Éjszakai élet

Nem ismerem más családok éjszakai életét, de a miénket legjobban az "elgondolkodtató" és az "ilyen pihenés mellett nem sokáig bírjátok" kifejezésekkel lehetne jól jellemezni.

Mióta dolgozó nő lettem azóta eggyel több feladatom van egy napra, eddig nem nagy biznisz estére, bevallom, elfáradok.

Korábban éjszakai bagoly voltam, de a fél 6-os reggeli kelés eléggé visszavetett benne: napjainkban gyakorlatilag este 8-kor készen állok az alvásra (ruhástól. bárhol.)

Férj hasonlóan jó képességekkel bír mostanában.

Szóval, köztünk ki nem mondott törvényszerűség, hogy aki este bemegy a gyerekekhez mesét olvasni, annak annyi.
Az tuti elalszik ott
1. legszerencsésebb esetben a Kicsi felnőtt méretű ágyán.
2. erős mazochista beütéssel a Legkisebb 140 cm hosszú ágyán, ahol aztán arra ébred, hogy az ágy által csonkolt végtagjaiban nem áramlik a vér.
3. a földön. Hideg és kemény, úgyhogy ez a leglúzerebb kategória.
(Aki kijut a gyerekszobából elalvás nélkül, az bátran felveheti a "HŐS" feliratú pólóját és ünnepeltetheti magát, csak ne túl hangosan, mert a házastársa időközben természetesen elaludt a hitvesi ágyon (este 9 óráról beszélünk).)

Ha nagyon nagy lendületben vagyok, akkor közvetlenül a gyerekek után én is lezuhanyozom, és egyből berendezkedek a gyerekszobai alvásra. Ebben az az egy vet vissza, hogy legutóbb a Legkisebb korai tisztálkodásomon nagyon kiakadt (nem tudom, pontosan, min, talán azon, hogy elrejtőztem a nyitott ajtajú fürdőszobában található átlátszó zuhanykabin takarásában) és büntiből beleköpte az egyetlen cumiját a budiba.
Ekkor születhetett volna a "Meztelen nő turkál a WC-ben" című akt.


A minap történt, hogy Apa lett a soros meseolvasó (ottalvó).
Főleg azért, mert én voltam a (mindig soron következő) mézeskalács-sütő és csomagoló a gyerekek másnapi adventi vásárára.
Este 9-re minden elcsendesedett (Apa békésen szunyókált a gyerekszobában), beindulhatott a nagyüzem.

12-15 tepsi mézeskalácsot sütöttem ki. Közben próbáltam magam ébren tartani TV-nézéssel és a youtube-bal.
Éjjel egykor épp a csomagolást kezdtem meg, amikor Apa kitámolygott a gyerekszobából, rám nézett, majd a tornyokban álló mézeskalácsokra, közölte, hogy szerinte nem vagyok normális és levetette magát a legközelebbi ágyra, hogy gond nélkül tovább alhasson.

A következő snittre - bevallom - nem emlékszem.
Csak arra, hogy egyre hangosabban szólongat.

Elmondása szerint 2-kor felriadt és maga mellett keresett az ágyban.
Sehol nem talált, ezért a másik szemét is kinyitotta, úgy pásztázott.
Hamarosan megtalált a konyhaasztalnál.
Ülve, az asztalra borulva aludtam (a jó, öreg kocsmapóz).

Állítása szerint többször szólongatott, egyre hangosabban, eredménytelenül.
Átfutott az agyán, hogy meghaltam és riadtan gondolt arra, hogy hova rejtsen el, mire a gyerekek felébrednek.
(Romantikus, azt meg kell hagyni.)

Ekkor ébredtem.
Mindenféle igényességi teketória nélkül melléheveredtem az ágyra, hogy maradjon még olyan része az éjszakának, amikor kinyújtott végtagokkal alszok.

3 körül érkezett közénk a Legkisebb.
Kezében egy Bogyó és Babócával, amiről azt kell tudni, hogy kemény borítójú könyv, 4 veszélyesen éles sarokkal (megkockáztatom, hogy nem a legszerencsésebb alvótárs).
Soha nem a gyereket szúrja szemen a sarok.

Reggel fél 7-kor indultam a gyerekszobába ébresztőt tartani.
(Ne számoljátok ki, hogy hány óra és milyen minőségű alvás után.)

A Kicsit sehol nem találtam, se az ágyon, se a földön.
Sehol.
Bepánikoltam rendesen.
Egyből riasztottam is Férjet, de ő megnyugtatásomra felemelte az ÉN takarómat, így láthattam, hogy a Legkisebb és a szúrós sarkú könyv mellett ott fekszik a Kicsi is.
Férj szerint ő 5 körül érkezett meg hozzánk.
(Ezt észre se vettem.)


Éjszakák.

Régen:

(Barátok. Szép ruhák. Alkoholos bódultság-igény szerint. 

Bármeddig szórakozás. Másnap heverészés.)

Most:

(Gyerekek. Pizsama. Fáradtságtól szédülés-igényre tekintet nélkül. 

Senki nem viccel. Reggel 6-kor kezdődik az új műszak.)