2019. október 21., hétfő

Esti mese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy túlbuzgó szülőpár, akik egy meleg őszi napon úgy gondolták, jó ötlet kifesteni az előszobát (is).
Az Anyuka szépen kipakolt, az Apuka szépen kifestette, majd az Anyuka szépen visszapakolt.
A visszapakolás vége felé szép kis kupac gyűlt össze az elmúlt fél évben érkezett, felbontott és felbontatlan közüzemi-, banki- és jobbnál jobb ajánlatokat tartalmazó borítékokból. Hogy a káoszt uralja, Anyuka az összeset egy szép nagy cipősdobozba (női 42-es. igen, 42-es. igen, női.) pakolta és azt felrakta az előszoba polcra.
Igen ám, de a pőre cipősdoboz nem nézett ki túl szépen a polcon pöffeszkedve, ezért Kreatív Anyuka hirtelen felindulásból úgy döntött, hogy a pakolás során kezébe kerülő, kb. 2 millió gyerekrajz közül ráragaszt kettőt és akkor az majd milyen cuki, meleg "otthon-érzést" kelt.
Így is lett.
A polcon lévő gyerekrajzok mindig megmosolyogtatták, amikor arra járt.
És gyakran járt arra.
Pakolt a polc alatti szekrénybe, vagy éppen a cipőjét húzta a rajzokat nézve.
Egy idő után próbált rájönni, hogy a nagyobb teret elfoglaló, kicsit kusza, filces rajzot melyik gyerkőce készíthette.
Ovis rajznak tűnt, kb. kiscsoportosnak.
A gyerekei közül egy sem ismerte el magáénak.
Az egyetlen dolog, amit nem értett a képen az az, hogy voltak filccel és tollal írt szavak.
Biztos volt benne, hogy nem a képet készítő kisovis írta oda őket.
Talán a Nagy volt. Segített neki? Ebben kételkedett.
Amikor ismét rajzra nézett, felötlött benne a saját gyerekkora.
Hogy valaki, valahol azt magyarázta, hogy a rajzra nem kell ráírni semmit.
Úgy kell rajzolni, hogy felismerhető legyen minden.
...
És akkor beugrott neki.
A délután, amikor leült a Kicsivel rajzolni.
És ő is csinált egy rajzot.
Pont ezt, amit aztán kirakott dísznek.
Eszerint hetek óta néznek elnéző mosollyal egy kedves gyerekrajzot, amit korábban ő maga készített.
Persze felnőttként.





Ha az anyuka szebb rajzot készített volna, az én mesém is tovább tartott volna.

1 megjegyzés: