Mióta dolgozó nő lettem azóta
Korábban éjszakai bagoly voltam, de a fél 6-os reggeli kelés eléggé visszavetett benne: napjainkban gyakorlatilag este 8-kor készen állok az alvásra (ruhástól. bárhol.)
Férj hasonlóan jó képességekkel bír mostanában.
Szóval, köztünk ki nem mondott törvényszerűség, hogy aki este bemegy a gyerekekhez mesét olvasni, annak annyi.
Az tuti elalszik ott
1. legszerencsésebb esetben a Kicsi felnőtt méretű ágyán.
2. erős mazochista beütéssel a Legkisebb 140 cm hosszú ágyán, ahol aztán arra ébred, hogy az ágy által csonkolt végtagjaiban nem áramlik a vér.
3. a földön. Hideg és kemény, úgyhogy ez a leglúzerebb kategória.
(Aki kijut a gyerekszobából elalvás nélkül, az bátran felveheti a "HŐS" feliratú pólóját és ünnepeltetheti magát, csak ne túl hangosan, mert a házastársa időközben természetesen elaludt a hitvesi ágyon (este 9 óráról beszélünk).)
Ha nagyon nagy lendületben vagyok, akkor közvetlenül a gyerekek után én is lezuhanyozom, és egyből berendezkedek a gyerekszobai alvásra. Ebben az az egy vet vissza, hogy legutóbb a Legkisebb korai tisztálkodásomon nagyon kiakadt (nem tudom, pontosan, min, talán azon, hogy elrejtőztem a nyitott ajtajú fürdőszobában található átlátszó zuhanykabin takarásában) és büntiből beleköpte az egyetlen cumiját a budiba.
Ekkor születhetett volna a "Meztelen nő turkál a WC-ben" című akt.
A minap történt, hogy Apa lett a soros meseolvasó (ottalvó).
Főleg azért, mert én voltam a (mindig soron következő) mézeskalács-sütő és csomagoló a gyerekek másnapi adventi vásárára.
Este 9-re minden elcsendesedett (Apa békésen szunyókált a gyerekszobában), beindulhatott a nagyüzem.
12-15 tepsi mézeskalácsot sütöttem ki. Közben próbáltam magam ébren tartani TV-nézéssel és a youtube-bal.
Éjjel egykor épp a csomagolást kezdtem meg, amikor Apa kitámolygott a gyerekszobából, rám nézett, majd a tornyokban álló mézeskalácsokra, közölte, hogy szerinte nem vagyok normális és levetette magát a legközelebbi ágyra, hogy gond nélkül tovább alhasson.
A következő snittre - bevallom - nem emlékszem.
Csak arra, hogy egyre hangosabban szólongat.
Elmondása szerint 2-kor felriadt és maga mellett keresett az ágyban.
Sehol nem talált, ezért a másik szemét is kinyitotta, úgy pásztázott.
Hamarosan megtalált a konyhaasztalnál.
Ülve, az asztalra borulva aludtam (a jó, öreg kocsmapóz).
Állítása szerint többször szólongatott, egyre hangosabban, eredménytelenül.
Átfutott az agyán, hogy meghaltam és riadtan gondolt arra, hogy hova rejtsen el, mire a gyerekek felébrednek.
(Romantikus, azt meg kell hagyni.)
Ekkor ébredtem.
Mindenféle igényességi teketória nélkül melléheveredtem az ágyra, hogy maradjon még olyan része az éjszakának, amikor kinyújtott végtagokkal alszok.
3 körül érkezett közénk a Legkisebb.
Kezében egy Bogyó és Babócával, amiről azt kell tudni, hogy kemény borítójú könyv, 4 veszélyesen éles sarokkal (megkockáztatom, hogy nem a legszerencsésebb alvótárs).
Soha nem a gyereket szúrja szemen a sarok.
Reggel fél 7-kor indultam a gyerekszobába ébresztőt tartani.
(Ne számoljátok ki, hogy hány óra és milyen minőségű alvás után.)
A Kicsit sehol nem találtam, se az ágyon, se a földön.
Sehol.
Bepánikoltam rendesen.
Egyből riasztottam is Férjet, de ő megnyugtatásomra felemelte az ÉN takarómat, így láthattam, hogy a Legkisebb és a szúrós sarkú könyv mellett ott fekszik a Kicsi is.
Férj szerint ő 5 körül érkezett meg hozzánk.
(Ezt észre se vettem.)
Éjszakák.
Régen:
(Barátok. Szép ruhák. Alkoholos bódultság-igény szerint.
Bármeddig szórakozás. Másnap heverészés.)
Most:
(Gyerekek. Pizsama. Fáradtságtól szédülés-igényre tekintet nélkül.
Senki nem viccel. Reggel 6-kor kezdődik az új műszak.)
