Húsvéti gasztrocsúcs

Nagy erőkkel elkezdődött a húsvéti ünnepkör.

Volt itt már zöldcsütörtök ("fúúúj, ez zöld? ezt nem eszem meg!"),

nagypéntek (Ma nem eszünk húst. -Jó, akkor kérek pici soneszt.), 

ma  pedig megkezdődött a "lényegi rész": a tojáskeresés és a sonkafőzés.

Nem is tudom, hol kezdjem.

Tegnap fészket készítettek a gyerekek az apukájukkal. 

10 percre mentek ki az udvarra, ugyanis egész nap zuhogott, de így legalább szedtek egy kis (vizes) füvet.

A Kicsi is csak egyszer esett el ebben az időintervallumban, de a betonon. Arcra. Már jól van.

A Húsvéti Nyúl tegnap este minden bizonnyal megdöbbenéssel vette tudomásul a gyerekek kéréseit ajándék-ügyben. 

Lerajzolták ugyanis, amit szeretnének.

A Kicsi szivárványt kért.

Ezen nincs mit magyarázni, ez egyértelmű.

A Nagy pacis újságot.

A Húsvéti Nyúl- tudvalevőleg hímnemű-, logikusan arra gondolt, hogy a pacis újságban ilyenek vannak:

   Forrás: http://lo.legszebbkepek.com/kep/vagtato-kanca-es-csiko-kep.html

Aztán nehezen vette tudomásul a felvilágosításomat. 

A pacis újságban IGAZÁBÓL ilyen lények (pacik???) vannak:

Forrás: http://www.io-home.org/portfolios/q-r/showBild?k_User=1577&k_BildDB=42022

Szerencsére, még idejében tisztáztuk a részleteket, így senki nem csalódott.

A mi Húsvéti Nyulunk - a hímnemű - egyébként nagyon kreatív volt: leveleket írogatott a gyerekeknek, több helyszínes tojásvadászatra vitte őket, amit ők nagyon élveztek. 

( A Kicsi szerintem a lényeget nem értette, inkább csak sodródott a Naggyal és nagyon örült minden kis tojásnak :)

Férj elvállalta a húsvéti menü elkészítését.

Mondhatnám, hogy önzetlenül, de a b) verzió a gyurmázás volt, az meg nem az ő sportja.

("Gyerekek, apa nem szeret gyurmázni."- IGEN???ILYET LEHET MONDANI???)

Szóval, minden haladt a maga útján és el is jött az ebédidő.

Szépen megterítettünk.

(Semmi tradícionális fehér abrosz. Kiskorúakkal eszünk.)

Hozta is Apa a finomságokat, gyönyörűen tálalva.

(Nem kell kommentben fényezni, fényezte ő magát eleget. Pl. "tökéletes lett ez a húsvéti ebéd", vagy "hiába, ha valami szakszerűen van elkészítve, az finom"...stb.)

A Kicsi hamar felmérte a lehetőségeket.

Az isteni házi sonkát kipróbálta, de kiköpködte, "fúj, ezt nem szeretem" megjegyzéssel.

Zöldséget elvből nem eszik. Semmilyet.

Főtt tojást, "köszönöm, nem kérek. nem szeretem."

Spenótot?? Na, arra rá se néz.

Kicsipkedte egy kenyér "puháját".

Kérdeztem, hogy akkor mégis mit szeretne enni?

Közölte, hogy levest. Mert azt nagyon szereti. És kanala is van! (Az a spenóthoz volt...)

Mondtam, hogy ma nincs leves.

Ekkor illedelmesen megköszönte az ebédet.

Közölte, hogy akkor ő megy aludni.

És jó éjszakát kívánt mindenkinek.

Ez pontosan 74 másodperccel azután történt, hogy megkezdtük az étkezést.

Nálunk ez ilyen.

Mindenkinek Kellemes, Békés, Nyugis, Finomságokkal teli és persze 

Röhögésben Gazdag Húsvéti Ünnepeket kívánok!

:)

Megmondom, miért...

Rájöttem, hogy miért írják rá a folyékony ragasztóra (is), hogy "szembe ne kerüljön".

Valószínűleg a gyártók találkoztak már a Naggyal.

Ma békésen dekorkodtam velük (igen, megint nekiálltam a két kiskorúval. De már nincsenek nagyszabású terveim, hogy alkossunk valami gyönyörűt és maradandót. Inkább mindenki érezze jól magát a saját szintjén és utána ne csak felgyújtással lehessen rendbe hozni a helyszínt. Mióta így lejjebb adtam az igényeimet, azóta sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok.).

Aztán egyszer csak kiabál a Nagy, hogy menjek oda gyorsan.

Karnyújtásnyira ültem, így "odarohantam".

Nem szépítem, kreatívkodás közben az egyik szemén a fél szempillasorát felragasztotta a szemhéjára.

Eddig soha nem láttam ilyet.

Szóval, a bajt elhárítottuk, nem lett semmi gond.

Majd feldolgozom, hogy ilyen tényleg van.

Ebéd a bolondok házában. Nálunk.

Ma hármasban ebédeltünk a kislányaimmal.

Idillien hangzik, ugye?

A gyakorlatban ez úgy zajlott, hogy folyamatosan ugráltattak valamiért/leették magukat/innivalót kértek/oda kellett vinnem valami plüssállatot, hogy nézze miközben esznek...szóval az én ebédem érintetlenül hűlt ki.

Mikor kimosdattam mindenkit, közöltem, hogy akkor most én is megebédelnék.

Szépen megmelegítettem az ételt és leültem enni. 

A Kicsi úgy érezte, hogy ő a továbbiakban kizárólag az ebédlőasztal alatt érezheti jól magát.

Be is mászott kis barátaival (a Cicával és a Babával) és eljátszott.

Közben hatalmasakat pukizott és a kedve is megjött a kakiláshoz.

Ez még mindig az alatt az asztal alatt történt, ahol ebédeltem.

Semmi gond,előfordul.

Ennyi azért nem tud eltántorítani a nyugodt kajálástól.

A Nagy közben átöltözött.

Napközben többször is megteszi, szokásos.

Közben vadul fényezte magát a tükör előtt:

 "Olyan gyönyörű vagyok, mint egy hercegnő! Nem, én vagyok a hercegnő! Hívjatok csak hercegnőnek! Ugye milyen szép vagyok?"

(A Kicsi - amikor épp nem az asztal alatt kakil - mindig "segít" testvérének az öltözésben: ő az élő szobainas, akire remekül rá lehet aggatni tárolás céljából a ruhákat.)

A Nagynak ekkor beugrott, hogy ha már ilyen jól néz ki (az önbizalmát kizárólag az apjától örökölte. Nekem egész eddigi életemben összesen nem volt annyi, mint neki másfél perc alatt.), kapcsoljak be zenét és akkor tud táncolni.

Megtagadtam. 

Az asztal alól feltörő budiszag ellenére folytattam az étkezést.

Mindenesetre hozott egy csörgőt és egy mikrofont.

Erre a hírre a Kicsi is kimászott az asztal alól és elkezdett csörgőzni.

A mikrofont én kaptam.

A Nagy hozott magának gitárt (ez egy fa, gitár alakú képkeret,amin BASSZUSGITÁROZNI  szokott. és sokat szleppel. ha ez mond valakinek valamit.).

Nos, mivel végeztem az ebéddel, szívesen elénekeltem a mikrofonba az ABBÁ-tól a Mamma Miát.

Mindenki tette a dolgát: a Kicsi csörgőzött, a Nagy basszusgitározott.

Aztán véget ért az ebéd.

Ha valaki ezek után azon gondolkodik, hogy mért nem élek még tudatmódosító szereken...

...annak csak annyit mondanék,hogy azért, mert én vagyok a Királynő.

100 Folk Celsius: Az ebéd

A csiga és a szőlő

Nem, ez nem egy La Fontaine mese címe, csak egy szimpla kis farsangi bejegyzés.

I.

A csiga

A Kicsi még nem látogat közintézményt rendszeresen, egyetlen szórakozása hogy állandóan velem van a szerdánkénti baba-mama klub.

A klub vezetője kedden szólt Férjnek (akivel véletlenül találkozott), hogy holnap akkor lesz farsang a foglalkozáson.

Be lehet öltözni.

De nem muszáj. 

Süti viszont kell.

Tettetett felháborodással vettem tudomásul a tényt, de igazából volt tervem.

Hónapok óta nézegettem ezt a jelmezt.

Egyszerű, gyors, látványos, bűbájos.

Gyorsan el is készítettem és próbáltam feladni a Kicsire.

A "szemeket" tartalmazó hajpántot még felvette.

A "házának" felvételét megtagadta, azt mondta, hogy majd a baba-mama klubban.

Szuper.

Sütöttem csiga alakú sütit is.

Szuperanya vagyok, na.

Másnap előre düledező mellel érkeztem a foglalkozásra.

Ekkor a Kicsi megtagadta a "szemek" felvételét ("szojíííít, anya, szojííííít!").

A "házzal" üldöztem egy darabig, aztán lesújtottan vettem tudomásul, hogy ezt csak akkor fogom rátuszkolni, ha véletlenül elájul.

A Kicsi nem lógott ki a sorból: a gyerekek nagy része nem tűrt meg jelmezt a testén. Az egyik kisfiú "kalóz" lett volna, de sajnos mindig letépte a fejéről a kendőjét. Egy másik kisfiú anyukája pedig hozott magával egy kis arcfestéket, hogy ha muszáj, "kikeni valaminek" a gyereket, de inkább nem.

(Volt egy kivétel gyerek, aki vidáman feszített a bohóc ruhában. Mint megtudtuk, ő a másik véglet: nem akarja levenni, ebben is alszik.)

Csalódottan ültem, fejemen a szemeket tartalmazó fejpánttal, amikor arra lettem figyelmes, hogy a csoportvezetőnk elkezd öltözködni.

Annyit mondanék, hogy nem egy kispályás bohóc született a szemünk előtt, hanem igazi: piros parókával, bohócorral, kalappal és nagy, színes ruhával.

A gyerekek ezen a ponton sokkot kaptak.

Pedig még csak ekkor kezdődött a diszkó.

Az elképzelés az volt, hogy zenére körtáncolunk együtt, a gyerekekkel.

Mivel azonban a gyerekek tátott szájjal bámulták az óriási bohócot, nem igazán mozdultak.

Így az egyszeri járókelők, akik aznap bepillantottak a (földszinti) terem ablakán, azt látták, hogy 7 anyuka vidám körtáncot jár egy bohóccal.

II.

A szőlő
Az oviban hetekkel korábban tájékoztattak a farsang időpontjáról.
Sajnos a jelmezt így sem tudtuk sokkal korábban elkészíteni, mert a Nagy napról napra változtatta az igényeit.
Fogtündértől indultunk.
Végül szőlő lett.
(Köszönjük az ötletet, Bartos Erika :)
A Nagy türelmetlenül várta, hogy elkészítsem a filcruhát, amire majd a lufikat rögzítjük.
Annyira türelmetlenül, hogy mellettem állva sikerült "kipróbálásiból" ollóval belevágnia a felsőjébe és a harisnyájába.
(tudom, tudom, "kés, villa, olló...", de mostanában már ügyesen vágott papírt, ezért nem feltételeztem, hogy kreatív lesz...)
A rendezvény előtt nekem voltak kételyem amiatt, hogy a farsang témája a "Tanya" és úgy láttam, hogy inkább állatokra gondolnak, mint növényzetre...
Anyatársaim nyugtattak.
Egyikük gyereke az eggyel korábbi évben pillangó volt. Ekkor "Afrika" volt a téma.
Másikuk azt mondta, hogy az ő lánya 3 ovis éve alatt mindig hercegnő volt. Témától függetlenül.
A farsangi reggelen vonultunk az oviba családilag, Férj ekkor hívta fel a figyelmemet arra, hogy a "Tanya" témakörbe viszonylag sok kalóz és dinoszaurusz érkezett, úgyhogy megnyugodhatok.
A Nagy igazi látványosság volt a soklufis szőlő jelmezével (kár, hogy a lufiktól nem igazán látott előre és kétszer is elesett).
Még az óvodavezető is kijött minket köszönteni.
Középkorú, molett nő.
Óriási malac jelmezben, rózsaszín rúzzsal.
Férjjel döbbenten álltunk.

Néha, amikor becsukom a szemem, még magam előtt látom.
Körtáncot járnak az óriásbohóccal...

Korai tavasz

Helyszín: Németország

Időpont: február 12.

Hőmérséklet: 13 fok (Celsiusban)

(Napsütés)

A németek megérzik a nyár illatát, ezért levetkőznek. Póló, rövid gatya. Előkerülnek a kábrió autók, a motorok (persze utóbbi is csak pólóban, ki akar megizzadni??).

A magyar család: komplett téli öltözetben, sapka, sál, kesztyű, anyán dupla zokni, gyerekeken dzsekinadrág.

Időpont: február 17.

Hőmérséklet: 14 fok

(Napsütés)

Kinyit a fagyizó. Kígyózó sor.

Párbeszéd:

-Anya, fagyizhatunk?

-DEHOGYIS! TÉL VAN!!!

-De annyi gyerek fagyizik!

-Jó, akkor Te leveheted a kesztyűdet...

Időpont: február 25.

Hőmérséklet: 17 fok

(Napsütés)

Német középkorú férfi meztelen felsőtesttel rendezi a kertet.

Gyerekek kérdőn néznek, szemmel utalnak rá, hogy levehetik-e a sapkát.

Nem.

Időpont: március 9.

Hőmérséklet: 16 fok

(Napsütés)

- Anya, képzeld, láttam egy bácsit, aki fürdőnadrágban napozott! És semmi más nem volt rajta! 

- Tényleg? Észre se vettem.

(de igen. a bácsi ütődött.)

A környezet nyomására a magyar család fagyizni indul. Az öltözet némileg könnyített, de a sapka marad. Kalandos odajutás után (egyszer vissza kell fordulni, mert "anya otthon felejtette a pénztárcáját", azaz hascsikarása van és nem akarja lef*sni a bokáját nyilvánosan), fagyizunk, 150 másik emberrel együtt. A Nagy eztán már csak azért sír, mert ő igazából 2 gombócot akart, de ettől az egytől is feldagadt a szája (megoldatlan rejtély). A Kicsi komplett ruházata bánja az eperfagyit, hiszen normális emberek lenge ruhákban, NYÁRON fagyiznak. Nem sapka-sál-kabátban.

Remélem, március 15-én 20 fok is lesz.

És végre kinyitnak a strandok.

Napi Apa

Tegnap megkérdeztem Apától, altatna-e.

Azt mondta, szívesen.

Újra rákérdeztem, mire megnyugtatott, hogy a válaszban nem volt irónia, tényleg örömmel megy olvasni és altatni.

Az olvasást még hallottam a másik szobából, aztán elcsendesedtek.

Apa 10 perc múlva jött át hozzám.

Ámulattal néztem rá.

Meg is dicsértem, hogy milyen ügyes, milyen gyorsan elaltatta őket.

Közölte, hogy egyik gyerek SEM alszik.

Viszont ő elaludt, de mivel horkolt, kizavarták a lányaink.

Úgyhogy ő elmegy fürdeni.

A későbbi "ANYAAAAA" kiabálásra még egyszer visszament és mondta nekik, hogy fogják meg egymás kezét és aludjanak szépen.

(Hogy ez nekem eddig nem jutott eszembe!)

Persze nem aludtak, úgyhogy mehettem altatni.

Köszi, Apa.

Társas

Komolyan mondom, én szerettem társasozni.

A lánykori családommal sokat játszottunk, volt ott minden: Ki nevet a végén?, Monopoly, Tabu, Activity és a többiek.

Azóta is bárhová sodort az élet, elő-előfordult, hogy játszottam és nagyon szerettem.

A "szeretem" múlt idejű alakja nem véletlen.

A Nagy ugyanis kapott ajándékba egy Bogyó és Babócás társasjátékot.

Ennek későbbi következménye nyilván nem a gyártó és nem az ajándékozó hibája.

Ők csak elfelejtették, hogy hogyan társasozik egy 4,5 éves gyerek.

Főleg ha segít neki a 2 éves testvére...

A játék maga egy téboly volt.

Az alábbiak szerint.

Három játékos.

Olvasni csak egy tud (én).

Utóbbinál van az "írás" amin meg kell nézni a jelek jelentését.

Oké, menni fog.

A Nagy választ először bábut.

Olyan színűt, ami a ruhájához illik.

Nekünk is választ.

A Kicsi ezt rosszul tűri.

(Kis verekedés.)

Elkezdődik a játék.

(Beveszek 2 magnézium-tablettát.)

Egész jól megy, ha elfogadod a Nagy elképzeléseit: őt nem lehet megelőzni.

Drukkolsz, hogy csak egyeseket dobj. 

Ha nem megy, csalsz (mindent a boldog gyermekkorért).

A Kicsi nem lát összefüggést a dobás és a bábu mozgatása között.

Ezért a játéktáblát nagyjából le is sz@rja, tőlünk 3 méterről, erőből dob.

A gyerekek röhögnek.

Rohadt vicces.

A Kicsi a felénél feladja, inkább főz valamit a játékkonyhában.

(Remélem, magnézium-főzeléket.)

A Nagy hősiesen "segít" a Kicsinek: dob helyette.

(Emberek, még csak 4,5 éves!!! Nyilván nem fog 2 ember helyett játszani!!)

Csak 2 helyett dob és a saját bábujával lépked.

Beér a célba, azaz az oviba.

Nagyon boldog és lesajnál.

Szánalomból megvár, amíg én is bekullogok.

(Csak előtte még párszor visszalépek, mert kiderül, hogy egy gesztenyehéjból készült babakocsiban ülök és így nem lehet elmenni az oviba! Azaz a célba. Ejnye én.)

Sajnos vége a játéknak.

Este Férjnek elmesélem az élményeimet.

Megkínálom nasiként egy kis diákcsemegével.

Boldog, de azért gyanakszik: hogyhogy ő is ehet ilyet, mikor ez a gyerekek kedvence (=neki tabu).

Megnyugtatom, hogy ne aggódjon emiatt.

Ezt az adagot már az ő cipőjéből szedtem ki, ahová valaki (nem én) beborította.

Nem kér.

Nem értem.

Ja, de:)