A csípés-ügy

Vasárnap a szüleimnél voltam, hogy az ott nyaraló Nagyot begyűjtsem és hazahozzam.

(Épp itt volt az ideje, mert a Nagy már úgy beszélt a szüleim házáról és kertjéről, hogy "Nálunk". )

Indulás előtt 2 órával a Nagy éktelen ordításba kezdett: belelépett egy fullánkos állatba, ami nagyon megcsípte a lábujját. Megszeretgettem, megvigasztaltam, kiszedtem a fullánkot, beáztattam a lábát ecetes vízbe és kapott kalciumot.

Amikor beszálltunk a kocsiba, kicsit dagadtnak tűnt a lába, ezért kapott borogatást is.

Mire a végtelennek tűnő (40fokban-kocsival-3gyerekkel-pluszakétségbeesett"úristen,hovakerültem"arcúhúgommal -nelegyenhuzat,deneisnyomasdaklímát-mindenkinyüszögvalamiért) utazás szerencsésen véget ért, a Nagy lába már a háromszorosára dagadt. (Tette ezt annak ellenére, hogy a Húgom - engedelmes serpaként - minden egyes udvariasan és igazán jólnevelten megfogalmazott "Hideget!" felkiáltás után hűtötte a borogatást.)

Első utunk az ügyeletre vezetett.

A hellokittys haspólóban érkező, ám így is inkább női hentesre hasonlító doktornő az elején nem volt kedves. Közölte, hogy "elhiszi, hogy a szülőknek nagy dolognak tűnik egy ilyen darázscsípés, de nekik teljesen szokványos". Még lenézett egy kicsit, amiért háromgyerekes anyukaként nem tudok párakötést csinálni, aztán egy csomó recepttel már-már kedvesen hazaküldött minket.

Szeretnék sikersztoriról beszámolni, de a gyerek lába - minden kezelés ellenére - egyre csak dagadt.

Kedden délután már úgy nézett ki, mint aki egy vastag lila zoknit hord a kánikulában.

Ekkorra már teljesen beleéltem magam az elüszkösödő láb-teóriámban, ezért éjszaka óránként jártam kötést cserélni, kenegetni és zseblámpával megvilágítani, hogy ugye még nem fekete.

Szerdán elmentünk strandra, és láss csodát: csütörtök reggelre már "meggyógyult" a gyermek.

Ennek örömére el is mentem a 3 lánykámmal fagyizni és játszóterezni.

A nagy meleg miatt papucsban voltunk, de a csajok le akarták venni, hogy normálisan játszhassanak.

Szuperanyu (én-én-én) megengedte nekik, persze.

Ment is a giccsidill játszóterezés, a lányok produkálták magukat, a Legkisebb békésen aludt, a Nap sütött, a madarak csicseregtek...

Majd a Nagy éktelen ordításba kezdett: belelépett egy fullánkos állatba, ami nagyon megcsípte a lábujját. Megszeretgettem, megvigasztaltam, és arra gondoltam, hogy EZ ROHADTUL NEM TÖRTÉNHET MEG VELÜNK EGY HÉTEN BELÜL MÁSODSZOR!

Még sokkos állapotban voltam,ezért csak lassan hatoltak át a Nagy szavai a ködön: ő nem tud hazajönni, mert nem tud ráállni a lábára.

(Apa másik városban. Vele együtt: autó is másik városban.)

Ekkor a hátamra vettem a Nagyot, a lábai fogásából kilógó ujjaimmal toltam a babakocsit és közben kedvesen invitáltam a Kicsit, hogy fogja ő is a babakocsit és ne kódorogjon el.

Elindultunk haza a mi kis privát, utazó látványcirkuszunkkal.

Kb.50 métert haladtunk, amikor a Kicsi bejelentette, hogy nem tud tovább jönni, mert kidörzsölte a papucsa a lábát, ezért inkább vegyem fel őt is magamra és cipeljem.

Megállás. Szünet. Szuperanyu egyszemélyes brainstormingot tart.

Majd nekiáll zoknit keresni.

Mert egy kisgyerekes anyukánál mindig van mindenféle váltóbizbasz.

Mondjuk főleg a 9 hónaposnak.

Találtam is egy zoknit. Babazoknit. Nem épp 3,5 évesek lábára való...de felment, így a Kicsi tudott tovább jönni önállóan.

A Legkisebb a babakocsiban ekkor kezdett el sírni.

Szinte láttam magam előtt, ahogy elpattan egy idegszál az agyamban.

Igyekeztem gyorsabbra venni a tempót.

Igen, én is tudom, hogy a nők nem izzadnak, hanem csillámlanak.

Én izzadtam. Nem csajosan. A szemhéjamról csöpögött a sós lé a szemembe.

Akik szembejöttek mind mosolyogtak és látszott, hogy azt gondolják, milyen jófej vagyok, hiszen viszem a Nagyot a hátamon, tolom a Legkisebbet és közben beszélgetek a Kicsivel.

Amikor hazaértünk, már csak egy kihívás volt hátra: a második emeletre (lift nélkül!) felvinni a Nagyot, kézen fogva felkísérni a Kicsit és felszállítani a Legkisebbet tartalmazó babakocsit.

Hiába vagyok - ahogy falun hívják a dagadtat - erős asszony, tudtam, hogy ez így egyszerre nem fog menni. 

A Nagyot letámasztottam a postaládáknál, felvittem a babakocsit és a Kicsit, majd őket egymásra bízva (a Legkisebb be volt kötözve a babakocsiba) mentem le a Nagyért. Kicsit futottam is,  mert a 3,5 éves vigyáz a 9 hónaposra dolgot gyámügyileg megkérdőjelezhetőnek éreztem...

Tekintettel a szakszerű ellátásra, a profi hazaszállításra és a korábban megszerzett párakötésbeli tapasztalatomra: ez a csípés 1 nap alatt meggyógyult.

És Nektek hogy telik a nyaratok?

Kimenő

 A Kimenő az én olvasatomban olyan szabadidőt jelent, amit a kisgyerekes családokban az egyik szülő biztosít a másiknak. Eszerint az Egyik vigyáz a gyerekekre, mialatt a Másik pedig elhagyja a családi ingatlant egy kis időre szabad program céljából.
Hogy ne veszítse el a józan eszét.

(Anyósom is mesélte, hogy annak idején a három kisgyerekes korszakában kezdett el tornára járni keddenként. Asszonytornára. Kezdetben tornával és beszélgetéssel, később inkább csak beszélgetéssel. Mivel egy anyának ez esetben előre kell dolgoznia, előfordult, hogy keddenként a fiai délután négykor megfürdetve, pizsamában, kikészített vacsorával maradtak otthon az apukájukkal :)

Amikor az első gyermekünk született, jó darabig még az igény se merült fel bennem, hogy azt a védtelen kis csöppséget másra hagyjam.

(A hormonok miatt a "védtelen" szónál rendszerint elkezdtem sírni.)

5 hónapos volt már, amikor Férj szülinapi ajándékkal lepett meg: egy full extrás, 2 órás, kényeztető pedikűrrel egy elegáns szalonban.

Izgatottan, de kicsit fél(t)ve mentem el otthonról.

Pasztell színek, mosolygó alkalmazottak a szalonban. Csodálatos volt. Épp csak a pezsgő hiányzott a kezemből. Majdnem megkönnyezték a lányok a tündéri férjem létezését és azt, hogy ilyen szuper ajándékkal lepett meg. Épp a lábkörmöm leendő színén ötleteltünk a csajokkal, amikor csörgött a telefonom. A Kijelzőn láttam, hogy a tündéri Férj hív. Mosolyogva vettem fel.

A háttérből gyerekordítás hallatszott. A tündéri Férj kicsit agresszíven sziszegte a telefonba, hogy a gyerek azóta üvölt, hogy kitettem a lábam (másfél órája) és AZONNAL induljak haza, mert nagyon elege van belőle (és itt most nagyon finoman fogalmaztam át a véleményét).

A körmöm színe jobbról az első lett, mert ez volt legközelebb a mutatóujjamhoz.

Hazaértem, amikor is a dühödt arcú Férj (ex-cuki) még az ajtóban a kezembe nyomta a visító gyereket. (Aki azonnal elhallgatott..)

A második gyerekünk 3 hónapos volt, amikor úgy éreztem egy szombat reggelen, hogy kell egy kis kimenő, különben bekattanok.

Otthagytam a pizsamás családot kb. 2 órára.

Kint szakadt a hó, én beletartottam az arcom és éreztem, hogy ez most jó.

Időre hazamentem.

Minden ágy vetetlen volt.

Mindenki pizsiben volt.

A Nagy mesét nézett a számítógépen, előtte valami folyadék nélküli reggelizőpehely egy tálkában.

A Kicsit az apukája tartotta.

Amikor picit felhúztam a szemöldököm az áldatlan állapotok miatt, Férj közölte, hogy ez volt az első alkalom, hogy egyedül maradt a gyerekekkel, és most inkább arra koncentrált, hogy életben maradjanak.

Pipa.

A Harmadik gyermekünk 3 hónapos lett és úgy döntöttem, hogy kell, hogy legyen MINDEN HÉTEN egy kis idő, ami csak az enyém.

Csütörtökönként. Két óra. Kimenő.

Férj látta, hogy ezt most komolyan kell vennie, ezért belement.

Az első alkalom nagyon flottul ment.

Beültem egy barátnőmmel egy pizzériába és (levegővétel nélkül, egymás szavába vágva) beszélgettünk.

Amikor hazaértem, már mindenki megvacsizott, megfürdött és az ágyában volt.

Frissült energiákkal osztottam ki a jóéjt-puszikat.

Minden nagyon Tökéletes volt.

Rájöttem, hogy szeretem az életemet és az is szeret engem.

Tiszta katarzis.

A második alkalommal vittem magammal egy könyvet is.

Az volt a tervem, hogy beülök egyedül kávézni a város legújabb cukrászdájába és olvasok.

Épp a kávémat kértem ki, amikor csörgött a telefonom.

Igen, Férj volt az és igen, a háttérben torka szakadtából ordított a Legkisebb.

Csak azért hívott, hogy elmondja, minden tisztelete az enyém és ő az én helyemben haza se menne.

Másodszorra fél óra múlva hívott.

A háttérben még mindig ordított a Legkisebb.

Férj tanácsot kért, hogy mit csináljon vele. Adtam pár tippet, aztán letettük.

Kicsit később, még vissza volt 3/4 óra a Kimenőmből, de normál tempóban hazaindultam.

Útközben még kaptam egy "Elaludt" sms-t, de akkor már nem fordultam vissza.

Hazaérve láttam, hogy a Legkisebb tényleg alszik, a Nagyok pedig az agyhalott Dórát nézik a tévében.

A soron következő kimenőmhöz nem sok kedvem volt.

De nem akartam feneket csinálni a számból, ezért nekiindultam.

Teljesen ötlettelenül kóboroltam és arra jutottam, hogy veszek egy női magazint (olyat, amit régen rengeteget vásároltam és amiről tudom, hogy nem az elme pallérozására törekszik: sok kép, kevés szöveg, az is értelmetlen).

Bementem egy szupermarketbe.

Nézegettem ezeket a csajos újságokat, de most mind olyan uncsinak tűnt.  

Vagy nem is uncsinak, inkább távolinak.

Aztán bekerült a látóterembe a szomszédos állvány.

Nem kertelek.
Nem vettem női magazint.

Ezekkel tértem haza:

Ha valaki nem látná: egy komplett borsócsalád, saláta- és retekmag és még egy kis borsó.

Én így lazítok.

Most otthon is minden rendben volt, nagy szeretetben vártak haza (=annyira jól szórakoztak, hogy észre se vették, hogy megérkeztem).

Csütörtökön jön a következő alkalom.

Én megyek, az biztos.

Night fever

Nem nagyon járunk szórakozni.
Ez azt jelenti, hogy én egyáltalán nem, Férj pedig nagyon ritkán.
A lelkünkben azonban ott az igény, úgyhogy esténként gyakran hallgatunk zenét és megy a tánc is.
Változatos számokra táncol a család.
Apa a lányaival.
Vagy teljesen egyedül.
A Nagy bécsi keringőzik.
Vagy csárdásozik.
(Utóbbival kapcsolatban kezdetben próbált meggyőzni minket, hogy igazából az alaplépés a "négyet-jobbra-négyet-balra". )
A Kicsi forog körbe, hányásig szédülve (ez mondjuk zenétől független tevékenység).
A Legkisebb (a kezemből)  meghökkent arccal nézi a cirkuszt.

Tegnap este Apa úgy keverte a számokat, hogy egyetemi buli lett belőle.
(A gyerekek táncolni akartak vele, de ő egyedül ropta és közölte velük, hogy "Hagyjatok békén! Apa most megint 21 éves!")

Késő este, amikor a gyerekek már aludtak, Férj merengett maga elé:
-Volt egy szám az egyetemi bulikban, valami olyasmi volt a szövege, hogy "papa mama rapidu". Nagyon szerettem. Évek óta keresem.
-Mért nem próbálod meg a keresőben?
-Nem hiszem, hogy ennyi infóval megtalálom. Egy próbát mondjuk megér.
Nem fogjátok kitalálni, mit talált itt.  
Él még egy olyan ember a Földön, akiben ez a kérdés, ebben a formában felmerült.
Több éves titokra derült fény.  

Jó szórakozást Nektek is!

(Már nem kell megkeresnetek :)

Rejtélyek egy lányszobában

Képriport következik.
A felvételek a lakók tudta és engedélye nélkül készültek. 
Elnézést a trágya képminőségért.

 1. A zsiráf nem jól választotta meg az elfogyasztani kívánt kolbász mennyiségét.

 
Főleg, hogy nem is eszik kolbászt.


2. Van egy baba, aki élettel össze nem egyeztethető pózban él. 

   
   
És ez senkit nem zavar.


3. Van szőnyeg is. Apró szöszökkel.

 

Megnézed közelebbről.

    
















Ha még nem lenne világos, kigyűjtöttem egy fehér lapra. 

 

Ha csak egybe belelépsz az 50+ kilóddal... 


4. IKEÁ-s, lógó gyerekjáték.

  

  
















Apró hiányossággal.

    

Megkérdeztem, ezt senki nem csinálta. 
Valószínűleg egy beépített, apró ollóval levágta magát.   


5. Az ágy mellől egy Barbie keze lóg ki. Segítséget kér.

  

 A megmentésére sietsz.

    















De már felesleges.
Leszakadt a teste.    

Életünk három gyerekkel- 5 hét tapasztalatai

Októberben megszületett a Harmadik Gyermek. 

Igen, ő is kislány. 

Nagycsalád lettünk, három gyermekkel. 

Név szerint a Nagy (5,5 éves), a Kicsi (majdnem három éves) és a Legkisebb (5 hetes). 

Nem is tudom, hol kezdjem. 

Elsőként talán üzennék annak az ismerősömnek, aki szerint 3 gyerekkel könnyebb, mint kettővel. Az üzenetnek az a szövege, hogy "Szerintem ütődött vagy és nem gondolkozol. És ha egyszer elkezdek emlékezni rá, hogy ki vagy, megtalállak. " 

Nos, megváltozott az életünk rendesen. 
A következőkben betekinthettek a háromgyerekes lét rejtelmeibe. 

Szubjektíven, persze.

 TEMPÓ 
Soha ne állj meg, arra itt nincs idő! 
Ne ülj le! 
(Ha még nem tudsz járás közben szoptatni, gyakorolj.) 
A fekvés neked többé nem opció. 
Akkor sem, ha beteg vagy. (De nem lehetsz beteg.) 

GYERMEKÁGY 
A szüléstől számítva 6 hét, amely eredetileg arra való, hogy az anyuka és gyermeke megszokják kicsit egymást, az anya feldolgozza a szülést, a barátok és rokonok pedig felváltva hozzák az elemózsiát (komatál intézménye). 

Az első gyermek születésénél még volt 6 hetünk egymásra. A komám mondjuk a Teletál volt, ők hoztak kaját.
 A másodiknál a regeneráció 2 hétre rövidült, itt az állva fogyasztott szendvicsekkel kerültem komasági viszonyba. 
A harmadik gyereknél nem igazán volt gyermekágy. (Komaság sem.) 

Kórházból való hazatérésem harmadik  napján már én vittem a gyerekeket oviba-bölcsibe. Úgy éreztem, jó formában vagyok: bár még nem nyertem vissza az eredeti alakomat (1 hete szültem!), a meglévő adottságokból kihoztam a legjobbat: felöltöztem szépen, megcsináltam a hajam és még egy kicsit sminkeltem is. A Nap sütött, minden kerek volt, mígnem az oviban megszólított egy anyuka: - Nem azt mondtad, hogy egy héttel ezelőttre voltál kiírva? És már olyan nagy a hasad! Nem baj, jó helyen van ott bent az a kisbaba! 
Gyermekágyi önbizalom-növelés: pipa. 
(Ovis anyukával kapcsolat megszakítása örökre: pipa.) 

KAPCSOLAT A KÜLVILÁGGAL 
Nincs. 
Nagy erőfeszítéseket igényel, hogy az ímélezés terén 1 hónapnál régebbi elmaradásom ne legyen. (Van.) 
Telefonon csak azokkal tudok beszélni, akiket nem zavar, ha nem kapnak osztatlan figyelmet és tisztában vannak vele, hogy a beszélgetés közben elhangzó töröldkiafeneked-másszleonnanazonnal-nemfestünkmakörmöt stb. nem nekik szól. 

PIHENÉS 
Még mindig a budiban pihenek. (Mint a kisgyermekes szülők nagy része.) Ilyenkor nem használom rendeltetésének megfelelően a helyet, csak jól esik csendben üldögélni 4-5 percet. 

ALVÁS 
Nincs okom panaszkodni: 4-5 órákat alszom egyben, ami csecsemős anyukák közt nem olyan vészes. 
Persze estére már fáradtabb vagyok egy szénbányásznál, ezért széken ülve is alszom. 
Egyszer még nagyot fogok esni. 
Férjjel együtt a kanapén ülve is szoktunk aludni este 10-től (csak elalvás előtt még szólok neki, hogy "20 perc múlva ébressz fel, jó? ""jó."). 
Éjjel háromig. 
Most ez a romantikus. 

HÁZIMUNKA 
Mosogatógép. 
Kell. 
Örömmel vasaló rokon. 
Kell. 
Nem baj, ha nem csinálja örömmel. 

FELNŐTT PROGRAMOK 
Együtt:
 - Megnézünk este egy filmet? 
 - Ha-ha-ha. És az győz aki a 7. percet még ébren látja? 

Külön: 
- Kicsim, hetente kétszer van délután fél 6-tól Pilates.  Itthon maradsz a három gyerekkel? Elmehetnék? 
- Nem. Vagyis igen. Ha délelőtt van. 
- De mondtam, hogy délután van!! 
- Jó, akkor menj el, amikor délelőtt a gyerekek oviban-bölcsiben vannak. 
- De  DÉLUTÁN VAN!!!! 
- Akkor nem.  

 Külön2: 
- Szóltak a fiúk, hogy holnap próbálhatunk. Elmegyek, jó? 
- Jó, ha délelőtt 9-től 10-ig van. 
- De a próbák mindig este vannak!!! 
- Ja, akkor nem.  

 AZ EMBEREK 
Gondolom, mindenki olvasott már legalább egy olyan listát, amin összegyűjtik a hülye kérdéseket, amiket gyermek születése esetén fel lehet tenni egy anyukának.   

 A kedvencem (többször elhangzott már): 
(A gyereknek MINDEN PORCIKÁJA RÓZSASZÍNBE VAN ÖLTÖZTETVE!!) 
- Kislány? 
- Nem, kismalac. Azért van rózsaszínben.   

Próbálok konstruktív lenni és összegyűjtöttem pár kérdést, mondatot, amit lehet mondani és még jól is esik: 
- Milyen formás kisgyerek! (Jolly joker mondat. Nem kell azon elmélkedni, hogy vannak-e szép és csúnya gyerekek. És a gömb is egy forma.) 
- De nagy már ez a baba! (Mindegy, hogy a te 60-70-80-90 kilódhoz képest egy törpe az a 3-5 kilós gyerek és szinte elveszik a babakocsiban. Az anyja felelős a táplálásáért, akit a védőnő különböző percentilisekkel üldöz, hogy százalékosan megfelelőek-e méretei. Örülnek ennek a mondatnak, hidd el.) 
-Most szültél? De jól nézel ki! (Nem kell mindig igazat mondani. Azt kell nézni, hogy egy ártatlan füllentéssel mekkora örömöt szerezhetünk.) 
- Segíthetek valamiben? (Valószínűleg "nem" lesz a válasz, de a gesztus aranyat ér.) 
- Szoptatsz? 
a) nem. Ó, az enyémek is tápszeresek voltak és majd kicsattannak az egészségtől! (Senkit nem érdekel, hogy valójában 5 éves korukig szoptattad őket. Legyél kedves! A tápszeres anyákat szét-terrorizálja a világ.) 
b) igen. Látszik is! Hatalmasak a melleid! (jó, ezt talán nem kell vadidegeneknek odalökni. De talán még nekik is jól esik :) 

(Ha valakinek van még ötlete, írja meg kommentben)   

Rohannom kell etetni-itatni-öltöztetni-pisiltetni-hazahozni. 

Szép napot mindenkinek!            

Költözés

Férjjel 12 éve ismerkedtünk meg. Azóta végtelen számút költöztünk együtt és gyanítom, jelenlegi lakhelyünk még nem a végállomás. 

Költöztünk már nagyvárosból fővárosba, fővárosból nagyvárosba, nagyvárosból kisvárosba, kisvárosból külföldre, külföldről kisvárosba. 

Éltünk kollégiumban, albérletben, ismerős lakásában (pénzért persze), rokon lakásában rezsiért, méregdrága albérletben külföldön (a  rezsielszámolás alapján nagyon gyanús, hogy már arannyal is fűtöttünk), és saját lakásban felnőttesen.

Laktunk már szuterénben (=föld alatt),  földszinten, elsőn, másodikon, negyediken,  hatodikon. Legtöbbször másodikon. (Férj hajón is lakott időközben. De nem velem. És nem is másik nővel. Legalábbis nekem azt mondta.) 

Volt már csendes szomszédunk, osztoztunk a Néma Lánnyal a kolesz szobán, Férj kopogott már be éjjelbentkosarazó felső szomszédokhoz, kopogtak már fel hozzánk külföldiül beszélő alsó szomszédok, voltak imádni való szomszédaink és voltunk mi is nagyon szerethetőek. 

Vándoroltunk még gy.e. (=gyerekek előtt), várandósan, egy gyerekkel, két gyerekkel (többször is), két gyerekkel plusz a harmadikkal várandósan és szerintem fogunk még három gyerekkel is. (A gyerekek nagy segítségek közben: a játékok pakolásánál leállnak játszani, és kortól függően a dobozokat kirágják vagy kipakolják...) 

Egy táskával indultunk neki 12 éve, majd vettünk cuccokat, kaptunk cuccokat, átalakítottunk cuccokat, gyűjtögettünk cuccokat (főleg én). Legutóbb már egy teherautóval költöztünk, amire nem fért rá mindenünk. (A lakásunkban sem fér el mindenünk.) 

Voltak könnyű dobozaink, nehéz dobozaink, banános dobozaink  ingyen, kikás dobozaink pénzért és voltak még zsákok is.  Zsákok mindenütt.

Férj összesen mintegy 24.762.913 darab lyukat fúrt a falba. Kiköltözésekkor eddig 24.762.874 darab lyukat glettelt, majd festett le. 

A napokban egyedül kezdtem el költözni. Semmi doboz, semmi cucc. "Csak" a blog. Mivel informatikai antitálentum vagyok, egy idő után szimpatikus lett volna dobozokba pakolni a számítógépet és elvinni mindent valakinek, aki ért hozzá és megcsinálja. De nem tettem, aminek főleg az az oka, hogy az általam ismert informatikai tálentumok többnyire nem is értik, hogy mit nem értek. Egy szó, mint száz: a napihurka mostantól cafeblogos. 

Átköltöztem Köszi, hogy itt vagytok és olvastok :) Nincs nap röhögés nélkül.   

Első napok

Gyermekeim megkezdték a közösségbe való integrálódást.

Rengeteg parám ellenére, egyelőre jól veszik az akadályokat, mindketten lelkesek.

Bízom benne, hogy minden kedves olvasómnak van/volt/lesz lehetősége legalább egy rövid beszoktatásra, mert kihagyhatatlan élményekkel gazdagodhat.

A bölcsi

A Kicsi gyakorlatilag beszoktatta magát, én csendesen figyeltem és nagyon büszke voltam rá.

Az udvarra is kimentünk.

A Kicsi nagyon jól érezte magát, rám se hederített.

Én csak bámultam őt, ezért nem vettem észre, hogy 1 méteres magasságban megállt valaki mellettem.

Egyből kérdezett:

-Neked mért olyan nagy a hasad?

(Mert megettem a nagymamát.)

- Kisbabám lesz. Neki (itt a Kicsire mutattam) lesz tesója.

(Kattogtak a kislány kerekei, látszott, hogy ezt most nem érti. Próbáltam segíteni.)

- Neked van testvéred?

Bámult rám értetlenül.

Majd meghúzta a vállát és így szólt:

- Nem tudom. Szerintem nincs. Nekem csak delfinem van...

(Ennyiben maradtunk.)

Az ovi

A Nagy megkezdte a nagycsoportot.

Hogy ne érezze magát hátrányos helyzetben, vele is maradtam egy kicsit.

20 perc csendes üldögélés után társaságom érkezett.

- Szia, XY vagyok (fiú) és van egy iPhone-om kint a kabátomban.

(Pénzes csávó. Szuper.)

(Persze lehet, hogy hazudós is.)

Miközben beszélt, simogatta a vállam.

Próbáltam elhúzódni.(Férjem van és gyerekeim!!).

- Megpuszilhatlak?

(Így, a terhesség 9. hónapjában, egy talpmasszázst most többre értékelnék.)

Sokkot kaptam, ezért zavartam mosolyogtam.

Bátorításnak vette, úgyhogy arcon puszilt.

Majd a végén vallomást tett:

- Szerelmes vagyok beléd.

Egy pillanatra mérlegelnem kellett (mégiscsak ájfonos!!), de túl sok minden szól Férj mellett.

Fel is hívtam, hogy azonnal menekítsen ki az oviból, különben lehet, hogy lecserélem.

Megosztottam vele a riválisa nyomulásának történetét, de nem tűnt ijedtnek.

Hangosan röhögött.

(Ezen megsértődtem.)

Holnap szerintem csak belököm a Nagyot az oviajtón.

Most még nem vagyok kész egy új kapcsolatra...