy fürdőszoba. Az egyik félév elején, a beköltözéstől számítva 2 hétig minden este hideg vízzel zuhanyoztam. Ezt alkalmanként megvitattam a többiekkel is és arra jutottunk, hogy mivel minden este én fekszem le utoljára, biztos elfogy a meleg víz. Aztán két hét után egy délután került sor a tisztálkodásomra. Akkor is hideg vízzel, szokás szerint. A többiek persze gyanakodni kezdtek, hiszen előttem-utánam, mindenkinek jutott meleg víz. Miután lemodelleztem nekik, mit csinálok a fürdőben, fulladoztak a röhögéstől. Engem ugyanis így meg tudott zavarni az, hogy a meleg vizes csapon volt a kék jelzés...

Így lett volna szabályos (de nem így volt):


Forrás: http://www.argep.hu/popup.asp?pid=176706181&pnr=10001&foto=1