2021. február 1., hétfő

Szerelők

Egy napos home office-om idejére kellett időzítenünk a bojler-szerelők érkezését. Nem tudom más családokban ez hogy zajlik, de műszaki érdeklődésemet (nincs) és ismereteimet (minimális. nem, igazából nincs) figyelembe véve nem az az elsődleges cél, hogy én legyek otthon ilyen esetekben. Ez Férj pályája. Mikor ő nem ér rá, én vagyok a "valaki otthon van és kinyitja az ajtót" kategória.

Egy konkrét szakmai feladatom volt az üggyel kapcsolatban: áramtalanítom kellett a rendszert, mielőtt elkezdenek csavarhúzóval meg ilyenekkel turkálni a "panelben".  Beengedtem őket, megmutattam nekik hol a tárgy (a bojler) el is kezdtek szerelni, amikor is elhangzott az "Ugye áramtalanítottál?"-kérdés, melyre sietve reagálva ezt is megoldottam. Rám lehet számítani.

Mivel sejthető volt, hogy csak úgy tudják megszerelni/kicserélni a tárgyat (bojler), hogy leengedik belőle a 120 liter meleg vizet, Férjjel már korábban ötleteltünk azon, hogy tudnánk hasznosítani ezt a vizet. Nyilván sokféle módon, de Férj magasabbra tette a lécet, ő nem csak a vizet szerette volna hasznosítani, hanem a hőt is, azaz a MELEG vizet.

Napok óta törte a fejét, de sajnos nem jutott eszébe semmi használható.
A szerelés napjának reggelén, amikor elindult dolgozni, lemondó sóhajjal még annyit mondott az ajtóból:
-Legalább fürödj meg benne..

Rá való tekintettel lefuttattam a szemem előtt a jelenetet, ahogy megkérem a 2 fiatalembert, hogy a meleg vizet nyugodtan öntsék a kádba, mert nekem most itt meg kell fürdenem. Pazar móka lett volna hétfő délben, gyújthattam volna gyertyát, borozgathattam volna könyvet olvasva és ha a végén még mindig elég meleg a víz bevonhattam volna szomszédokat, járókelőket, tisztább és koszosabb embereket egyaránt...

Talán majd legközelebb.
Se.



2019. október 21., hétfő

Esti mese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy túlbuzgó szülőpár, akik egy meleg őszi napon úgy gondolták, jó ötlet kifesteni az előszobát (is).
Az Anyuka szépen kipakolt, az Apuka szépen kifestette, majd az Anyuka szépen visszapakolt.
A visszapakolás vége felé szép kis kupac gyűlt össze az elmúlt fél évben érkezett, felbontott és felbontatlan közüzemi-, banki- és jobbnál jobb ajánlatokat tartalmazó borítékokból. Hogy a káoszt uralja, Anyuka az összeset egy szép nagy cipősdobozba (női 42-es. igen, 42-es. igen, női.) pakolta és azt felrakta az előszoba polcra.
Igen ám, de a pőre cipősdoboz nem nézett ki túl szépen a polcon pöffeszkedve, ezért Kreatív Anyuka hirtelen felindulásból úgy döntött, hogy a pakolás során kezébe kerülő, kb. 2 millió gyerekrajz közül ráragaszt kettőt és akkor az majd milyen cuki, meleg "otthon-érzést" kelt.
Így is lett.
A polcon lévő gyerekrajzok mindig megmosolyogtatták, amikor arra járt.
És gyakran járt arra.
Pakolt a polc alatti szekrénybe, vagy éppen a cipőjét húzta a rajzokat nézve.
Egy idő után próbált rájönni, hogy a nagyobb teret elfoglaló, kicsit kusza, filces rajzot melyik gyerkőce készíthette.
Ovis rajznak tűnt, kb. kiscsoportosnak.
A gyerekei közül egy sem ismerte el magáénak.
Az egyetlen dolog, amit nem értett a képen az az, hogy voltak filccel és tollal írt szavak.
Biztos volt benne, hogy nem a képet készítő kisovis írta oda őket.
Talán a Nagy volt. Segített neki? Ebben kételkedett.
Amikor ismét rajzra nézett, felötlött benne a saját gyerekkora.
Hogy valaki, valahol azt magyarázta, hogy a rajzra nem kell ráírni semmit.
Úgy kell rajzolni, hogy felismerhető legyen minden.
...
És akkor beugrott neki.
A délután, amikor leült a Kicsivel rajzolni.
És ő is csinált egy rajzot.
Pont ezt, amit aztán kirakott dísznek.
Eszerint hetek óta néznek elnéző mosollyal egy kedves gyerekrajzot, amit korábban ő maga készített.
Persze felnőttként.





Ha az anyuka szebb rajzot készített volna, az én mesém is tovább tartott volna.

2019. június 12., szerda

Bobóország

A mai Nagy és Vidám Reggeli Készülődésünk Közepette (mások vidámak. pl. Férj. én kifejezetten nem vagyok vidám.sőt. morgok is. jó sokat.) a Kicsi felém fordult és ezt kérdezte:
- Anya, hol van Bobóország? Az egyik osztálytársam azt mondta, Bobóországban volt nyaralni a szüleivel.
- Úgy emlékszem, hogy Bobóország az egyik hotelben van. Így hívják a gyerekrészleget.
- Tényleg? - kérdezte kicsit kétkedő hangon. A testvérei is elcsodálkoztak a válaszon.
Én pedig büszkén elcsodálkoztam magamon: lám-lám, ilyen egy tájékozott anya: mindenre tudja a választ. Amíg arra vártam, hogy mindenki jól rám csodálkozzon, visszapillantottam az asztalhoz, ahol a gyerekek rendkívül belassult (mondhatnám szokásos) állapotukban majszolták a reggelijüket és láttam, hogy valószínűleg még mindig ezen a Bobóországos-hoteles sztorin kattognak, mert nem volt nekik túl hihető.
Ekkor jelent meg Apa fényes mosollyal az arcán:
- Anya rosszul tudja, Bobóország nem ott van. Én tudom, hogy hol van. 
Na, erre már én is bután néztem.
- Voltunk ott Anyával. 
- Tényleg és pontosan hol van? - kérdeztem én.
- Horvátország felett, Szlovéniánál. Mindjárt meg is mutatom. 
Ekkor kiment.
Bevallom, elkezdett érdekelni, hogy ezt hogy oldja meg.
A gyerekek viszont izgatottan várták, hogy Apa visszatérjen a Bizonyítékkal.
Jelen pillanatban ugyanis az ő sztorija hitelesebbnek tűnt, mint az enyém. 
(Amelyik ugye az igaz volt.)
Kisvártatva megjelent Apa és egy térképet lobogtatott a kezében:
- Látjátok, mindjárt meg is mutatom! Itt van:




Berajzolta.
Neki hisznek.
#köszgyerekek



2018. július 20., péntek

#napiférj


Helyszín: a lakhely ajtajában, ahol a Férj épp távozóban van.

Puszit ad drága kis feleségének, aztán "úgy" néz és közben szexin azt mondja:
- Tetszik a hajad. Jól áll.
Feleség (irulva-pirulva): Komolyan?
Férj: Igen.(kacsint) Hasonlítasz így valakire...
Feleség (kipirulva): Tényleg? És kire?
Férj (elkezdi nyomkodni a telefonját): Pillanat, megkeresem neked. A nevét nem tudom.
(Feleség eközben izgatottan várja az eredményt. Elégedetten konstatálja, hogy érdemes volt fodrászhoz menni, különleges hajápolási készítményeket vásárolni - érdekes, hogy nem is kellett őket használni :D - , napon szárítani, mert igazán jó lett az eredmény. 10 év házasság után is tetszik a férjének. Elnézi a keresgélő Férjet és titkon reméli, hogy egy Victoria's Secret modell lesz az, akire hasonlít. Vagy esetleg Scarlett Johansson.)
Férj (nem találja, amit keres): Gyerekkorunkban volt egy könyvünk, a Misi Mókus...
Feleség: ???
Férj:...na, abban volt egy kisfiú. Rá hasonlítasz.
Feleség (hápogva és dadogva): De-de-de ő nem szexi!!
Férj (elgondolkozva): Nem. Nem, szexi. De nagyon jó fej. (felvillanyozódva) Így foglak eztán hívni! Misi Mókusnak! Na, puszi. (elmegy)
Feleség:



és



aztán meg





2018. június 18., hétfő

Mai jelenet




Mindkét kisebb gyermekem hajcsavaró funkciójú szivacsokkal a fejében aludt. 
Tették ezt azért, hogy reggelre szép, hullámos legyen a hajuk. 
A Nagy a történet felett állt a tűpontossággal befont hajával (nem én fontam nyilván, hanem a húgom), olyannyira, hogy amikor meglátta reggel a testvéri loknikat, előbb nyomta volna le a negyedik osztályt az évzárót követő naptól, mint hogy azt mondja, „szépek vagytok.”
De ez egy másik történet.


Szép hullámos lett a hajuk.
Csatoltuk, tűztük.
Amikor az oviba értünk, a Legkisebb féltve kiáltott a Kicsi után: „Lassabban fuss, mert elmúlnak a hullámok!”
A Legkisebb csoportjához mentünk mi ketten, leültünk a kis padra benticipőt húzni.
Ő hercegnőien tartotta a fejét, hogy ne sérüljenek a loknik.

Ezen a ponton egy kicsit belassult a történet.

Az ajtóban megjelent ugyanis az egyik csoporttárs kisfiú.
Teljes kommandós menetfelszerelésben.
(Remélem, kommandós: mellény, bilincsek, gumibot. Fiú karakterekben nem vagyok erős, a hercegnőket mondjuk ruhaszínről azonosítom.)
A Legkisebb a fülembe súgva kérdezte, hogy „Ma van a jelmezbál?”
Mondtam, hogy ne aggódjon, nem ma van.
Csak a kisfiúnak ma így volt kedve oviba jönni.
A kisfiú ekkor hangosan megkérdezte tőlem:
„-Nem tudtad kifésülni a haját?”-és higgadtan a Legkisebbre emelte a tekintetét.
Kicsit zavarba jöttem, elmerengtem a férfi logika és a női szépítészet összefüggésein és úgy válaszoltam:
„- De, ki tudtam volna, de nem akarta. Azt akarta, hogy ilyen szép hullámos legyen a haja.”
Pislantás nélkül nézett a szemembe a fiú és úgy mondta:
„-A nővérem haját minden reggel kifésüli anyukám.”
Majd ott hagyott.
Nem baj, nem tudtam volna vele érvekkel vitatkozni.
Megsemmisülten üldögéltem a minipadon.
Mint az anya, aki még fésülni se tud.
A Legkisebb közben vidáman beugrándozott a csoportba.
Remélem, ő majd napközben elmagyarázza neki mitől szép egy lány.
Ismerve őt, el fogja.

2018. április 5., csütörtök

Nyúlhas

A minap arra gondoltam, hogy a lányaimmal linzert sütünk. Melegséggel töltött el a gondolat, mert van köztük olyan, aki kiszaggatni szereti, olyan, aki enni és olyan is, aki csak gyurmázgtani, de azt nagyon.
Dacára annak, hogy 9 éve vagyok anyuka, lelki szemeim előtt egy giccses kép jelent meg, egy igazi reklámházasság, mint amikor a  Dr. Oetker boldogan sütögető szereplői befekszenek egy karácsonyi John Lewis videó süppedő szőnyegébe.


Persze, persze.

Az egész történetben mindössze az vall némi anyuka-rutinra, hogy
1. a tésztát csendes magányomban gyúrtam be
2. a tésztába nem tettem nyers tojást (se főttet. se sültet. se rántottát.)

Elkezdődött Anya Csodálatos Programja.
Induljon az SZDE (=Szuper Délutáni Elfoglaltság), teljenek meg azok a kekszes dobozok!

A Nagy
Ő már nem dedós, szépeket alkotott. (Csigalassan. Mert jó munkához...)


Annyira mondjuk még nem nagy, hogy megértse, egy dobókocka nem épp a legideálisabb linzerforma:


A Kicsi:
Ő teljesen kreatívban nyomta:


Olyan típusú kreatívban, akinek az anyukája teljesen hiábavalóan magyarázta, hogy a linzertészta nem a legmegfelelőbb alapanyag a vékony tésztájú pizzának.

Az első két versenyző viszonylag normálisan alkotott, azt leszámítva, hogy hangosan visítva röhögtek magukon. És egymáson. Legfőképpen azonban a Legkisebben.

A Legkisebb:

Az elejétől kezdve teljesen szabadon értelmezte a linzeralkotást.

Egyedi technikát alkalmazott: kiszúrás helyett többnyire inkább kikaparta a mintákat:


Közben boldogan, teli szájjal falatozta a nyers (de nyers tojást nélkülöző-gratula anyának!) tésztát.

A nyúl-alkotását se tudtam megfelelően értelmezni.
Minden kiszúrt nyúlnak leharapta ugyanis a fejét.
Mindnek.
Szóval, ő leginkább nyúlhasakat tett a tepsibe.


Erre már nehéz volt reagálni.
A két nagyobb  a könnyeit törölgette a röhögéstől.

Ekkor én nagyvonalúan közöltem velük, hogy egy alapos kimosakodás után nyugodtan mehetnek játszani.
Ittam egy pohár (vagyis üveg) bort, renováltam a konyhát és arra gondoltam, hogy majd elviszem anyukámhoz a kekszes dobozainkat, hogy töltse tele őket tökéletes alakú, csendben készített linzerekkel.




2017. október 17., kedd

Nyelvi kirándulás

Gyönyörűszép őszi napokat élünk, ezért  kis családunk rendszeresen kirándul.
Természetesen vegytiszta dicsekvésnek szánom, hogy a birtokunk maga is egy kirándulóhely a domboldallal, színes falevelekkel, almafákkal, egy-két kóbor fürt szőlővel, közeli erdővel.
Egyik ilyen kiruccanásunk alkalmával elsétáltunk egy apró, sárga gyümölcsű kis fa mellett, amire én ösztönösen közöltem a gyerekekkel, hogy "Nézzétek, fosóka szilva!"
A gyerekek megálltak és némán meredtek egymásra. 
Elsőként szellemi vezérük, a Nagy ocsúdott fel és súgva közölte testvéreivel: 
"Az anya csúnya szót mondott."

(Tette mindezt azért, mert én - előttük - soha nem használok csúnya szavakat, mi több, nyelvészeti vitákat folytatok le Férjjel arról, hogy a "segg" , a "fing" vagy a "szar" mennyire csúnya szó - szerinte semennyire - és vázolom neki azt, hogy milyen lesz majd NEKI az ovis szülőin égni a gyerekek szerintenemcsúnya szókincse miatt. Emellett gyakran kell elmagyaráznom a Nagynak, hogy hiába van az imádott lovainak pofája, az emberekre ezt azért nem használjuk...)

A gyermekek hamar észhez tértek  és példaértékű tettemen felbuzdulva elkezdtek nagyokat röhögve ordítozni, hogy HA-HA-HA, FOSÓKA SZILVA!!!FOSÓKA SZILVA, KAC-KAC!!!

(Lopva Férjre sandítottam, mert őszintén szólva kezdtem elbizonytalanodni, hogy a szóban forgó gyümölcsnek vajon tényleg ez lehet a neve, vagy ez is csak egy újabb kifejezés, amit valahonnan a gyerekkori nyaralásom kis falujából hoztam és csak én ismerem. Meg persze a családom. Történt ugyanis évekkel ezelőtt, hogy Férjjel beszélgettem, valami gyerekkori sztoriban voltam benne, aminek az volt az utolsó mondata, hogy "...és akkorát estem, hogy teljesen feldagadt a a pittyem." Férj felhúzott szemöldökkel érdeklődött, hogy vajon melyik felemen van az a pitty nevű dolog, amire én értetlenül közöltem vele, hogy hiszen mindenki tudja, hogy az a felső ajkunk közepén lévő, picit kiálló szájrészlet. Később kiderült, hogy a szakkifejezést nem csak Férj nem ismeri, hanem senki, aki nem a szüleim kis falujából származik.)

A jelenben továbbra is folytatódott a gyerekek körében a hangos  fosókázás, amikor a Kicsi szemében fény gyúlt és röhögve közölte a többiekkel, hogy ha van FOSÓKA SZILVA, akkor biztos ott érik mellette a SZARÓKA SZILVA is!!!
Hamar kiderült, hogy ez még sokkal viccesebb és ezen most sokkal hangosabban kell röhögniük.
Sápadtan álldogáltam, amikor a Legkisebb - aki sosem akar lemaradni nővérkéitől - minden bevezető nélkül már nem a FOSÓKA és SZARÓKA kifejezést üvöltözte, hanem csillogó szemekkel vetette oda a többinek, hogy "FINGÓKA SZILVA!!! FINGÓKA SZILVA!!!"

Teljesen magamba roskadtam.

Férj azzal az arckifejezéssel nézett, hogy "babám, ezek miatt te mész majd be égni a szülőire."
A gyerekek lassan nyugodtak le.
Amikor este mindenki elaludt, megnéztem a neten: a fosóka szilvát nem én találtam ki.
Mások is ismerik.
A falun kívül is.
Nem vigasztal.
















Kép forrása itt.