Két verzió

1. A valóság

Kopogtattak.
(Német anyanyelvű) nem kedves szomszédasszony állt az ajtóban.
Panaszkodott.
Németül.
Hangosak a gyerekek.Mármint a mieink.
(Ezzel a résszel nem vitatkozom. Tény, hogy nem csendesek.)
Futkároznak a lakásban és ezzel dübörögnek nagyon.
Ha nem hiszem, menjek le és hallgassam meg.
Hebegtem-habogtam, szabadkoztam, elnézést kértem.
Ígértem.
Becsuktam az ajtót.
Sebzetten.
A rá következő napokban veszekedtem, gyerekeket csitítottam.
Nem jó hangulatban.

2. Ahogy történnie kellett volna

Kopogtattak.
(Német anyanyelvű) nem kedves szomszédasszony állt az ajtóban.
Panaszkodott.
Németül.
Hangosak a gyerekek.Mármint a mieink.
(Ezzel a résszel nem vitatkozom. Tény, hogy nem csendesek.)
Futkároznak a lakásban és ezzel dübörögnek nagyon.
Ha nem hiszem, menjek le és hallgassam meg.
Felderült az arcom.
Mondtam neki, hogy örülök, hogy el tudnak utazni nyaralni.
Igen, szívesen kivisszük helyettük a kukákat.
És biztos nagyon jó lesz, hogy tudnak majd futkározni a tengerparton.
Jó utat kívántam.
És mosolyogva becsuktam az ajtót döbbent arca előtt.


Azért van különbség a két verzió között, mert
1. Lépcsőházi szónok vagyok. Szinte mindig utólag jutnak eszembe a sziporkák.
2. Egyre több mindent értek németül (amit ő mondott, abból sajnos mindent), viszont egyáltalán nem tudok normális mondatokkal "visszavágni". (Viszont a szomszédék nem tudják, hogy egyre több mindent értek. Simán benyelték volna a 2., kicsit félreértett verziót.)

Üzenet az olvasóknak

Kedves Blogolvasók!

Először is, köszönöm a gratulációkat a harmadik kislányhoz.

Igazán nagyon kedvesek vagytok.

Másodszor:

Theának üzenem, hogy köszönöm az aggódást, de szerencsére nincs semmi gond. Csak azért nem írtam, mert egy igazán vérszívó költözés kellős közepén vagyunk. A célállomásról majd egy későbbi bejegyzésben írok. Mindenki segít, a szüleim gyerekeznek, apósom tiszta erőből lakást felújít, Férj már az utolsó energiatartalékait használja, én meg szimplán terhes vagyok. Nem tudok emelni, sokat hajolni se és gyakran polcolom fel a megdagadt lábam. (Nem is tudom, nélkülem hogy működhetne ez a költözés :) Tegnap éjszaka érkezett el a mélypont: látni véltem, hogy apósom kimegy WC-re. Akkor kezdtem gyanakodni magamra, amikor azt is látni véltem, hogy mellette ugrándozik egy fekete kiskutya és úgy kíséri. Nincs kutyánk. A tüneteim közé a hallucinációt is felvehetjük.

Harmadszor:

Smallflowernek üzenem, hogy nem ér azon kárörvendezni, hogy milyen lehet nekem a német nyelvű terhesgondozás. És különben is rágalom, hogy esetleg nem értem, amit mondanak. Mindent értettem. vagyis Férj, aki minden alkalommal elkísért. Vagyis egyszer közölte a doktornő, hogy a vérképem alapján alacsony az "Eisen" szintem, ezért "Eisen" tablettát kell szednem. Ei=tojás. Gondoltam, hogy nem tojástablettáról van szó, inkább valami fehérje lehet. Az jó, olvastam fitnesz oldalakat, a fehérje egészséges, kell. Szép szálkás lesz tőle a testem (ami most nagyon fontos... mi van????). Kérdezte a doktornő, hogy korábban szedtem-e már ilyet. Mondtam, hogy soha. Elkerekedett a szeme, teljesen elképedt, harmadik terhességnél ez ugyanis nagyon ritka. Itt kezdtem gyanút fogni. Ugyanazzal a mosollyal Férj felé fordultam és megkérdeztem tőle, hogy szerinte mi az az "Eisen". Mintha mi sem lenne természetesebb, közölte, hogy vas. fuck  Ekkor közöltem a doktornővel, hogy jaaa, ha értem mit jelent a dolog, akkor meg tudom mondani, hogy már szedtem ilyet több alkalommal. Egyáltalán nem nézett hülyének. Szerintem.

A nyelvi félreértések között szerepel egy másik apróság, ami szinte említésre sem méltó. Babakocsit akartam venni a harmadszülöttnek és bőszen nézegettem a német nyelvű e-bayt. Már zsongott a fejem a márkáktól, leírásoktól és az áraktól. Egyszer gyöngyszemre akadtam: minden stimmelt, új is volt a jármű és nagyon olcsó. Épp tájékoztattam Férjet, hogy milyen sokat spóroltam a családi kasszának, de mielőtt megnyomnám a véglegesítő gombot, azért nézze meg ő is. Jött, megnézte, elolvasta. Sírva röhögött, amikor közölte, hogy nagyon szép, de egy szó elkerülte a figyelmemet: a "Puppen". Nem újszülötteknek való. Hanem játékbabáknak. Max. 30 centiseknek. A tolókarja pedig 50 centis magasságban van. Kár, hogy nem rendeltem meg. Az egy szép, képes blogbejegyzés lehetett volna...

Negyedszer:

Sajtosbrokkoli, szívesen cserélek veled gyerekeket 1 napra. Ha lúd, legyen kövér: cseréljünk három fiút három lányra. Tényleg nem tudom, hogy a fiúk miket csinálnak. A lányok lehajtott fejjel, drámai pózban sírnak a semmin, vagy éppen a szemedbe néznek és csak megtelik a szemük könnyel, az őket ért igazságtalanság miatt. Rendszeres a hiszti, ha nem kapnak parfümöt vagy szemspirált. Ki vannak akadva, ha nem szoknyát készítek ki, hanem nadrágot. Átlag 40 perc megy el a hajfonással, a fonat díszítésével valamint azzal, hogy idegösszeomlásom van amiatt, hogy valamelyik szobanövényemről (pl. az egyetlen orchideámról) tépnek le virágokat, hogy a hajukba tegyük őket. Tényleg, a fiúk mit csinálnak????

Kedves hurka-olvasók!

Remélem, hamarosan helyreáll a rend a háztartásunkban és újra tudok rendszeresen írni. 

Mert minden napra jut egy (tíz. száz.) történet.

Férj és az őrület

Elsőként szolgálati közlemény következik.

A történet egy pontján még fontos lesz.

Szóval, érkezik a harmadik gyerekünk. Október közepén.

Amikor az ismeretségi körünkben közhírré tettük az infót, mindenki örült.

Persze volt, aki azt hitte, begolyóztunk.

És volt, aki hősnek nevezett (szerintem ez a "begolyózott" szinonimája).

Vagy épp cinkosan kacsintott, hogy "becsúszott, ugye"? (SKH KM*)

Azt is elújságoltuk, hogy a harmadik is lány.

Mindenki örült.

Mondjuk volt olyan, aki azt mondta, hogy "nem baj".

És olyan is, aki szerint majd a negyedik fiú lesz. (Ezt most nem kommentálnám.)

Amikor a születendő gyermekünk nevét is megosztottuk...

..az is nagyon tetszett mindenkinek.

Persze olyan is volt, aki szerint "nem baj, október közepéig még meggondolhatjátok magatokat".

Mindezeket csak azért írtam le, mert valószínűleg a történetekbe is belekerül a harmadik poronty.

Akinek még blogneve sincs.

Majd lesz :)

A tárgyra térek.

Férj aggasztó tüneteket produkál mostanában.

Meg vagyok riadva rendesen.

Szóval, ő az a fajta, aki szereti, ha bevásárlás közben nem térünk el a listától. 

És szereti, ha takarékoskodunk. És emiatt esetleg van megtakarításunk.

Szeretné, ha ezt a mentalitást én is a magaménak tudnám. (Egyelőre nem megy. Később sem.)

Szóval, valamelyik este elugrott a boltba pár alapvető élelmiszerért.

Megjegyzem, én is mentem volna, de csak a gyerekek nélkül, mert ők akkor épp csajos estét tartottak: felváltva hisztiztek valami kolosszálisan nagy sérelmükön...

Ahhoz képest, hogy Férj csak "elugrott" a helyi boltba és ráadásul kocsival is, fura volt, hogy csak egy óra múlva tért haza.

Fura volt, viszont nem teljesen érthetetlen, hiszen a hisztéria tetőfokából ment el "lazítani".

Boldogan jött haza.

Megsúgta, hogy vett egy pár apróságot a gyerekeknek.

Főként írószereket.

Valami halványan derengett, hogy az iskolakezdési akciók tavaly is elég mélyen érintették...

Miután a gyerekek elaludtak, megnézhettem a zsákmányt.

Vett 3 (!!) tolltartót.

(Gyermekeink 5 és 2,5 évesek. Még nem mindenki iskoláskorú...)

Kérdeztem, hogy miért 3?

Hát mert neki három gyereke van.

(A HARMADIK MÉG NEM SZÜLETETT MEG!!! Én arra gondoltam, hogy veszünk neki babakocsit, bodykat, pici zoknikat meg egyéb cukiságokat. De így is jó, hogy születésekor odatehetjük mellé a kiságyba a jól felszerelt tolltartóját.)

Vett ugrálókötelet.

Azt csak kettőt.

Egyik gyerekünk sem tud ugrálókötelezni.

Majd megtanulnak.

Ezek mellett vásárolt még egy egész nagy készlet csillogós filcet (amit nem használhatnak, mióta a Kicsi új mintázatot adott a szüleim kanapéjának), pár ceruzahegyezőt és ilyesmiket.
Majd elfelejtettem: egy csúzlis repülőt.
Olcsó volt.
Magának vette.
Rá is pirítottam, hogy milyen apa az ilyen, aki nem hagyja a gyerekeit egy játékkal játszani.
Másnap a kezükbe adta.
3 perc múlva kapta vissza, két törött szárnnyal és egy "Apa, ez nem működik!"-felkiáltással.
Nem sírt.

Másnap orvoshoz kellett mennem.

Ez alatt az idő alatt Apa sétált egyet a gyerekekkel.

Kértem, hogy ha megoldható akkor hozzanak a közeli drogériából nekem 2 dolgot.

Férj közölte, hogy "ha marad pénze", akkor hoz (de nem szívesen).

Másfél-két órát töltöttem az orvosnál, mikor értem jöttek.

A gyerekek már messziről kiabáltak:

KÉPZELD, AZ APA VETT NEKÜNK 5 CSOMAG VILÁGÍTÓS KARKÖTŐT!!!

MEG VILÁGÍTÓS POSZTEREKET!!!

ÉS EGY IGAZI DISZKÓGÖMBÖT A SZOBÁNKBA!!!!
Ezen még túltettem magam, de amikor próbáltam beülni a kocsiba a helyemre, meglepetés ért.
Az ülésemen osztoznom kellett egy kb. 2 méter nyélhosszúságú horgászhálóval.
Kérdőn néztem Férjre.
Közölte, hogy gyerekkora óta ilyet szeretett volna.

Nem kérdeztem semmit.

Felesleges lett volna.

A lényeg az, hogy hoztak nekem a drogériából 2 SZÜKSÉGES dolgot.

A gyerekek meg boldogok voltak.

Apa is.

És ha a család boldog, akkor Anya is az.

(* SKH KM= Semmi Közöd Hozzá.Különben is Magánügy. Általánosban tanultam. Nem órán.)

Tájékozódás utazás közben. Emelt szint.

Írtam már hasonló bejegyzést, de úgy látom, a téma nálunk kifogyhatatlan.

Nincs GPS-ünk.
Nekem mondjuk felesleges is, rajtam aztán nem tud segíteni.
Férj szerint elszoktatja az ember agyát a gondolkozástól (mondjuk ebben látok némi igazságot).

Mostanság nálunk általában Férj vezeti az autót.
Ő általában tudja az utat.
Ha nem tudja, otthon megnézni a neten a Google map-et.
Én már jeleztem neki, hogy ki is lehet nyomtatni a kívánt útvonalat.
De nagyon ritkán él ezzel a lehetőséggel.
Inkább megjegyzi.

Ez alkalommal hosszabb útra mentünk.
Reggel még gyorsan ránézett a térképre.
A kocsiban megtudtam, hogy most sem nyomtatta ki.
Helyette a kezembe nyomta ezt:

Egyedül rajzolta.

Egy kis jegyzetlap 2 oldalára.

Azt mondta, hogy ha elakadnánk, akkor EZ ALAPJÁN segítsek.

Emberek!! Nő vagyok! A rendes, színes nyomtatott térképet is nehezen értelmezem! Ezzel mit kezdjek???

Az út során egyszer kellett volna, hogy segítsen a "térképünk", akkor nem tudott.

(Nem értem, miért. Lehet, hogy kevés információ volt rajta? Nem, azt nem hiszem.)

Így megálltunk egy benzinkútnál, hogy rájöjjünk hol vagyunk és merre legyen a tovább.

Férj kiszállt, hogy információt szerezzen, mi a gyerekekkel a kocsiban maradtunk.

Az egyszerű (normális) ember azt hihetné, hogy ez azt jelenti, hogy odamegy a benzinkutashoz például, megkérdezi, amit tudni szeretne, majd másfél perc múlva újra a volán mögött ül és folytatjuk az utat.

Persze nem így történik.

Férj nem kérdez ugyanis.

Hogy miért nem?

A) Esetleg azt a látszatot keltené, hogy nem biztos abban, merre kell mennünk...

B) Túl sokat nézte a Fűrész filmeket és amint megkérdezné, hogy "Merre kell menni?", egyből "elkezdődne a játék", amiből csak akkor tudna szabadulni, hogy ha lefűrészelné valamelyik végtagját. 

Szerintem a B).

Férj negyed óra múlva tért vissza.

Nem, nem kérdezett meg senkit.

Az tartott ennyi ideig, hogy találjon egy olyan térképet, ami nincs lefóliázva.

Hogy önerőből rájöjjön, hol vagyunk és merre kell indulnunk.

Végül elértük az úti célunkat szerencsésen.

Övé a dicsőség, miénk a kaland, amit Indiana Jones mellett átélhetünk.

A következő, hosszabb utazás előtt majd én készülök.

Rajzoltatok egy útvonaltervet a Kicsivel...

Gasztro-ügyek

1.

Tegnap megkértem Férjet, hogy menjen el a boltba. Listával, puszival indult el. Felírtam a  zabpelyhet is. Nagyon szeretjük. Van aki úgy, hogy nem tudja, hogy az van az ételében (pl. fasírt), van aki édességként (zabpelyhes keksz), van aki pedig "előjátékként" (Kicsi: Anya, megettem a zabkását! Kérem a nokedlit!).

A listára azt is ráírtam, hogy a tésztákkal szemben található a boltban.

Férj hazaértekor diadalmasan mutatta a szerzeményét, fején önelégült vigyorral, az alábbi kérdéssel: 

"Na, ekkora zabpehely elég lesz?"

Persze, elég lesz.

Szép, nagy doboz.

Csak ez kukoricapehely.

El is kezdtem volna a különbségeket ecsetelni, de Férj nem nyitott a kritikára.

Akkor következőleg majd menj te a boltba, jó??!!

2.

Limara azt írta, hogy a tésztát osszuk 9 EGYFORMA részre.

Szép kis zsemléink lesznek.

Remélem, erre gondolt ő is.

Szerintem megalapítom a Szemmérték Klubot.

Lehet csatlakozni.

Mindenféle

Nagyon meleg van. A strandszezon megkezdődött az erkélyen. Két gyermekem napozik: szemükön napszemüveg, kezükben "koktél" (=műanyag pohárban víz. de az szívószállal.) és beszélgetnek:

(2 éves): - Képzeld, holnap jön a Télepó!

(5 éves): - Komolyan, és Neked mit fog hozni?

(2 éves): - Öööö...nem tudom.

(5 éves): - Persze, mert listát (!) kell írni. Onnan tudja, mit kell hoznia. Menj és írj, listát!

(2 éves): - Jó, rendben. (és elvonul listát "írni")

 *

Honnan tudhatom biztosan, hogy a Nagy pedáns édesapja lánya?

Onnan, hogy mielőtt kimegy, hogy segítsen Apukájának, ezt kérdezi:

- Anya, leviszem a vonalzót a fűnyíráshoz, jó?

*

Az 5 éves Nagy komoly arccal jön ki hozzám a konyhába.
- Anya, olyan gyorsan elröppent ez az 5 év...

*

Társalgásom a Kicsivel:
- Anya, mit csinálsz?
- Leszedem a pókhálót.
- Az mi?
- Hát, azt a pók szövi magának, hogy megfogja vele a legyeket.
- Igen? A kutyusnak nincs pókhálója.
(ez mondjuk igaz)

*

Ma vidám gyereknapot tartottunk. A gyerekek kérésére takarítás (!) volt a program. Nagyon tetszett nekik. Nekem eléggé rojtosak lettek az idegeim, de ma ugye gyereknap van, nem számít. A Nagy újabb zseniális képességét csillogtatta meg: porszívózás közben nagy lendülettel kihúzta a csövet a porszívóból, de ez az apró részlet nem zavarta meg abban, hogy folytassa a munkát. A porszívózást. A gép nélküli csővel. (Igen. Nagy tisztaság lett nálunk.)

*

A Kicsi az erkélyen kakil (pelusba).
Közben szólongatja a Nagyot:
"Gyere ide! Gyere! Én kakilok! Gyere, Füles, öreg barátom!"

Ma már röhögünk rajta. De csak kicsit.

A tegnapi napban sok sz@r volt.

Tényleg. 

Igaziból és átvitt értelemben.

Férj szerint én egész reggel morogtam a gyerekekkel és sürgettem a Nagyot, hogy végre elkészüljön az oviba indulásra.

Szerintem ha ezt nem tenném, akkor még sose jutott volna el az intézménybe.

Vagy pizsamában. Kócosan. Esetleg éhesen.

De nem is csak ez volt a gond.

Minden a Kicsi egészségmániája miatt van. 

Fogat akart mosni ugyanis.

Szépen felállt a csap elé a sámlira.

Adtam a kezébe fogkrémes fogkefét és mondtam neki, hogy sikálhatja a fogait.

Ekkor elfordultam, hogy felvegyek egy nadrágot.

Tudom én is, hiba volt. Nagy hiba.

Mentségemre szóljon, hogy nem az a típusú felöltözés volt, amikor bemegyek a Szex és New York-os gardróbszobámba, ahol 2 órán keresztül válogatok, majd magamra öltöm a tökéletes szettet, amiben istenien érzem magam, aztán még másfél órán keresztül sminkelem magam, azért, hogy teljesen természetes legyen a sminkem és összességében úgy nézzek ki, mint Gisele Bündchen.

Ó, nem. 

Ez az a fajta funkcionális öltözés, hogy vegyük fel az első kezünkbe akadó, méretileg nagyjából passzoló nadrágot azért, hogy ne legyünk meztelenek.

(Minimálisan sminkelni csak azért szoktam, hogy ne legyek ijesztő...)

Szóval, kb. 27 másodpercre fordultam el a szájhigiénéjére nagyon adó Kicsitől.

Amikor ismét vele foglalkoztam, a következőket láttam:

A dugót (ami ilyen modern dugó, tudjátok, amit ha kiszedsz, nincs alatta semmi, csak a lefolyó), szóval annak az alját nyalogatta (fúúúúúúúúúúúúj).

A fogkeféje nem volt a kezében.

Máshol sem. 

Hát persze, hogy a csap lefolyójában volt.

Sokat beszél,de annyira még nem gazdag a szókincse, hogy elmondja, direkt tuszkolta-e be oda vagy egyszerűen csak ott volt hely tárolni..

Férj ekkor érkezett.

Kiderült, hogy ezt innen nem fogjuk csak úgy kivenni.

Ő több dologgal próbálkozott, és a felfokozott idegállapota miatt nem sérelmeztem hangosan, hogy az ünneplős, ívelt, strassz-köves csatommal talán nem kellene. (Az is rövid volt.)

Szóval, kezdődött a csütörtök reggeli vízvezeték-szerelés.

(Mindenkinek javaslom, aki esetleg időben elkészül és unatkozna, bontsa csak le a csap alól azt az U-alakú csövet. Jó móka, ígérem!)

A Nagyot közben elvittem az oviba.

A Kicsi az apja mellett segített szerelni.

Meglett a fogkefe. 

(Kidobtam. 

Bár megérdemelte volna, hogy azzal mossa a fogát egy darabig, ha úgyis ez az ízvilág jön be neki.)

Működik a csap is.

Az egész mindössze 1 óra volt mindennel együtt.

A nap tanulsága: én csesztetem reggel a gyerekeket, hogy siessenek, Apa pedig káromkodik vízvezeték-szerelés közben.

Mintaszülők vagyunk,na.