Megint szkájp

Arról, hogy milyen gáz nálunk a szkájpolás, már írtam itt.

Mondjuk ahhoz képest is emeltük eggyel a szintet: már nem csak plüssállatok kapcsolódnak be a beszélgetésbe, hanem élő állatok is (Férj szüleinél a szerencsétlen kutya "akar" bejönni mindig, a Szüleimnél pedig egy igazi kisnyúl). 

Töretlenül folytatjuk azonban a kommunikálásnak ezt a módját, hiszen olcsóbb, mint telefonálgatni, ráadásul mindenki látja, akit szeretne és lassan a nagyszülők is flottul használják (pl. "Anyu, dehát már fél órája hívlak, és nem veszitek fel!!Ja, elfelejtettük bekapcsolni a hangfalat." századszorra.  vagy "Kisfiam, nem tudom, mi történt, mi nem nyomkodtunk el semmit, egyszerűen nem működik a kamera." de. elnyomkodtátok.)

Mivel tudom, hogy mostanság a a Szüleim nagy mennyiségű baracklekvár elkészítésével foglalatoskodtak, feltettem szkájpon keresztül az alábbi kérdést:

- Na, és a lekvárotok hogy áll?

Belátom, nem a legjobb nyelvtaniságú mondat, de meglepődtem, azon a zavarodottságon, amit a Szüleimen láttam a képernyőn keresztül. Tanácskoztak volna egy darabig, ha rá nem kérdezek:

- Mit nem értettetek?

Anyu:

- Én semmit. Apád mindent, csak nem tudja eldönteni, hogy a porszívóról vagy a hajszárítóról kérdeztél...

Megint én

Este, miután lefektettük a gyerekeket, Férj filmnézésre csábított.
Nem kellett volna bedőlnöm (ismerem már).
Projektor, rágcsálnivaló, jó film.
A 8. percben aludt el (amikor elfogyott a rágcsája).
Én végignéztem.
Éjjel egyre lett vége.
Ekkor beállítottam az ébresztőt az telefonomon.
Véletlenül ki is kapcsoltam a telefont.
Amikor visszakapcsoltam...nos...elfelejtettem a PIN kódom.
A harmadik próbálkozásnál letiltott.(Előre kiírta, hogy ez lesz.)
Kell neki a PUK.
Megnéztem a google-ban az Alzheimer tüneteit.
A PIN kódról nem írnak. (De gyanakszom.)
Reggel Férjjel ismertettem a problémát.
Azt mondta, semmi gond, csak adjam neki azt a dobozt, amiben a SIM kártyám volt (amit 10 éve vettem). Abban benne van a PUK.
(hogy ez nekem nem jutott eszembe...)
Majd ő megoldja nekem (=ha megvan a PUK, bebillentyűzi).
HA MEGLENNE AZ A NYOMORULT DOBOZ, ÉN IS MEG TUDNÁM OLDANI!!!!!
Ja, ha nincs meg, akkor ő sajnos nem tud segíteni...

Kérdésre elmondom

Páran kérdezték, hogy melyik a "liftes sztori".
Bajor kalandok néven fut és itt van.
Igaz történet.

A szennyes ura

Mióta a gyerekek megszülettek, egy igen erős döntési jogkört magaménak tudhatok a családban: azt, hogy kinek melyik  ruhadarabja érett meg a mosásra, azaz válhat szennyessé. (ez ám a sikersztori!) A Nagy olyannyira tisztel ezzel kapcsolatban és tekint engem elsődlegesen az ügy urának, hogy MINDIG tőlem kérdezi meg, hogy mit kell szennyesbe tennie (akkor is, ha cselekvőképes felnőtt segítségével zajlik a fürdetés. nem Apával. nála indokolt a segítség.)

A feladat azért nem egyértelmű (majdnem bonyolult. haha.), mert ő például lévén gyerek (=gyakran retkes), mindemellett lány is (=primadonna. állandóan öltözik.), így napközben is (többször) vált ruházatot.

Mostanra rájött, hogy történjék bármi, a bugyi az mindig szennyesbe kerül.

Ma este elgondolkodott ezen. De aztán összerakta és ezt kérdezte:

- Anya, a bugyit mért tesszük minden este szennyesbe? Kajás lesz?

(persze. mert azon eszünk.)

Meghitt percek

Mivel jelenleg külföldön élünk, ezért mindenféle gyerekvigyázó rokonság nagyon messze lakik, bébiszitterre meg nem költünk, így már nem is olyan nehéz kikalkulálni, hogy soha nem tudunk Férjjel kettesben elmenni sehova. Velünk lakik ugyanis a két kiskorú, akiket nem hagyhatunk magukra. (nem, akkor sem, ha alszanak. és akkor sem, ha nem veszik észre)

Szóval, szombat esténként, amíg a gyerekek fürdenek, eljön a mi időnk. Férj udvariasan felkér és a gyerekszoba Micimackós szőnyegén csak mi ketten táncolunk. Olyankor miénk a világ. Újra fiatalok vagyunk és gondtalanok. Csak úgy suhanok Férj karjaiban, aki féltőn ölel. 

Talán a dologban annyi szépséghiba van, hogy a zenét mi adjuk. 

Énekelünk ugyanis.

Férj a Bőrönd Ödönt a Kalákától.

Aztán én a Caillou című rajzfilm főcímdalát.

És csárdásozunk rájuk.

jobbranyílókacsacsőrhárom (szívecske)

Ha esetleg más is romantikázna:

Szürke hétköznapok

Átlagos kedd. Oviból hozzuk (igazából kísérjük. babakocsival.) haza a Nagyot. Ő csak csacsog, közben arra leszek figyelmes, hogy az egyébként nagyon cuki fehér szandiján barna dzsuva éktelenkedik, érintve a lábujjait is. Megnézi, nem tudja, mi lehet ez. Megszagolja (igen, kutyaszar), ezáltal szaros lesz az orra (!), mindkét keze, a szoknyája, a lába meg már olyan volt...Papírzsepivel sikerül egy kicsit rendbetenni, de a szag nem múlik, főleg az nem, ami az orrán van, ezért hazafelé végig köpköd (!?), hogy ne érezze...

Itthon aztán mesél az oviról. Van egy új óvó néni, kérdem a nevét, nem tudja. Sajnálkozva közli, hogy próbálta kideríteni, de sajnos a régi óvó nénik se tudják..(Itt kezd picit gyanús lenni a sztori.). Meséli, hogy a régiektől megkérdezte, hogy "Wie heißt du?" (=hogy hívnak?), de arra mindenki csak a saját nevét tudta elmondani... 

(hülyék ezek mind:D)

Ördög

(Nálunk aki elsőnek eszi meg a kaját, az az angyal, aki utoljára, az az ördög. Nyilván ez a gyerekek "versenye". Az ok abban keresendő, hogy a Nagy azt a keveset, amit megeszik (főleg fényt), képes MÁSFÉL ÓRÁN KERESZTÜL majszolni.)

Tegnap a Nagy ezzel fogadott az oviban:

- Anya! Nem az, hogy én lettem az ördög a tízórainál, hanem a többiek kimentek az udvarra, mire végeztem!

(nem csodálom)