Nyúlhas

A minap arra gondoltam, hogy a lányaimmal linzert sütünk. Melegséggel töltött el a gondolat, mert van köztük olyan, aki kiszaggatni szereti, olyan, aki enni és olyan is, aki csak gyurmázgtani, de azt nagyon.
Dacára annak, hogy 9 éve vagyok anyuka, lelki szemeim előtt egy giccses kép jelent meg, egy igazi reklámházasság, mint amikor a  Dr. Oetker boldogan sütögető szereplői befekszenek egy karácsonyi John Lewis videó süppedő szőnyegébe.

Persze, persze.

Az egész történetben mindössze az vall némi anyuka-rutinra, hogy
1. a tésztát csendes magányomban gyúrtam be
2. a tésztába nem tettem nyers tojást (se főttet. se sültet. se rántottát.)

Elkezdődött Anya Csodálatos Programja.
Induljon az SZDE (=Szuper Délutáni Elfoglaltság), teljenek meg azok a kekszes dobozok!

A Nagy
Ő már nem dedós, szépeket alkotott. (Csigalassan. Mert jó munkához...)

Annyira mondjuk még nem nagy, hogy megértse, egy dobókocka nem épp a legideálisabb linzerforma:

A Kicsi:
Ő teljesen kreatívban nyomta:

Olyan típusú kreatívban, akinek az anyukája teljesen hiábavalóan magyarázta, hogy a linzertészta nem a legmegfelelőbb alapanyag a vékony tésztájú pizzának.

Az első két versenyző viszonylag normálisan alkotott, azt leszámítva, hogy hangosan visítva röhögtek magukon. És egymáson. Legfőképpen azonban a Legkisebben.

A Legkisebb:

Az elejétől kezdve teljesen szabadon értelmezte a linzeralkotást.

Egyedi technikát alkalmazott: kiszúrás helyett többnyire inkább kikaparta a mintákat:

Közben boldogan, teli szájjal falatozta a nyers (de nyers tojást nélkülöző-gratula anyának!) tésztát.

A nyúl-alkotását se tudtam megfelelően értelmezni.
Minden kiszúrt nyúlnak leharapta ugyanis a fejét.
Mindnek.
Szóval, ő leginkább nyúlhasakat tett a tepsibe.

Erre már nehéz volt reagálni.
A két nagyobb  a könnyeit törölgette a röhögéstől.

Ekkor én nagyvonalúan közöltem velük, hogy egy alapos kimosakodás után nyugodtan mehetnek játszani.
Ittam egy pohár (vagyis üveg) bort, renováltam a konyhát és arra gondoltam, hogy majd elviszem anyukámhoz a kekszes dobozainkat, hogy töltse tele őket tökéletes alakú, csendben készített linzerekkel.

Sütögetek

Fonott kalácsot sütöttem.
Nem először.
Nem szokott vele gond lenni.
Most is csak annyi baki történt, hogy "kelesztés" címén totál elterült a tepsiben.
Egyneművé vált és a "fonott" jelző megszűnt.
Nem hívtam fel rá a család figyelmét.
Gondoltam, majd szétvágom nekik úgy, hogy ne legyen feltűnő.
Csak a Nagy kezdett el ordítani:
-Anya! De jó! Sütöttél pizzát? Ehetek belőle egy szeletet?
-...

Fényképpel nem égetem magam.

De van, akik igen.
Ők.


Magányos lúzernek lenni rossz.