"Talald ki, ki az aki siet a volan buszhoz, tele van cucokkal, egy bkv jegye van, es csak a buszra valo penze van, es beleszakitja a metronal az automataba a jegyet, az ellenor nem akarja elhinni hogy az orra elott lyukasztotta ki, el kell loholni es meg kell kernie az illetekest, hogy szedje szet az automatat, hogy be tudja bizonyitani, hogy tenyleg ekkora bena. Otletek?"
Apukám (akit a mai napon az Isten éltessen sokáig szülinapja alkalmából!) említette, hogy amikor elmondja a rokonoknak/ismerősöknek annak a német településnek a nevét, ahol jelenleg élünk, igencsak kikerekednek a szemek, magyarul ez ugyanis úgy hangzik mint egy jaj-kiáltás.
Mondtam neki, hogy örüljön amiért csak csodálkoznak, mert ha elköltöznénk a közeli DINGOLFING-ba, szerintem még röhögnének is.
Vagy ha elmondaná, hogy a Nagynak kis híján az oly népszerű, PUKY márkájú bicajt vettük meg.
Arról nem is beszélve, hogy KUKIDENT-tel mossuk a fogunkat (kivéve a Férjet, mert ő megtagadta a használatát és ragaszkodott valami kevésbé beszédes nevű márkához...)
Ma lángost sütöttem. Mert azt mindenki szereti. Szépen reszelgettem fokhagymát, hogy legyen olyan dzsuvánk, amivel a lángososnál lehet kenegetni (csak az ÁNTSZ-kompatibilis verziót készítettem), volt friss tejföl, meg a reszelő kis lyukú oldalán átgyötört sajt szép nagy mennyiségben.
Korábbi megbeszélésünknek megfelelően (és még egy kis unszolás után) Apa elvonult a gyerekekkel játszani, hogy legyen egy kis pihim (=nyugiban végezhessem a házimunkát). Pont ráláttam a gyerekszoba egyik végében álló eltartónkra, aki a következő szavakkal nyitotta meg a játszást:
- Na, akkor van egy fontos feladatunk.
- Mi az, Apa?
- Először is, meg kell csodálnunk Apa bicepszét!
(Közben látom, hogy Életem Szerelme megmutatja a szóban forgó bicepszet a gyerekeknek.)
- Anya, tudod, mit kapsz születésnapodra?
- Ó, kicsim, az én szülinapom nyár közepén lesz. Nem kérek mást csak egy szép nagy görögdinnyét, meg egy kis fagyit.
. ....ö..és az eggyel utáni szülinapodra tudod mit fogsz kapni?
- Nem, mit?
- Az Apa megveszi Neked azt a kukát, amit kinéztél magadnak.
Látogatást tettem a két kiskorúval a német
nyelven beszélő orvosnál.
Az alábbiakra nem szeretnék kitérni:
- arra a látásvizsgálatra, ami a csak németül
beszélő asszisztens, a németül egyáltalán nem beszélő Nagy és a németül
viharverten mekegő anyuka (=én) között zajlott (nem, nem a gyerek szemével van
baj)
- a Nagyra, aki bár előre fel volt készítve arra,
hogy oltást fog kapni és alaposan meg is lettzsarolvamotiválva, mégis
érzéstelenítés nélküli lábamputációt elszenvedő sakálként üvöltött és nagy erőkkel
rugdosódott (szerencsére nem engem, hanem az orvost) teljesen függetlenül
attól, hogy az oltást már megkapta, épp kapja, vagy az oltóanyag még az
országba sem érkezett meg
- a Kicsiről, aki látva testvére
megpróbáltatásait szolidaritási bömbölésbe kezdett és sokkal nehezebben
vigasztalódott, mint a Nagy.
Ejtenék pár szót viszont magamról. Tudtam az
orvosi látogatásról, készültem előtte lelkiismeretesen. Szótáraztam, jegyzeteket
készítettem. A helyszínen egészen el voltam esve magamtól, hogy mennyire jó vagyok (az
orvos néha próbált megzavarni azzal, hogy németül beszélt hozzám, de nem
hagytam magam). Ebből a pozícióból elég váratlanul ért, amikor megkérdezte,
hogy beszélek-e angolul, mert ha igen, akkor szerinte úgy mindkettőnknek
könnyebb lenne…
A Kicsiről már írtam egy posztot ebben a témakörben, most itt van egy gyűjtemény a Nagyról is. Nincs szükség jelmagyarázatra. Amikor a Nagy csöndben van és utóbb kiderül, hogy az alább felsorolt dolgok valamelyikét, azok variációját vagy épp kombinációját követte el, mindig csak három szó tolul megállíthatatlanul a számra:
MIÉÉÉÉRT???MIÉÉÉÉRT???MIÉÉÉRT????
Az alábbi tevékenységekre derül fény, amikor a Nagy 5 percnél tovább csöndben (laikusok szerint) játszik.
- a vécében a krómozott WC-papír tartóra nyal mintákat
- a fürdőszobában a kád szélén állva, a csap fölött egyensúlyoz ("Csak kezet akartam mosni, anya. De túl magasan voltam.")
- a lakásban található összes üveg, tükör vagy tükröződő felületet megnyalogatja vagy beleheli és mintákat rajzol bele
- a dekordobozomban keresgél
- kipakolja a szekrényből az összes cipőjét, felpróbálgatja őket, majd a nem nyertes versenyzőket a földön hagyja
- az ÖSSZES játékát különböző táskákba és zacskókba pakolja, mind az ágyára helyezi, ami repülőként funkcionál (még soha nem pakolta vissza őket)
- tiszta és használatban lévő konyharuhákat visz be kérdés nélkül a szobájába és multifunkciósan használja őket pl. babatakarónak, térelválasztó függönynek vagy éppen hajszárító törölközőnek a fodrászos játékban
- a kiságyban üldögélve játszik a plüss állatokkal, majd mire újra megnézem, már levágta szerencsétlen jegesmedve szőrét azzal a papírvágó gyerekollóval, ami egyébként tökéletesen alkalmatlan a papír elvágására (biztos ez lehet az ok. hogy állatszőr-vágásra gyártották).
Aki kételkedne a szám jelentőségében, azzal közlöm, hogy
"Anya, négy évesnek lenni sokkal jobb, mint háromnak."
Reggel másfél-két óra alatt az Ünnepelt kiválasztotta a megfelelő pörgős szoknyát, amit viselni kívánt (nem idegeskedtem. elkezdtem újra magnéziumot szedni. szép nagy adagokat).
Minden partikellék adott volt. A Kicsi nem minden feladatot értett meg rendesen, mert ő a minnie-s bulipoharakba pakolta a partiételt és abból eszegetett.
A kívánság alapján elkészített, (kínkeservesen szilárddá tett) tejberizs alapú tortáról a Nagy lekajálta a dekorációt, majd közölte, hogy a tejberizs alapot nem eszi meg, mert "fúj, nem finom." (Apának ízlett, kakaóval fogyasztotta.)
Volt ünnepi zene, Apa úgy érezte, hogy a Zorall és a Belga jó választás a rendezvényhez. Bejött neki, a kölkök tomboltak rá.
A nap végén a Nagynak őszinteségi rohama volt, közölte, hogy ha majd 5 éves lesz elmegy dolgozni és sok ezer eurót fog keresni (hajrá, hajrá) ,továbbá akkor majd ő fogja tisztába tenni a Kicsit. De csak a pisis pelust cseréli ki.
Teljesen átlagos, kétgyerekes szombat estét élünk át.
Annyiban talán nem átlagos, hogy messzi rokonokat várunk szeretettel, akik sajna későn érkeznek. A Kicsi kidőlt. Mivel nincs itthon nyugtatópisztolyunk (hozzá tartozó lövedékkel) és a gyerekek alkoholoztatása (jelenleg még) illegális, a Nagy még ébren van. Party time van (=nagyon késő).
A program a következő: Apa nézegeti, milyen kincsek vannak a pendrive-ján, ami össze van kötve a projektorral (és a hangfalakkal). Amikor én odaértem, épp az Ablak főcímzenéje ment. Sorra került a Panoráma, a Derrick, a Klinika, az Onedin család, a Surda és még sok klasszikus zene ebből a témakörből. A gyerek meg önfeledten táncolt.
Persze akkor is táncolt volna, ha valaki tárogatón adja elő a kis növényhatározót.
Azt hitte, elfelejtettük, hogy neki már aludnia kellene.
A Kicsi abban a szerencsés (????) helyzetben van, hogy két anyukával büszkélkedhet.
Az egyik én vagyok ugye, de ha kiteszem a szobából a lábam (a hallgatózások azt mutatják), akkor a Nagy átveszi a szerepemet és elkezd rendőrködni.(Egyszer próbálkozott vele a jelenlétemben is, de tisztáztam az erőviszonyokat: ha jelen vagyok, én vagyok a főnök. Nincs kivétel.)
Ennek fényében talán érthető a minap elhangzott feddés, amit a Nagy intézett a Kicsi felé:
- Ne csapkodd a cicámat! Megtiltom! Ha még egyszer ilyet csinálsz, te nem nézed a mosógépet!!!
(Mert nálunk az elöltöltőst nézni mosás közben, na az az igazi jutalom-a szerk.)
- Anya, képzeld, tegnap este az Apa megtanított táncolni!
- Tényleg? Hú, az nagyon jó lehetett!
- Igen! Nekem legjobban a rotakapás meg a permetezős lépés tetszett. Nagyon jó volt!
