Képtelen vagyok NEM-et mondani.
Sajnos.
Ez persze nem azt jelenti, hogy fentiek miatt részt veszek valami számomra kellemetlen programon, találkozok valami nemjófej emberrel...stb.
Annyira azért nem vagyok mártír.
A két dolog kombinálásából adódik, hogy néha hazudok félretájékoztatok.
Igen, tudom, hogy ez szemét nem szép dolog, de egyszerűen kijön belőlem, nem tehetek róla.
Például általánosban, amikor egy fiú megkérdezte, hogy járnék-e vele.
Én meg azt válaszoltam, hogy át kell még gondolnom, adjon nekem időt.
Mondjuk KÉT HETET.
Vagy amikor valakivel nem akartam telefonon beszélni és nem vettem fel.
A következő személyes találkozásunknál pedig azt mondtam, hogy a gyerek eldugta a lenémított mobilomat /összenyálazta és elromlott/törlődött belőle az össze telefonszám...
Na, mindegy, szóval e tekintetben nagyon nem vagyok jó fej.
Ez az "életmód" először akkor szenvedett csorbát, amikor pár éve lazán közöltem Férjjel, hogy akkor hétfőn este jön a biztosítós pasi. Hiába kezdtem el másról beszélni, felszaladt szemöldökkel kérte, hogy körvonalazzam, pontosan milyen "biztosítós pasi" jön.
- Hát..ö..izé..az, aki, tudod, az X cégtől...és hívott telefonon..és...ö..egyeztetettünk időpontot.
- De tudod, hogy nekünk az Y cégnél vannak a biztosításaink és rendben vannak?
- Hát...ö..izé...tudom, persze.
- Akkor mért nem mondtad, hogy nem érdekel?
- Hát...ö..azért, mert nem tudtam.
- Szuper, akkor hívd fel és mondd le.
- Jaj, ne, azt nem bírom! Majd eljön, meghallgatjuk és megmondod neki, hogy minket ez nem érdekel.
- Hívd és mondd le.
- Nem akarom...
- Akkor add ide a számát!
- Jó, tessék.
Szerencsére Férj simán lemondja ezeket a dolgokat és más esetekben is egyenesen közli, ha nem érdekli valami.
Szerintem ő szemét.
Szerinte én hazudós vagyok.
Erről most nem nyitnék vitát, de e kis bevezető után elmesélem a legfrissebb "nemtudoknemetmondani" történetemet.
Pár hónapja csengettek a Jehovák. Ketten.
Ékes németséggel (mekegés) elmondtam, hogy nem beszélni nyelv.
Mosolyogtak, elköszöntek és elmentek.
2. alkalom
Csöngettek, még mindig én vagyok, ja, már emlékeznek, majd hoznak valaki magyarul beszélőt.
Én nem vettem komolyan.
Mosolyogtak, köszöntek és elmentek.
3. alkalom
Csöngettek, könyörögtem a véletlenszerűen itthon tartózkodó Férjnek, hogy ne kérdezzen, csak nyisson ajtót és küldje el őket.
Kinyitotta az ajtót.
Mondták neki, hogy egyelőre a magyar anyanyelvű jehova barátjuk nem tudott eljönni (Férj hátáról is meg tudtam állapítani, hogy a "MIAPI*ÁRÓLBESZÉLNEKEZEKITT???" nézésével néz).
Cserébe hoztak egy magyar nyelvű jehovás kiadványt a "frau"-nak (igen, ez sajnos én vagyok).
Férj szűkszavú velük, közli, hogy majd legközelebb, ha a itthon lesz a frau (és nem a hűtő mögött bujkál), tudnak vele beszélni. (Valamiért úgy hallottam, mintha ezt a mondatot kicsit hangosabban mondta volna.)
Mosolyogtak köszöntek és elmentek.
Férj a fogai közt szűrve közölte, hogy lassan felnőhetnék (nem tudom, mire gondol) és következő alkalommal nem fog kimenteni.
4. alkalom
Csöngettek, könyörögtem a véletlenszerűen itthon tartózkodó Férjnek, hogy nyissa ki, de megtagadta, mondván, beszéljek velük, mondjam meg, hogy nem érdekel a dolog ("de értsd meg, hogy nem tehetem, mert nem akarom őket megbántani).
Csöngetnek újra, Férj nem nyit ajtót.
Én sem. Inkább bújkálok a lakás különböző pontjain s csendre intem a gyerekeket.
Ők persze követnek és hangosan kérdezik, hogy "ANYA, DE MIÉRT BÚJTÁL EL?"
Mindegy arra gondolok, hogy mivel magyrul mondták a gyerekek, lehet, hogy nem értik a jehovák és akkor az olyan, mintha nem is hallanák.
Aztán eszembe jut, hogy már velük van a magyar jehova is.
Mindegy.
Magamban teóriákat gyártok, hogy mit mondanék, ha valakinek (kinek???) ezt egyszer meg kéne magyaráznom. Bébiszitterre gondolok, akinek megtiltottam, hogy kinyissa az ajtót.
Férj megvetően néz, miközben bujkálok.
Elmentek. Végre.
5. alkalom (ma)
Csöngetnek.
Meglátom őket messziről.
Jaj, nagyon rossz.
A laminált padlóba és a falba beépülve bujkálok megint.
A Nagy kérdezi, hogy KI CSÖNGETETT, ANYA? , erre sziszegek egy senkit.
A Kicsi azt üvöltözi, hogy APA, APA és elindul ajtót nyitni.
Megakadályozom.
(Közben szólnak a gyerekdalok az óriáshangszórókból.)
Magamban teóriákat gyártok, hogy mit mondanék, ha magyarázkodnom kellene.
Azt, hogy süket vagyok.
Nem várhatják el tőlem, hogy egész nap nyitogassam az ajtót, hátha jött valaki.
Elmentek. Végre.
MIÉRT NEM ÉRTIK MEG MÁR, HOGY NEM AKAROK VELÜK BESZÉLNI??
Mert nem mondod nekik, azért nem értik.
VálaszTörlésDe ne aggódj, akkor sem értenék.
Hozzánk háromszor jöttek.
Először öt perc küszöbön mosolygás és hallgatás után, udvariasan elküldtem őket azzal, hogy köszönöm, ismerem a bibliát, köszönöm, semmi további, amit ők mondanának nem érdekel.
Másodszor az első mondatot már beléfolytottam és közöltem, hogy a véleményem nem változott és egyébként is dolgom van. Majd meglehetősen lendületesen tettem be az ajtót.
Harmadszor ide is hoztak egy magyarul beszélő hittársukat (mert először, balszerencsémre válaszoltam, hogy nem téved, a családnevem tényleg magyar), akkor már minden formalitást mellőzve közöltem, hogy vagyok, aki vagyok és ezen nem óhajtok változtatni, távozzanak, de beszéltek tovább, hogy talán a férjem meghallgatná őket, mire felkacagtam, és becsaptam az orruk előtt az ajtót. -kicsit meglazult a tok.
Nem jól mondom, jöttek még egyszer, akkor már nem nyitottam ajtót. Csak negyed óráig bírták, aztán egy füzetet, üzenettel hátrahagyva távoztak.
Írd ki az ajtóra, hogy katolikusok vagyunk, vagy reformátusok vagyunk, vagy, hogy jehova tanúi kíméljenek, de egy vigyázz a kutya harap tábla sem lenne rossz- két nyelven:)
VálaszTörlésEzek szerint,
VálaszTörlés1. ha korrekt vagyok és megmondom, hogy húzás, akkor is visszajönnek. Tehát nem gáz, hogy ez kimaradt :)
2. táblák kellenek az ajtóra. Ékes németséggel:)) Aki akarja, megérti.
Tényleg mondd meg nekik valamilyen formában, hiszen ők "küldetésnek" érzik, hogy beszéljenek válogatás nélkül mindenkivel.
VálaszTörlés