Még mindig a Zenész..

Arról, hogy milyen az élet a Zenésszel, már írtam itt.

Egy fontos momentum azonban kimaradt.

Sokat költöztünk már. 

A felújítás, festés stb. munkálatok után az én Zenészem sorrendje a lakberendezésnél a következő:

1. Nehezebb bútorokat a helyükre teszi, polcokat felfúrja.

2. Az 1. pontban felsoroltakra a ZENEI cuccokat felhelyezi: hangfalak, erősítők, mittudoménmik, minden összekötve mindennel. Ezt követően a felépített rendszerek kipróbálása, kezdetben tánc a gyerekekkel, majd egy kiürített fotelból a kupleráj békés szemlélése (=minden rendben, működnek a cuccok, kész is)

3. "Ezeket a kis bizb*szokat pakold el, oké? Mégiscsak te vagy a nő."  (kis bizb*szok: ágykeretek, matracok, ágyneműk, ruhás zsákok, könyvek, kisebb-nagyobb használati tárgyak...stb.)

(kösz szépen.)

Jelenlegi lakásunkban az oroszlánrészt magára vállalta, de a zenei cuccok most is a helyükön vannak. 

A hálószobánkban például nincs tévé (dicséretes). 

Csak projektor valahány pontos hangfalakkal. 

Mert mi nem nézzük esténként a béna tévét. 

Csakis jó filmeket. 

Lenémítva, felirattal. 

Mert ha a legapróbb hangot is rátekerjük, 10 házzal arrébb is felriadnak a szomszédok

(nemhogy a lakásunkban lakó gyerekeink)

A gyerekek szobájában erősítő van hangfalakkal a bakelit lemezjátszóra rákötve. Ott ugye vagy bakelitről szól a muzsika, vagy pedig az erősítőből kilógó zsinórra dugjuk valamelyikünk telefonját. Akkor aztán van nagy buli! 

Az eddigi többes szám csak költői túlzás: én persze igaziból nem dugok semmit sehová, mert nem értek hozzá és valószínűleg a Zenész nem is engedné...

Tegnap viszont nem volt itthon. 

A gyerekeknek pedig zene kellett.

Gondoltam, hallgassunk valami újat, ne ugyanazokat, mint eddig.

No medör, anya mindent megold.

Szép sorban mindent, persze.

1. Zenéket teszek a telefonomra.

2. Mivel egyáltalán nem sikerül (igen, én vagyok az egyetlen ember a földkerekségen, aki nem tud a SAJÁT telefonjára zenéket tenni..), más megoldást kell kitalálnom.

3. A számítógép mellett ülve beúszik a látóterembe a vadiúj, sokgigás pendrive.

4. Tökéletes.

5. Egy csomó zeneszám ráfér. Zseniális!!!Hogy ez Apátoknak eddig nem jutott eszébe!!Pedig zenész!! Ha-ha, mekkora király vagyok!!!Már alig várom, hogy az orra  alá dörgöljem elmondhassam neki!

6. Telerakom a pendrive-ot jobbnál jobb zenékkel. A gyerekek már húzzák a pörgős szoknyákat. Itt mekkora buli lesz!!! Anya a császár!!!

7. Diadalittas mosollyal meyek a gyerekszobába, kezemben a kincset érő pendrive-val.

8. Megpróbálom összedugni.

Ezt látom:

Itt ma nem lesz diszkó.

A gyerekek sírnak, ezért bedugom a DVD-lejátszóba a pendrive-ot.

A Kicsi eztán is sír, mert nincs kép.

(Utóirat:
Amikor a Zenész hazaér, elmesélem neki a történetet.
Semmi kárörvendezés, csak szerényen és szerencsétlenül.
Férj nem is érti, mit akartam.
Valamit magyaráz arról, hogy hiányzik a kompozíciómból a lejátszó.
Nem figyelek sajnos.
Nagyon el vagyok keseredve, úgyhogy vigasztalgat.)