Ma tanulhattok

Két apró trükköt is tanítok.

Német anyanyelvűekkel folytatott párbeszédeknél használatosak.

Hatás: értetlen, zavart hallgatás, esetleg kikerekedő szemek.

1.

Telefonbeszélgetés.

Engem hívnak, német számról, gyaníthatóan anyanyelvi szinten németet beszélő egyén.

Köszön (ezt megértettem).

Majd elmondja a nevét.

Sajnos ezt nem értettem és a hangja sem volt ismerős.

Visszakérdeztem hát.

(és itt jön a trükk)

Azt a kérdőszót választottam magyarul, fejben, hogy "kicsoda?"

Viszont németül ez így sikerült: WO?

Jelentése: "hol?"

Itt döbbent csend következett. 

(A hívó fél nem tudta értelmezni a feladatot.)

2. 

Párbeszéd jellegű beszélgetés.

Arról beszélgetünk egy német anyatársammal, hogy látta, hogy a minap a vendégünk volt egy férfi.

Mondom igen, apukám járt nálunk.

Kérdezte, hogy meddig marad?

Mondom, hogy már elment, mert dolga volt.

Erre ő (értetlen arccal): Anyukád is itt volt vele?

Én (kicsit meglepődve, de türelmesen) Nem, egyedül jött.

Erre ő (még értetlenebb arccal): Akkor csak anyukád volt itt?

Én ("tekomolyanennyiresötéthülyevagy?" arccal): Nem, csak ő jött.

Ő (error jelzéssel az arcán) feladja a beszélgetést.

A trükk nagyon egyszerű.

Szinonimaként kell használni a hím- és a nőnemű személyes névmást. (Az "er"-t és a "sie"-t.)

Nagyon meg tudja őket zavarni.

Remélem, tudtam újat mondani.

Köszönöm a figyelmet és jó gyakorlást kívánok!

Nyelvlecke. Sokadszorra.

Történt mostanság, hogy egy komplett, jól felépített, kidolgozott, kipróbált elmélet dőlt meg.

A Legjobb Barátnőm az ötletgazda, én csak magamévá tettem a gondolatkört.

Ami arról szól, hogy az anyák olyanok, mint a csótányok. (nem, nem külsőre)

Minden betegség, dögvész felett állnak.

Ápolnak lázas-náthás-influenzás-bárányhimlős-skarlátos-fosós-hányós-és még kitudjamilyen betegségű gyerekeket és férjeket és meg se kottyan nekik.

Semmit nem kapnak el.

Soha.

Kivéve talán engem.

Az utóbbi két hónapban.

MINDENT elkapok és alanyi jogon is szerzek betegségeket.

Egyik nap pl. azzal ébredtem, hogy fáj az egyik fogam.

Igyekeztem nem tudomást venni róla.

Pálinkával öblögettem.

Vidám nap volt, na.

Másnap már nem volt vidám.

A fogam már nem nagyon fájt.

Csak az arcom, ami a duplájára dagadt fel a pálinkás fog mellett.

Férj egyszer röhögött és leCoulthard-ozott, majd komoly arccal közölte, ne aggódjak, nem olyan gáz.

Ezzel a lendülettel felhívta a fogorvost és a lehető leghamarabbra kért nekem időpontot.

Német fogorvoshoz, persze.

A kért időpontban el is vitt kocsival, de a várótermen túl nem tudott velem jönni, mert a Kicsi még mindig nincs el teljesen egyedül, idegenek között...(pedig már 2 éves!)

Szóval, ott voltam én, a dagadt arcommal, a német fogorvossal és annak német asszisztensével.

Egy darabig minden nagyon flottul ment.

Kérdezték, mi a baj, mutattam, vizsgálták, röntgenezték.

Tanakodtak, csóválták a fejüket.

Majd az orvos közölte, hogy két lehetőség van.

Az egyik az antibiotikum szedése.

A másik....nos, azt nem értettem.

Rákérdeztem újra, de neki még senki nem mondta, hogy a szavak körülírása nem egyenlő azzal, ha a kérdéses szót újra elmondja.

Próbáltam máshogy kérdezni: ő mit javasolna?

Több, bővített, ismeretlen szavaktól hemzsegő mondatot mondott.

Az utolsó az volt, hogy de döntenem nekem kell, úgyhogy válasszak.

Bevallom, nem voltam elég bevállalós: lehet, hogy a másik egy csodaszer lett volna, de nem kockáztattam.

Kértem az antibiotikumot.

A végén mégis úgy jöttem ki, hogy talán túl sokat tudok már németül, mert azt világosan értettem, hogy ha nem használ az antibiotikum, akkor menjek vissza és kihúzza.

(soha. Életemben egyszer húzták ki a fogamat, de olyan hisztirohamot produkáltam előtte, hogy az orvos adott egy negyed nyugtatót, hogy a húzás előtt rágcsáljam el.)

Az arcdagadásom nagyon lassan lohadt le.

A gyerekeknek fel se tűnt a léte, sőt, a Kicsi többször a dolog epicentrumába fejelt, ami után a Nagy irigyelt, mert sok lila és kék csillagot láttam.

Férj minden nap megnyugtatott, hogy egy kicsit (0,001 vagy 0,002 mm-rel) kisebb. 

Aztán másnap elmondta, így már sokkal jobb, mert előző nap nagyon gáz volt.

2 hét alatt teljesen visszanyertem az eredeti fejformám.

Most mennem kell inhalálni, mert azóta folyamatosan náthás vagyok.

Akinek van kölcsibe működőképes immunrendszere, az írja meg kommentben és küldöm a címem.

dánkesőn.

Kalandozások Tibipapával

Boldog Új Évet Mindenkinek!

(Nyugtassatok meg, ma még senki nem mondta, ugye? :)

A történet még az óévből való.

A Nagy sokat beszélt arról, hogy már nagyon várja, hogy a Tibipapával elmenjenek megnézni a rákokat és a halakat.

Egy idő után az is kiderült, hogy nem a Tropicariumról van szó, hanem a METRO Áruházról.

Egy vidám napon be is jelentette Tibipapa, hogy akkor ő elvinné a két kiskorút.

Picit felszaladt szemöldökkel megkérdeztem, hogy biztos-e abban, hogy egyedül akar a két gyerekkel nekivágni a dolognak?

Kicsit sértetten nézett, mert

1. egyrészt az ő cukimuki-csiribiri unokái tündérek és ugyan mi baj lehetne

2. három nagykorú gyermekük van, csak elbánik egyedül kettővel.

(Jól van, Apu, menjél csak. Sok sikert!)

(A történéseket Tibipapa és a Nagy - sokszor egymásnak kicsit ellentmondó - utólagos elbeszélése alapján rögzítettem.)

Szóval, elindult a vagány banda.

Rövid autós utazás után megérkeztek az áruházhoz.

Tibipapa kiemelte a Nagyot a kocsiból és mondta neki, hogy ott várjon, majd átment a túloldalra és megkezdte a Kicsi kiszabadítását a biztonsági gyerekülésből.

Miután ez sikerült, gondolta, bezárja az autót.

Egy gombnyomás a központi zár.

Ötödszörre sem akarta hagyni magát a kocsi.

Amikor a hatodikra már erőből próbálta, kicsit előregörnyedt.

És akkor meglátta a Nagyot.

Aki a kocsiban ült nyugodt arccal.

(Elmondása szerint elfáradt a várakozásban és visszaült a kocsiba.)

Miután sikeresen bejutottak a nagyáruházba és bevásárlókocsit is szereztek, a két gyerek a kocsi két oldalán engedelmesen baktatott, a kocsi oldalába kapaszkodva.

Ez volt a "Nagyszülő büszkén feszít a varázslatos unokáival" pár perce.

Majd a Kicsi kitalálta, hogy be akar ülni a kosárba.

De nem oda, ahol gyerekülés van és ahová az átlag ül.

Nem, nem.

Oda, ahová a megvásárolt árut kell pakolni.

Tibipapa próbált logikusan érvelni, de az itt nem hatott.

A Kicsi lehajtott fejjel előregörnyedt és zokogni kezdett.

(Dráma tagozat, 2. évfolyam, 4. óra tananyaga)

A Kicsi tehát a bevásárlókocsi rakodóterében folytatta, még könnyes szemmel, de már boldogan az útját.

Ez azért jó, mert ha a Kicsi beül oda komplett téli felszerelésében, akkora helyet foglal el, hogy pont elfér mellette 2 szem mogyoró.

Ami meg ennél nagyobb, azt csak nagyon közel hozzá lehet pakolni és akkor úgyis felbontja.

(Ha ehető, meg is eszi. Ha nem, akkor is megpróbálja.)

5 idilli perc után a Nagy is szólt Tibipapának, hogy ő is szeretne beülni.

Tibipapa, mint egy elszánt túsztárgyaló, minden érvét bevetette, miszerint egy ilyen nagy és okos kislány milyen dedósan néz ki egy ilyen kocsiban...bla-bla-bla.

Fölösleges volt, persze.

A Nagy is előregörnyedt, és elkezdett sok könnyel, sikítva sírni.

(Dráma tagozat, 4. évfolyam, 6. óra tananyaga)

Nem hiába mérnök Apukám, sokat agyalt, hogy lehetne megoldani a dolgot.

Minden maradék érvet és motivációt (pl. kapsz csokit) bevetett és így a Kicsit ki tudna szedni a kocsiból.

Amikor nyúlt volna a Nagyért, hogy végre betegye a kocsiba, az közölte, hogy (figyeljetek!)

"Köszi, Papa, de most már nem akarok bemenni. Nincs társaság."

...

jólvanbazmeg

...

Eztán még megnézték a vízi állatokat, majd a gyerekek póráz nélküli kecskékként portyáztak az áruházban.

Utána hazajöttek.

Apukám soha egy rossz szót nem szólna az unokáira.

Úgyhogy közölte, hogy "minden rendben volt" és kiment a műhelyébe, mert sürgősen barkácsolnia kellett valami fontosat.

Gondolom az idegeit.

Simára.

Nem értenek meg...

Van egy nagyon avas vicc, nem tudom pontosan a szövegét, de szerintem mindenki hallotta már. 

A tartalma annyi, hogy a feleség bevásárlólistát ír a férjnek, aki a boltban veszi észre, hogy a szemüvegét otthon felejtette. Sebaj, sikerül mindent kisilabizálnia, de az legalsó tétellel egyáltalán nem boldogul. Egy dekoratív eladócsajt kér meg arra, hogy olvassa fel neki azt, aki elpirulva a fülébe súgja, hogy "Szeretlek, Drágám". 

Ennek kicsit torz verzióját szoktuk Férjjel játszani: ha valamelyikünk listát ír a másiknak, mindig van rajta egy-két kakukktojás (pl. dm-es listánál 4 szál csípős parasztkolbász, sima boltinál pipamocsok, hentesnél 1 Fender márkájú basszusgitár..stb). 

A listának csak a fantázia szabhat határt. 

Nálunk nem teszi. 

Ezek nem olyan poénok, amiktől csapkodja az ember a hasát röhögésében, hanem max. mosolyog egyet a boltban azon, hogy a másik már megint milyen lökött volt.

Karácsony előtt a Húgomék még a boltokat járták és neki küldtem egy utolsó utáni listát sms-ben néhány elengedhetetlenül szükséges dologról, amik élelmiszer boltból kellenek. 

Nutella, porcukor, gesztenye massza.

És gondoltam megtréfálom őket, így odaírtam azt is a végére, hogy

TOKASZALONNA.

Hogy ne értsék félre, utána zárójelben azt is, hogy "(muhahaha)".

Így próbáltam utalni arra, hogy tréfának szánom.

Nem húzom a történetet.

Fél kg tokaszalonnát vásároltak.

A poén-kört, amire az egész lista épült, egyáltalán nem értették meg.

Csak hajtogatták, hogy "dehát odaírtad a listára".

Apu melléjük állt, mondta, hogy ő is hozott volna.

Biztos bennem van a hiba, de már attól is sírva röhögök, ha magam elé képzelem, ahogy a szépséges, aranyhajú Húgom TOKASZALONNÁT kér a pultnál...

Szerencsére Férj megért.

Szerintetek? :)

Utazós zene

A Nagyszüleim mindig messze laktak tőlünk (vagy mi tőlük?), így sok utazással telt a gyermekkorom.

Róttuk a kilométereket a sárga, majd bordó Daciával és mindig üvöltött a zene a magnóból.

Fehér kazettákról.

Sok számot utáltam meg ekkor.

Például Stevie Wonder: I Just Called című számát.

Férj gyakran szívat ezzel, mert mindkét zenekarával szokták ezt a számot játszani és nem röstelli mindig nekem küldeni a "dácsiás utazások" emlékére.

Azt csak a napokban tudta meg, hogy gyerekkoromban (kb. 31 éves koromig) úgy értettem, hogy a szám címe egy fiatalember, bizonyos ÁDZSESZKÓ nevét viseli. (az angol környezetet is meg tudtam magyarázni: ÁDZSESZKÓ, YOU SAY: I LOVE YOU..)

Mivel a hagyományokat nem szeretném megtörni, és a gyerekeim sem maradhatnak ilyen élmények nélkül, ezzel a remek nótával kívánnék Boldog Szülinapot (ma 2 éves!) az én Drága Kicsi Lányomnak és köszönöm, hogy van nekünk és ilyen eszméletlenül szeretnivaló:)

Rendhagyó vagyok

Drága Hurkások,

szinte biztos vagyok benne, hogy kevesen kívánnak Nektek 26-án este 6-kor Kellemes Ünnepeket, de én megteszem :D

Remélem, mindenkinek Kellemesen telt a Szenteste és a két Karácsonyi Nap!

Mi jól vagyunk, köszönjük, minden olyan lett, amire számítani lehetett: ajándékok, csodavárás, kajakóma és persze némi zsörtölődés.

Ami a legfontosabb: sok olyan dolog történt, ami bekívánkozik a blogba, úgyhogy aktív jelenlétet ígérhetek.

A Nagy ma végre mákos tésztát is evett.

Csak előtte szólt, hogy MÁKOT, na, azt nem kér rá..

Jó pihenést Mindenkinek!

A Harcos

Családunkban én vagyok az egészséges életmód felelős.

Elég komolyan ki vagyok művelődve a témából.

A dolog miértje persze az volt mindig is, hogy megtaláljam azt a diétát/életmódot, amivel nagyokat lehet zabálni és közben különösebb erőfeszítés nélkül tökéletes alakom lesz (segítek. nincs ilyen.)

Hosszú az út, amíg az ember eljut a "mértékkel enni" és "mozogni"-hoz.

Majd egyszer.

Talán én is.

Az egészséges étel új hulláma a gyerekekkel jött.

Mert a gyereknek csak a legjobbat akarja az ember.

És különben is, aki otthon egészséges kajákat kap kiskorában, az később is ezeket részesíti majd előnyben.

Jaj, dehogy.

Az én gyerekeim boldog és sokzöldséges babakoruk ellenére ízlésben a hagyományos magyar konyhát képviselik.

Egy jó kis leves? Bármikor jöhet.

Nokedli pörkölttel? Imádják.

Zöldségek? Jajj, neee.

Barna kenyér? "Anya, ezt mi nagyon nem szeretjük."

és így tovább..

Nem vagyok elkeseredve.

Csak kreatívabb leszek tőlük: a csokis sütiben cékla van vagy cukkini van, a fehér péksütik fehér tönkölylisztből vannak, ahogy például a palacsinta is.

A cél: eredeti szín és állag (de főleg szín) produkálása egészséges összetevővel.

Férj szerencsére teljesen más.

Nem válogat, mindent elfogyaszt és sokat dicsér.

Két esetet tudnék megemlíteni az elmúlt 11 évből kivételként.

Az egyik akkor történt, mikor közölte, hogy ha nem haragszom, akkor lemenne a boltba kenyérért, mert a barna, amit sütöttem...Nos, az leesett a lábára és nem szívesen enne meg olyan keménységű ételt, ami csonttörést okoz (Én ezalatt hősiesen gyűrtem magamba a kis barnámat, cáfolva ezzel a kritikát. Igaz, hogy a fél centi vastagságú kenyéren 5 centi feltét volt és így is majd megfulladtam tőle, de azért ez mégiscsak sértés.)

A másik egy köretnél történt. Mondjuk azt derekasan elfogyasztotta. Majd ebéd után csak nekem duruzsolva mondta, hogy köszöni az ebédet, finom volt, de szerinte ha csirkesz@rt akarunk enni, akkor együnk direktben azt, ne drága pénzért bolti quinoát. (Ezzel mondjuk egyetértettem.)

Pár hete épp tájékozódtam az egészséges "trendekről", amikor találtam valamit, ami nagyon Férjnek valónak tűnt.

Harcosok étrendje.

(Akit érdekel, nézzen utána, de a nagyon megömörített lényeg az, hogy napközben nagyon keveset eszünk - nyers zöldségek, olajos magvak, max. főtt tojás - este pedig zabálás.)

Gondoltam, most is hasonlóan él, mért ne próbálhatná ki.

(Természetesen én nem, mert ha ébredés után 10 prccel nem jutok szénhidráthoz, akkor üvöltözős lesz a nap.)

Felvázoltam neki az ötletet.

Két szót hansúlyoztam, a Harcost és a Szálkás izomzatot, ami ettől majd lesz neki.

Belement. Mondta, hogy rámbízza, úgyis én főzök, mondjam meg mikor mit és úgy eszik mondjuk egy hétig.

Az első három nap jól ment.

A negyedik nap hétvégére esett.

Láttam egy kis törtést a szemében, mikor mi leültünk a lányokkal ebédelni ő meg elmajszolt 3 forró főtt tojást...

Ebéd után találkoznia kellett valakivel házon kívül.

Hazafelé futva jött, már az udvaron elkezdett vetkőzni és lekommunikálta, hogy a budiig tartó utat azonnal tegyük szabaddá és lehetőleg a budit is.

(Nem volt könnyű feladat, mert a Nagy épp pisi performanszot tartott.)

Szerencsére, időben odaért.

Az 5-6. napon rosszul tűrte az alulevést, már a műanyag tárgyakat is kerülte, mert azokat is szívesen elrágta volna.

A hetedik napon egész nap fájt a hasa.

Hiába jött a zabálós rész este, már nem segített.

10 órakor közölte, hogy gémóver, neki ez ennyi volt.

Ezt "megünneplendő" kiment a konyhába enni valamit.

Én még molyoltam egy darabig a szobában, aztán kimentem hozzá.

Nem is attól kaptam sokkot, hogy épp szalonnát sütött.

(Este 10 után gondolom ez gyógyítja legjobban a hasfájást.)

Hanem attól, hogy elkerülte a figyelmét a ruhaszárító, amit ideiglenesen a konyhában állomásoztattam.

Minden szalonnaszagú lett.

Édibédi kislánycuccok, anyabugyik, apapólók.

Nem sírtam.

Lefeküdtem aludni.

És próbáltam elfelejteni a Harcosok étrendjét.